A Hét 1973/2 (18. évfolyam, 27-52. szám)

1973-12-07 / 49. szám

Balogh Márta A város egyik sarokházában vagyunk. Az egyesületi otthonná alakított lakás két utcá­ra néző sarokszobájában. Ma is előadás van itt, s a közönség zsúfolásig megtölti a termet. Az érdeklődők között feltűnően sok a fiatal leány és asszony, akik csillogó szem­mel tapadnak az előadóra. Ez az asszony túl van már élete delelőjén. Mégis, fehéredő hajtincsein, arcába mélyülő vonásain, meg­­indultságtól remegő hangján valami meg­nyerő báj ömlik el. Katona Józsefről beszél. Alig hallgatjuk negyedóráig, máris belopta magát a szívünkbe. A sok-sok fiatal pedig még iskolás korában szerette meg. Azt mondják róla, hogy minden irodalomtörté­neti órája valóságos élményt jelentett. A kosicei (kassai) születésű Balogh Már­táról van szó. Édesapját korán elveszítette, özvegyen maradt édesanyja nevelte fel. Márta jól tanult, ösztöndíjat kapott, és ma­ga is tanította a diákokat. Az oklevél meg­szerzése után sem hagyta el Kassát. Élete összefonódott a város életével. 16 évig kö­zépiskolában magyar, szlovák és német nyelvet tanított. Felettesei korán felfigyelnek képességeire. 1956-ban a Kelet-szlovákiai Kerületi Pedagógiai Intézetbe kerül, ahol a magyar és idegen nyelvű pedagógiai to­vábbképzésnek és a magyar nyelv tanításá­nak módszertani irányítója lesz. Közben az Oktatásügyi Minisztérium külföldi tanul­mányútokra küldi. Megjárta kétszer Magyar­­országot és egyszer Németországot. Abban az időben, amikor a Komensky Egyetemnek Kassán kihelyezett fakultása volt, Rácz Oli­vér iró-pedagógussal együtt a magyar tan­szék előadójaként működött. 1957-ben részt vesz a szlovákiai magyar tanároknak és tanítóknak a magyar nyelv­­tanítás színvonaláról rendezett országos konferenciáján, amelyet Hasák Vilmos, a Kí­sérleti Pedagógiai Intézet nemzetiségi osztá­lyának vezetője kezdeményezett. Ettől kezd­ve minden évben Kassán, Lucenecen (Lo­soncon) vagy Bratislavában folynak vezeté­sével a szlovákiai magyar tanárok és tanítók országos nyári iskoláztatásai. A Szocialista Nevelés című folyóiratban számos pedagó­giai és módszertani jellegű cikke jelent meg. Az általános iskolák tantestületei részére Hasák Vilmossal együtt jelentetett meg módszertani segédkönyvet a Magyar helyes­írás tanítása címmel. Kassai monográfiája a Kelet-Szlovákia ötven éve című gyűjte­ményben látott napvilágot. 1969-ben kor­mánykitüntetésben részesült. Érdemes isko­laügyi dolgozó. 1971 januárjában ment nyugdíjba, de azóta sem tétlenkedik: tervei­nek, munkájának él. Pedagógiai kérdésekről tart előadást, a szülői munkaközösségek ülésein. Igen jó ismerője szülővárosának, városa zenei, művészeti múltjának. Szívvel-lélekkel pedagógus és előadó. Ezeket az értékeit csillogtatta a cikk elején említett Katona József-esten is. Aki szeretni tudja hivatását és az embert, az szintén szeretetben része­sül. S aki annyira a hivatásának tudott élni, mint Balogh Márta, nemcsak a kormánytól kap elismerést, de növendékeitől, az élettől is. MOHR GEDEON

Next

/
Thumbnails
Contents