A Hét 1973/2 (18. évfolyam, 27-52. szám)

1973-12-14 / 50. szám

1922-ben Párkányban született. Iskoláit Érsekújvárott, valamint Esztergomban végezte, a képzőművészetet két évig Gallé Tibornál tanulta. Főiskolára Bratislavában járt, Mudroch és Milly professzornál végezte tanulmányait.

Számos tárlaton mutatta be műveit, 1959-től külföldön is: Skopjében, Krakkóban, Lipcsében, Szófiában, Leningrádban^ Moszkvában és másutt, rendszerint; csoportos kiállításokon.

Képei elkerültek Mongóliába, Kanadába, az Egyesült Államokba, Lengyelországba, Németországba s természetesen Csehországba is.

Általában Dexler Károly és Szabó Sándor festőkkel együtt szokták emlegetni őt, akikhez mint húszéves barátság és közös művészi program fűzi. Ez azonban nem jelenti azt, mintha Barta Gyula életműve teljes egészében vagy valamilyen részletében is nélkülözné az önállóságot.

Szereti a természetet, néha hónapokig kinn tartózkodik a szabadban, figyeli a tájak év- és napszakonkénti változásait, elsősorban a megvilágítás szempontjából. Lírai érzékenységgel festi szebbnél-szebb tájképeinek egész sorát. A hagyományhoz kapcsolódó impresszlonisztikus szemlélete sem akadályozhatta meg abban, hogy észre ne vegye, mennyire változik a táj az ipar terjeszkedése nyomán. A realista, impresszionista, naturalista stílusban, de mindig rendkívüli szinérzékenységgel festett és rajzolt tájképek mellé Így sorakoznak föl az ún. ipari tájképek, erősen absztrahált, mértanias alakzatok, ugyanakkor mégis valóságosak. Hiszen az Ipari táj jellegzetes anyagú és tárgyú motivumai közül a traverzek, a gyárkémények vertikálisan törnek fölfelé; a gyárépületek, csarnokok viszont többnyire horizontálisan terpeszkednek: Azután az épületeken belül a technológiai folyamatokat lebonyolító géprendszerek, laboratóriumok, mind új világ megjelenéséi jelentik a tájban és a társadalom életében, s magában a művészetben is. Barta Gyula ilyen értelmű képeinek kezdeményezésével nem áll előzmények nélkül. A húszas évek konstruktivista irányzata már befogadta az ipari tájat, magát az üzemet, a géptermekben folyó életet, de mindenesetre el kell ismernünk, hogy Barta a mai magyar festők között azon kevesek közé tartozik, akik e feladatot sajátos fölfogásban oldották meg. Az ipari táj színben komorabb, mint az a táj, amelyhez a közönség az impresszionisták óta hozzászokott, de az anyagszerűség és anyaghűség kötelezi a művészt, aki nem rugaszkodhat el a valóságtól annyira, hogy konkrét ipari táj helyett — bármennyire absztrahál is — egy teljesen elvont, szinte csak az álomvilágban „létező“ ipari vidéket jelenítsen, illetve örökítsen meg, amely a képeimben szerepel csak, de a valóságban sehol sem található.

Ipari tájképeit — mór amelyek képei közül kimondottan e gyűjtőfogalom alá sorolhatók — a sötét kontúrok, a szigorú konstrukciók és a monokróm színek használata jellemzi. Egyáltalán nem derűs világ az, amit a művész üzemi képein megelevenít, de ebben is a valósághoz ragaszkodó hűsége nyilatkozik meg. Egyáltalán nem szívderítőek, ahogy — akár bevalljuk, akár tagadjuk — maga az üzemi élet is csak a legritkábban az.

Ipari tájképeivel kapcsolatban tulajdonképpen ipari naturalizmusról kellene beszélnünk, ha nem absztrahálna annyira, amennyire egyáltalán el lehet szakadni a látványtól a konstruktív fogalmazás jegyében. E képekben építészeti zárt formák érvényesülnek, hengerek, emelődaruk, épületelemek, négyszögek, téglányok stb. Ezeken a képein a rajz pontossága kizárja az oldottságot, a szín zenei finomsággal kíséri a racionális rajzot. Képein a barna, az okker, a vörös, a zöld, a szürke és a fekete színek a leggyakoribbak.

Városi tematikájú urbánus képein lényegesen eltér attól a fölfogástól, amellyel útleíró képein találkozunk. Szereti a természetet, de a város egyes részletei is érdeklik, a város lelke — romantikától mentesen.

Általában a lankásabb dombvidéket szereti, mert ezeken a magas hegyek, hegycsúcsok nem gátolják a napfény szétterülését a tájon; a gömöri tájképek színes világa ezért érthető Barta művészetében.

Olyan lírai világot teremt a gömöri tájképekben, mint amilyenekkel Cselényi László korábbi verseiben találkoztunk. A Kis-Kárpátoktól

a gömöri dombvidéken át, egészen Kelet-Szlovákiáig figyeli a tájat és örökíti meg képein. A magasabb hegyvidék árnyékba borult sötét színeit Barta Gyulánál csak ritkán törik meg és váltják föl derűsebb, világosabb színek.

A motívumgazdagsóg is jellemző Bartára. Kisebb méretű tájképei szinte szériában készülnek, de mindegyik más-más részét öleli föl a megfigyelt természetnek. Látszólag egyszerű motívumokat és kivágásokat alkalmaz, apró, finom remegéseket éreztet a képein. Az atmoszférikus megfigyelés elmélyült tanulmány eredménye. Fokozatosan közeledik a tájképekben a drómaiság felé. A Csallóköz síksága, Gömör dombvidéke jelenik meg idevágó képein. A szinvilág impresszlonisztikus falu- és tájképein első pillantásra konzervatívnak hat aztán egyre inkább megnyernek bennünket a rőtek, a zöldek és a bársonyos barnák.

1962-től egyre szaporodtak monumentális művei, melyeket Dexler Károllyal kollektiven alkottak meg. Mozaik fa- és alumínium plasztikáik, szekkóik, stukkó-lusztróik, epoxit és poliészter képeik.

Több mint ötven domborművűk díszíti épületek külső és belső falsíkjait. Párkányban, a cellulózgyárban van egy kémiai folyamatokat ábrázoló képük és egy fürdőjelenetet kifejező alkotásuk. Bártfán a fürdőépület szalonjában helyezték el Nyár című 21 négyzetméteres lepke motívumú intarziájukat. Ivánkán a gazdasági iskola fogadótermében látható egy domborművűk, Léván egy szabadtéri plasztikájuk: betonfalba

épített mozaik, amely azt fejezi ki, hogy a kőolaj táplálja a mezőgazdaságot.

Cadcában, az autóalkatrész-gyár falán látható egy kerámia mozaikjuk — gépi alkatrészek motívumaiból összeállítva. Trenéínben is van egy domborművűk. Bratislavában a Szlovákiai Vegyipari Tröszt épületében látható egy gépi részleteket felhasználó, kémiai folyamatot ábrázoló fehér-kék-zöldes színekkel ható domborművűk. Szintén Bratislavában a belügyminisztérium előcsarnokét díszíti a terméskövekből készített, Elemek című művük.

Mindezzel korántsem teljes Barta Gyula művészetének ismertetése, főbb egyéni vagy kollektív munkáinak felsorolása.

Akárhova megy, mindenütt rajzol, kórházban, kávéházban, ha mást nem, hát fejeket. Sajátosan keverednek ezeken az arcokon urbánus és „primitív“ vonások, a hegyi lakók a környezet hatására.

Színes filctoll-rajzai is frissek, könnyedek és mindig tartalmasak. Sokszor használ erős vonalakat, Piros, sárga, zöld tónusokat. A színek nála Igen lényegesek, akár derűsek, akár komorabban hangoltak.

Rajzai dinamikusak, mégis levegősek, poétikusak, remegő atmoszférát tud érzékeltetni valamennyi tájrajzán.

1961-től négy éven át illusztrált tankönyveket, mesekönyveket, meseszerű elbeszéléseket; a tankönyvek között magyar énekeskönyvet és nyelvkönyvet is. Illusztrációi külföldi kiállításokon is szerepeltek. Rajzai fegyelmezettek. Kulturális ízlésről tanúskodnak, szellemesek és színben változatosak. Magyar motívumokat Is gyakran használ illusztrációiban. Nagyon komolyan vette a gyerekek számára készített rajzokat, mert Jól tudta, nem mindegy, milyen színvonalú rajzzal találkozik a gyermek legfogékonyabb éveiben.

Art protis-okkal, azaz újfajta textilfalképekkel is foglalkozik, ezek közül több Kanadába került.

Nem idegen tőle a szürrealizmus világa sem.

Sokféle anyaggal kísérletezett.

Életműve széles horizontú, de még korántsem lezárt.

SZÍJ REZSŐ