A Hét 1973/2 (18. évfolyam, 27-52. szám)
1973-12-21 / 51. szám
VILÁGMÉRETŰ ERŐFESZÍTÉSEK AZ ÉHÍNSÉG LEKÜZDÉSÉRE A pusztító második világháború tanulságai alapján a nemzetek olyan világszervezetet kívántak létrehozni, amely majd lehetővé teszi az ellentétek békés megoldását, és előmozdítja a népek közötti megértést. így alakult meg 1945. október 24-én az Egyesült Nemzetek Szervezete. A szervezet megalkotói arra is gondoltak, hogy az ellentéteket csak úgy lehet igazán enyhíteni, ha egyebek között a világ különböző területeinek gazdasági fejlettségében mutatkozó nagy eltéréseket is fokozatosan csökkenteni sikerül. Hiszen hatalmas területek népességét sújtotta az éhezés, s a háború még fokozta is a nyomort. Ezért az ENSZ bölcsőjénél elhatározták, hogy a világszervezeten belül létrehoznak egy olyan szakosított szervezetet, amely a rászoruló országokat támogatni tudja, szaktanácsadással, műszaki segítséggel, fejlesztési programok kidolgozásával és részben ezek anyagi fedezetének előteremtésével. így jött létre a Világszervezet Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO. VERSENYFUTÁS A NÉPESSÉGSZAPORULAT ÉS AZ ÉLELMISZERTERMELÉS NÖVEKEDÉSE KOZOTT A háború óta eltelt közel három évtized alatt jelentősen növekedett a mezőgazdasági termelés: ez ma világviszonylatban több mint ötven százalékkal haladja meg a háború utánit. Ugyanakkor rohamosan szaporodott a világ népessége is, egyrészt, mert a javuló közegészségügyi helyzet és orvosi ellátás folytán csökkent a korai halálozások száma, másrészt, mert a gyermekszületések száma is gyors ütemben nő. A termelés növekedésének és a népességszaporodásnak a versenyében ez utóbbi vezet. Igya mezőgazdasági termelés nagyméretű növekedése nem javított a világ élelemmel való ellátásán. Már csak azért sem, mert míg a mezőgazdasági termelés a fejlett vagy közepesen fejlett országokban javult jelentős mértékben, a népesség leginkább az elmaradottabb területeken szaporodott rohamosan. S ez az ellentétes fejlődési folyamat tovább tart. A mai három és fél milliárd helyett az évezred végére várhatóan 6,5 milliárd ember népesíti be világunkat. Különösen azokban az országokban várható nagy népszaporulat, amelyek az élelmezés tekintetében nem tudják kielégíteni a saját szükségleteiket. Ezek — a FAO megfogalmazása szerint — az ún. C zónának, elsősorban Ázsiónak, Afrikának és a Közel-Keletnek az országai. E zóna országaiban — a több mint 700 milliós Kínát nem számítva — 1965-ben másfél milliárd ember élt. Az ENSZ népesedési tapasztalatait figyelembe véve 1985- ben ezekben az országokban két és fél milliárd ember fog élni. Ekkora népességtöbblet önmagában is nyolcvan százalékkal több táplálékot igényelne, mint amennyi 1962-ben termett a világon. Csakhogy 1962-ben a világ lakosságának jó része gyengén volt táplálva, éhezett. Ha ezekben az években a népek jövedelme és vásárlóereje is növekszik — ami várható —, 1985-ben bizony nem nyolcvan, hanem 142 százalékkal több táplálékra lesz szükség. Ez azt kívánná, hogy a világ mezőgazdasági termelése ne 2,7 százalékkal, ami valós szám, hanem 3,9 százalékkal növekedjen évente átlagosan. Ilyen mennyiségű táplálékhoz azonban 1985-ben Ázsiának, a Közel- Keletnek, Eszaknyugat-Afrikanak évi 90 millió tonna gabonával többet kellene termelnie. A VILAGTERV E roppant feladatok megoldása nemzetközi összefogást igényel. Azért is, mert több fejlődő ország a maga szerény anyagi lehetőségeivel és szellemi felkészültségével önállóan képtelen lenne elmaradott helyzetének megszüntetésére. Nemzetközi együttműködésre van szükség: körültekintő tervek kidolgozására, anyagi erőforrások átcsoportosítására, szellemi segítségre, tanácsadásra stb. A ma már 119 országot összefogó FAO tevékenységének központjában a fenti probléma megoldásához szükséges nemzetközi együttműködésnek a megteremtése áll. E világszervezet számos programja közül az egyik legjelentősebb a Mezőgazdasági Világterv. Ez 23 évi időtartamra (1962—1985) tűz ki ésszerű célokat a tagállamoknak, elsősorban a fejlődő országoknak, hogy azok a célok figyelembe vételével tervezzék mezőgazdasági termékeik termelésének és forgalmazásának fejlesztését. Ez a terv a táplálékkal való ellátottság és a táplálékigény közötti szakadék növekedéséből kiindulva vizsgálja a termelés növekedésének lehetőségeit és vázolja a teendőket. Az ember első pillantásra azt gondolná: egyszerű a kérdés, hiszen több gazdaságilag fejlett ország (pl. Eszak-Amerika és Óceánia több országa) jelentősen tudná növelni mezőgazdasági termelését és az ott fölösleges termékmennyiséggel táplálhatnák az ínséges területek népességét. Csakhogy a termékek nemzetközi áramlásából nem lehet kikapcsolni a kereskedelmet. Enélkül a fejlett területek mezőgazdaságo nincs érdekelve a termelés fokozásában. A rossz gazdasági helyzetben levő fejlődő országok ellenben képtelenek megfizetni azt az árat, amelybe a fejlett országok mezőgazdasági termékei kerülnek. Ezért a legjárhatóbb út az, ha a fejlődő országok a nemzetközi segítséget arra használják fel, hogy saját termelésüket növelik, míg a gazdaságilag fejlett országok úgy segíthetnek nekik, ha egyre több olyan mezőgazdasági terméket vásárolnak tőlük, amelyeket ezek az országok kedvező természeti feltételek mellet nagy tömegben tudnak előállítani. GABONA, HÚS, HAL A fejlődő országok többségében az emberek és a haszonállatok fő kalóriafogyasztásai a gabonafélék: a búza, a rozs, az árpa, a zab, a rizs stb. E területek lakosságának ellátottsága tehát jelentős mértékben függ a gabonafélék hozamától. A gabonatermesztés föllendülése nemcsak közvetlenül, hanem közvetve — a haszonállatok révén is javítaná a lakosság ellátását. Mindezt figyelembe véve a világterv az 1962—1985 közötti időszakra 3,6 százalékos termelésnövelést irányoz elő. Jóllehet ez a szám reálisnak látszik, a C zóna országaiban — Latin- Amerika kivételével — nem értek el ilyen termésnövekedést, sőt a megtermelt gabona mennyisége 1962 óta még csökkent is. Vajon miért? A legfőbb okot abban látják a szakemberek, hogy ezekben az országokban nem megfelelő növényfajtákat termesztenek. Tehát nagy hozamú fajtákat kellene e vidékek számára kikísérletezni és a hagyományos kisparcellás termesztés helyett korszerű nagytáblás gazdálkodást meghonosítani. A mezőgazdaság korszerűsítése a szaktudásnak a kérdése is. A FAO fejlettebb országok szakembereit küldi a fejlődő országokba (ennek keretében csehszlovák mezőgazdasági szakemberek is dolgoznak külföldön); az ilyen szakember-küldés azonban nem elégséges, hiszen a becslések szerint 1965-ben a fejlődő országoknak legalább 70 ezer egyetemi és főiskolai végzettségű szakemberre lenne szükségük, 10 évvel később 130 ezer felsőbbfokú végzettségű mellett 640 ezer középfokú végzettségűre. A mezőgazdasági termelés növelésének egyik fő feltétele az, hogy fokozzák a lakosság termesztési kedvét, hiszen csak így lehet a megfhűvelhető földterületeket állandóan jól kihasználni. Ezekben az országokban azonban a társadalmi berendezkedés is akadályozója e cél elérésének. A világterv a modern öntözési rendszerek kiépítésére, műtrágyahasználatra és növényvédő szerek bevezetésére is ösztönöz. Ennek azonban súlyos anyagi akadályok állnak az útjában. Mindaz, amire a világterv kiterjed, 112 milliárd dollárba kerülne. Ezt az óciási összeget csak nemzetközi összefogással, a fejlett országok segítségével lehet előteremteni. De vajon sikerül-e a feltételeket megteremteni? Megvalósul-e a Világterv? E kérdésekre egyenlőre senki sem tud válaszolni, s ez egyúttal jelzi is a FAO-nak, mint nemzetközi szervnek, a korlátáit. Bármily széles körű és alaposan kidolgozott tervei vannak is, ezek senkire sem kötelezőek. Belőlük csak annyi valósul meg, amennyihez sikerül a tagországokat megnyerni és mozgósítani. Az államok maguk döntenek, tehát csak a sokféle ellentétet kiiktató hosszú tárgyalások vezethetnek el az egyetértéshez. De ha korlátozott is a FAO-nak és a többi nemzetközi szervezetnek a cselekvési képessége, szükség van reájuk, mert valamelyest mégiscsak elősegítik az emberiség közös feladatainak megoldását és annak a célnak az elérését, hogy az embereknek az egész világon meglegyen a mindennapi kenyerük. Mindennapos kép a fejlődő országokban LESZ-E AZ EMBERISÉGNEK ELEGENDŐ KENYERE? Kísérleti gazdaság a Közel-Keleten Indiában sok helyen még ma is sarlóval aratják a búzát
