A Hét 1973/2 (18. évfolyam, 27-52. szám)

1973-12-21 / 51. szám

ermekkoromban én is „nagy" horgász voltarái, s gyakran elvette halászbotomat az őr. Sőt egyszer el is náspágolt a halastó partján. Azóta nem halásztam, de mindig irigykedve hallgattam a szenvedélyes horgászok kalandjait. Bámulattal tölt el, hogy mennyi halat ismerne^, hogy ezekre mikor, mivel, hol és hogyan kell lesben állni. Büszke lennék, ha c$ak a felét tudnám annak a tekintélyes adathalmaznak, amit összegyűjtöttek a halakról. A kalandjaikról már nem is szólok. Ha elkezdik mesélni se eleje, se vége a színes történeteknek. A tavak partjárj némán ülnek, s alig szólnak egymáshoz De ha egy kis itóka mellett összejönnek, türelmetlenül vágnak egymás szavába, mert minden kikívánkozik belőlük, ami a nagy némaságban a vizek partján összegyűlik bennük.

Novemberben, amikor, a sajtóban megjelentek az első tudósítások a halastavak lehalászásáról, hirtelen belémbújt az ördög. Mi lenne, ha egy kicsit ismét beleszagolnék a-halászéletbe, ha elmennék és megnéznék egy valódi nagy halászatot?

Többé npm volt nyugtom. Csak az egyik Stupava melletti halastó partján lélegeztem fel. A töltésen és a vízben zöld esőköpenyes, gumicsizmás emberek sürögtek. ^ tó vizét még előző nap leengedték, s a sekély vízben most folyt a lehalászás.

Amint közelebb merészkedtem, láttam, hogy a hálóval körülkerített sekély víz valósággal forr a temérdek haltól, A halakat izmos legények merítőhálóval hatalmas vaskádakba merték, s azokból osztályozás után a parjon várakozó teherautók tartályaiba került a gazdjag zsákmány.

Szinte megbabonázva néztem az izgalmas munkát, s csak nagy ritkán kérdeztem valamit Stefan Haramiától, a halászcsapat vezetőjétől, aki már 19 éve irányítja a stupavai állami halgazdaságot. Ott álltunk a ^öltésen, nem messze a teherautók vízzel telt tartálypitól, amelyekbe a halászok szüntelenül hordták a már osztályozott hqlat. A tóból kifogott halakról ugyanis azonnal eldöntik, hogy meghagyják-e továbbnevelésre, vagy pedig a karácsonyi halvásár vendégei lesznek-e.

Stefan Haramia pontosan feljegyezte a naplójában, hogy hány csukát és hány harcsát emelnek ki a vízből. Ezek ugyanis ismét visszakerülnek a halastavakba, b°gy a halállomány^ zaklassák. Nélkülük ugyanis a jól táplált pontyok ellustulnának és elkorcsosulnónak. Az anyapontyokat is különválasztják a piacra Iferülöktől. Élvezet nézni a gyönyörű példányokat. Némelyiknek a súlya eléri a tíz-tizenöt kilogrammot. Ilyet bizony közönséges horgász csak ritkán fog.

Azokat a példányokat, amelyeknek a súlya nem haladja mpg a 40—50 dekagrammot, jövőre más halastóban tovább növesztik, vagy külföldre szállítják, mert ptt többre becsülik az apró halat, mint nálunk. A piacra kerülő halak előbb gyűjtőhelyekre kerülnek é^ onnan szállítják az elárusítóhelyekre.

— Hóóórrupp!.. . Húzd meg, ne bámészkodj I — hangzik a? ütemes kiáltás a vízből. A hálót húzó halászok derékig érő gumicsizmában, zöld gumikabátba öltözve húzzák a nehéz hálót. Kegyetlenül nehéz mozogni, cipekedni a tó fenekét borító iszapban, vízben. Kipirul a halászok arca a nagy erőfeszítéstől, de azért mosolyognak, és tréfálkozva biztatják egymást. Stefan Haramia sorban bemutatja őket:

— Az a két szakállas ott Pavel Jansky és Jozef Kocírek. Már hatodik éve dolgoznak ebben a halászcsapatl}an. Nehogy kikezdjen velük, mert nagy mesterei a tréfának. A kollektíva legidősebb tagjai a Kronouer-fivérek. Tulajdonképpen már nyugdíjasok, de ilypnkor lehalászás idején nem lehet otthon tartani őket. Minden évben megjelennek az irodámban és kéfik, vegyem fel őket idénymunkára. Az a lányos képű fiatalember Igor Pazitny. Vele egyidős Rudolf Lapps. Igen jó barátok. Együtt jöttek hozzánk dolgozni, ^iz viszont, aki a hálóhúzást vezeti, Juraj Matis, 34 éves múlt, és egyike a legrégibb dolgozóinknak. Frantisek Horecky viszont, aki az autóknál irányítja a munkát, a szakértelmével tűnik ki a többi közül. Mondanom sem kell. hogy régi alkalmazottunk. Már psak Peter Pullman és Jaroslav Michalicát nem említettem a tíztagú kollektívából, ök a legfiatalabb alkalmazottaink.

— Nem jönne egy kicsit a hálót húzni? — kiáltott rám csipkelődve Pavel Jansky —, legalább egy kicsit lefogyna . . .

— Mennék szívesen, ha lenne csizmámI... — válaszolom.

— Kölcsönadom az enyémet.

— Félek, hogy egy kicsit nagy lenne.

— Nem baji Legfeljebb úgy járna, mint az egyszeri halászlegény a sellővel.

— Miért? Az hogyan járt vele?

— A sellő megfogta a csizmáját, és lehúzta a legényt a víz alá. Most Is ott úszkálnak valahol együtt... — felelte kacagva Jánsky, a többi halász meg vele nevetett.

Ismét Haramiát kezdtem faggatni. Megtudtam tőle, hogy Szlovákiában mintegy 800 hektár a halastavak területe. De nemcsak a halastavak tartoznak

HEJ HALÁSZOK, HALASZOK...

a felügyeletük alá, hanem a mesterséges víztárolók és a Morva folyó alsó szakasza is. Pontyon kívül pisztrángot is tenyésztenek. A szlovákiai halgazdaságok évente mintegy 3800 mázsa halat adnak a népgazdaságnak. Ez természetesen nem elegendő a szlovákiai lakosság szükségletének kielégítésére, amely eléri a tízezer mázsát. A szükségletek nagy részét a Cseh Szocialista Köztársaság halgazdaságai elégítik ki.

— A stupavai halgazdasághoz tartozik a senicai, a bratislavai és a dunaszerdahelyi járás. Szerteágazó, nehéz munkát végzünk, mert összesen mintegy 350 hektár vízterülettel rendelkezünk. A feladatunk nemcsak halászatból áll, hanem haltenyésztésből Is. Ezért a szükségletnek megfelelően háromféle halastavakkal rendelkezünk: halkeltetőkkel, halnevelőkkel és halhizlalókkal. A halak egyéves korukig a keltetőtavakban maradnak, a második évben kerülnek a haltenyésztő tavainkba, ahol negyven-hatvan dekagrammosokra nőnek, és innen kerülnek a harmadik évben a halhizlaló tavakba. Feladataink közé tartozik a halastavak gondozása, karbantartása és tisztítása. A ml felügyeletünk alatt építik az új har lastavakat is.

— Mennyi halat szállítanak ebben az évben a karácsonyi piacra? — kérdezem búcsúzóul.

— A tervek szerint a stupavai gazdaságnak ötszáz mázsát kellene piacra hoznia, de a jelek szerint ezt a mennyiséget 20 mázsával túlteljesítjük. Remélem, hogy a vásárlók nemcsak a mennyiséggel, hanem a minőséggel is meg lesznek elégedve.

JOZEF SLUKA