A Hét 1973/2 (18. évfolyam, 27-52. szám)
1973-11-16 / 46. szám
Kulcsár Lajos Lajos bácsi nyugalmazott igazgatótanító a házikertben szemlélődött, amikor felkerestem. Az idén,—április 20-án múlt hetvenéves. Jó néhány évtizedet töltött el a pedagógiai pályán, igazgatóként. A tanítóképzőt Iglón kezdte, majd 1919 után Miskolcon folytatta s Bratislavában fejezte be. Pedagógiai pályafutása Hardicsán indult, itt csaknem két évtizedig működött. Kisvisnyó és Nagyszalánc, majd Nagygéres a további állomáshelyei. Az igazi kiteljesedést azonban Perbenyik jelenti, ahol végleges nyugdíjba vonulásáig, 1967. augusztus 31-ig működik. Hatvanadik születésnapján — még mint aktív pedagógust — felkeresik a járási nemzeti bizottság oktatásügyi osztályának vezetői, gratulálnak, és ajándékkal kedveskednek neki. A hetvenedik születésnap azonban már senkinek sem jut eszébe. Pedig oklevelek és emlékérmek sora figyelmeztet: indokolt volna egy kis figyelmesség a társadalom részéről, ha nyugdíjban van is. Vagy talán annál inkább. A tíz évvel ezelőtt kapott fikusz azóta sok szép új levelet hajtott, de mintha ezzel az emlékezés és tiszteletadás kötelessége le is lenne tudva. Pedig volt és van miért felnézni Lajos bácsira. Pedáns, rendszerető, következetes oktató és nevelő. Akkurátus, kimért mozgású, barátságos ember. A keze alá járt tanulók fegyelmezettsége példaszerű volt. ő maga az önművelés élő modellje. Könyvtára irigylésre méltó. Sohasem gubózott be. Mindig kivette részét a közéletből. A kultúrán keresztül fonódott össze a társadalom életével. Diákkora óta vonzódott a zenéhez, az irodalomhoz és a színházhoz. A polgári köztársaság idején a Magyar Tanítóban több nótaszerzeménye jelent meg. Azóta is jó néhány Petőfi- és Juhász Gyula-költeményre szerzett kellemes melódiákat. Kár, hogy ezek mindmáig az asztalfiókban hevernek. Hegedű (a Budapestet megjárt „Stradivari“) és harmonium nélkül el sem tudom őt képzelni. Meg anélkül, hogy fel ne sétálna Királyhelmecre az irodalmi és szerzői estekre. Meg anélkül, hogy a saját falujában is ne rendezett volna egy sor felejthetetlen irodalmi estet, zenés összeállítást és színdarabot. Hát még az áltálán alapított negyventagú női énekkar, amely a maga nemében első volt a Bodrogközben! (Különben minden eddigi működési helyén négyszólamú férfikart vezetett.) Ügy látszik, ez az irodalmi és zenei hajlam öröklődött költő fiában, Tiborban, aki jelenleg a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarának elnöke s az Ifjú Szivek igazgatója. Kisebbik fia, Lóránt, fogorvos. Kulcsár Lajos bácsit sokoldalú érdeklődése ma sem hagyja nyugodni. Aktív CSEMADOK-tag. Jelen volt a legtöbb járási konferencián és nem egy országos közgyűlésen. A Hét egyik rejtvényversenyén díjat nyert. Számon tartja az irodalmi eseményeket. Tájékozott a község és a Bodrogköz életéről. A nőbizottság ma is agitálja: álljon ismét az énekkar élére. Ilyenkor szokta mondani: „Hát én még mindig nem érdemiem meg, hogy heverhessek egy kicsit?" Az ujjai már nehezebben hajlanak a hegedűhúrra, léptei kevésbé határozottak, mozgása lassul. Egyre inkább magába zárkózik, ami ugyan nem jelenti a világtól való elzárkózást. Figyelemmel kíséri a televízió adásait és a Csehszlovák Rádió magyar adását. Kulcsár Lajos bácsi acélos, szelleme friss, s még sokáig így legyen I szíve-rúgója még kívánjuk, hogy ez TOLVAJ BERTALAN
