A Hét 1973/2 (18. évfolyam, 27-52. szám)
1973-11-09 / 45. szám
Tisztelik, becsülik erényeiért A sporttal is úgy vagyunk, mint minden mással a világon. Vannak szép számmal, akik a mozgást lekicsinylik, nem tulajdonítanak neki különösebb jelentőséget, akik üzletnek tekintik a sportot vagy foglalkozásnak. Azok mellett kell szólnunk, akik a testedzést szenvedélyből, szórakozásból folytatják, akik a lélek nemesítőjét és az egészség biztosítékát látják benne. Ép testben ép lélek, tartja a közmondás, s ezt mindenekelőtt azok tehetik magukévá, akik falujuk, városuk, országuk jó hírnevéért küzdenek kiváló eredményekért valamilyen sportágban. Ifjabb Zatykó József Gergely is ilyen sportoló. 1939. augusztus 22-én született, s már tizenkilenc esztendeje tagja a cebovcei (csábi) labdarúgó-csapatnak. Egészen fiatalon, tizennégy éves korában került a legjobb tizenegy közé, titokban persze, igazolvány nélkül. Azóta állandóan játszik a csapatban, leszámítva természetesen a tényleges katonai szolgálatát és a sérüléseket. És ez alatt az idő alatt minden poszton játszott már. Volt csatár, középpályás — most hátvéd. Tizenkilenc év alatt tizenkiléVic bajnokságot küzdött végig bámulatos fegyelemmel, mindenki számára példamutató sportszenvedéllyel. Ismerjük el, ennyi bajnokságot végigküzdeni nem kis dolog. Ha csak a minimális feltételezésből indulunk ki, hogy egy labdarúgó egy-egy mérkőzésen általában három kilométert fut, huszonnégy mérkőzésen ez már hetvenkét kilométer. És ha mindehhez hozzávesszük még az edzéseket, a barátságos mérkőzéseket, a komolyabb felkészülést, jóval nagyobb lesz ez a szám. Ifjabb Zatykó József azok közé a sportolók közé számit, akik azon túl, hogy önmaguknak találtak szórakozást a guruló labdában, még a falu minden sportkedvelőjét is szórakoztatják. Tudja, hogy a szurkolóknak örömet szerez jó helyezkedéseivel, szabályos szereléseivel, gyors ellentámadások indításával. Minden fiatal és minden szurkoló tiszteli, becsüli ifjabb Zatykó Józsefet erényeiért és főleg azért, mert a sportot önzetlenül szereti. De tisztelik, becsülik több falu szövetkezetében is, mert körzeti állatorvosként gondosan, felelősségteljesen látja el feladatát. Balga István