A Hét 1973/2 (18. évfolyam, 27-52. szám)
1973-07-13 / 28. szám
-i CIO A '*3en' amikor a MATESZ bemutatta lau4 Lovicsek Béla Csillagszemű asszony című regényének színpadi változatát, ezt írtam munkanaplómba: Lovicseknél az a baj, hogy nem tud gazdálkodni, nem tudja felmérni a saját erejét. A Csillagszemű asszonyban négy olyan konfliktus-lehetőség is körvonalazódik, amely módot ad külön-külön a dráma kibontakoztatására; nem is értem, miért silányul végül az egész szirupos melodrámává... Nos, azóta, hogy ezeket a sorokat sebtében lejegyeztem, csaknem tíz év telt el, s most, ennyi év után, új Lovicsek-alkotással találkoztam a MATESZ Thália Színpadán. A Tűzvirágra — s ezt jóleső érzéssel nyugtázom — már nem érvényesek azok a sorok, amelyeket a Csillagszemű asszonnyal kapcsolatban leírtam. Inkább az ellenkezőjét kell most mondanom. Lovicsek Bélának a Tűzvirágban sikerült dramaturgiailag és gondolatilag egyetlen lényeges mozzanatra koncentrálnia, arra, hogy a történelmi sorsfordulók emberségpróbája nem az elkülönülést, a különválást, hanem a becsületes emberek egymás mellé állását, közös harcát hozza létre az embertelenséggel, jelen esetben a német fasizmussal szemben. Ezek a kérdések a magyar irodalomban s még hatványozottabban a drámairodalomban sajátos helyet foglalnak el. Lovicsek Tűzvirágja valahol rokon Dobozy Imre önvallató nemzedékének, nemzetének lelkiismeretét felrázó drámáival; de azzal a lényeges különbséggel, hogy a Dobozynál feltételes „ha“ Lovicseknél cselekvő, tudatosan vállalt progreszszív „igenre“ módosul. S e kimondott igen mögött a drámában történelmi tények állnak. Az öreg Suchy bácsi egy platformon találkozik Kalocsai doktorrral, a Közlegénnyel (akinek a szerző még nevet sem adott, csak közlegény volt — általában) és a partizánná lett Kovács tanító úr lányával, Katókával. A kérdés az, hogy honnan jutottak el ezek az emberek, ezek az annyira különböző sorsú emberek az ellenállásig, a konkrét, tudatos cselekvésig, A kérdésre a háttérből jön a felelet: Kató apját haladó gondolkodásáért a fasiszták halálra kínozták, Kalocsai doktor édesapja cseléd, s maga is cselédsorban nőtt fel kilenc testvérével együtt. A Közlegény pedig költő, a gondolat, a humánum hirdetője és hordozója. Pistáról sokat nem tudunk meg, de nincs is rá szükség. Pista robbantó azok fajtájából való, akiknek Hemingway állít megrázó emléket az Akiért a harang szóiban. A parancsot minden körülmény között teljesíti. Ha az élete megy rá, akkor is. Van még a Tűzvirágnak egy szereplője, aki az átlagostól eltér. S ez az Alezredes. S megint csak, akár a Közlegény esetében, neki sincs neve. Mintha e két esetben a szerző általánosításra törekedett volna. A magyar Alezredes ugyan nem válik ellenállóvá, mint a Közlegény, de eljut a katarzisig, s az egyetlen, jellemével, pontosabban a hivatásos katonatiszt jellemével összeegyeztethető utat, az öngyilkosságot választja. E tett vállalása önmagában véve nem mond sokat, de a drámai helyzetek sorába helyezve szintén egyféle jelképes ellenállást hordoz magában. Az emeleti szobában eldördülő pisztolylövés akár a darab végét is jelenthetné. De — szerencsére — a cselekmény még tovább fut, s Kalocsai doktor lebukásával ér véget, mert „minden ember megöli azt, akit szeret“. S így, ezzel teljes a dráma. Gyurkovics Mihály (Főjegyző) és Lengyel Ferenc (Alezredes) TŰZVIRÁG LOVICSEK BÉLA ÚJ DRÁMÁJÁNAK ŐSBEMUTATÓJA A MATESZ THALIA SZÍNPADÁN Kövesdi Szabó Mária (Kató) és Tamás Jolán (Zita) Csendes László (Kalocsai), Kövesdi Szabó Mária (Kató), Boráros Imre (őrnagy), Kovács József (Kalocsai bácsi) és Horváth Ferenc (Bátory) Nagy László felvételei Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy módomban volt elolvasni a Tűzvirág első változatát, s azt a végleges szöveget is, amelyet a színpadról hallottam. Az előadás sikeres voltát keresve, ez egyáltalán nem lényegtelen mozzanata a dolgoknak. Ugyanis a darab rendezője, Beke Sándor kiváló partnernek bizonyult a szerző mellett. Gondolok a dráma eszmei-dramaturgiai irányának a megszabására, s nemcsak az elképzelések felvetésére, hanem színpadi realizálásukra is. Ha eddig hiányoltuk a színház és a színpadi szerzők közötti szorosabb együttműködést, most jó példát mutathatunk fel, amely mind a színháznak, mind drámaírásunknak nagy hasznára vált. Beke Sándortól már megszoktuk, hogy olyan feladatokra vállalkozik, amelyek nem mindig ígérnek biztos rendezői sikert. Elég, ha az utóbbi két-három színházi évadban rendezett darabjait vesszük sorra: Ibsen Kísértetek-je ma nem sikerdarab, nem is nagyon játsszák. Beke rendezésében sikerdarab lett. Cocteau Rettenetes szülők-jét se szívesen tűzik műsorra, a Tháliában három szezont ért meg. De ott van a Csongor és Tünde, vagy akár az Énekes madár... A színészekről, a színészi teljesítményekről feleslegesnek tartom a sok beszédet. Pontosan teljesítették a rendező elképzeléseit, s ennek eredményeként — még a premierlázat is beleértve — egy nagyon szép, érett, lendületes, erőteljes ritmusú előadást láthattunk tőlük. Csendes László (Kalocsai), Tamás Jolán (Zita), Kövesdi Szabó Mária (Kató), Horváth Ferenc (Bátory), Kovács József (Kalocsai bácsi), Várady Béla (Suchy bácsi), Gombos Hona (Erzsiké néni) Boráros Imre (őrnagy), Lengyel Ferenc (Alezredes), Gyurkovics Mihály (Főjegyző), Szabó Rózsi (Olga), Érsek György (Szakaszvezető), Horváth Lajos (Pista), Kusiczky Gyula (Közlegény), Bene Ildikó (Gizi) és Szoby Gabi (Anni) volt a szereposztás. A díszleteket Platzner Tibor, a jelmezeket Jozef Haécák tervezte. Befejezésül még két apró félreértést szeretnék tisztázni, amelyek az egyébként jól megszerkesztett műsorfüzetben találhatók. Az első a darabról írt szlovák szöveg, amely szerint Lovicsek Béla darabja „pövodná hra súéasného éeskoslovenského autóra (madarsky píSúceho) .. .„Csehszlovák“ szerző nem létezik. Létezik cseh, szlovák, s létezik csehszlovákiai magyar, ukrán, lengyel író, költő stb. A zárójelbe tett megállapítás pedig teljesen abszurd. Tőzsér Árpádot idézem:“ A törökországi Nazim Hikmet egy ideig lehetett Szovjetunióban élő török író, de Lászlóffy Aladár romániai magyar író. A »romániai«, a »csehszlovákiai« honosságot jelent, a »Romániában, Csehszlovákiában élő« ideiglenes ott-tartózkodást.“ Tudtommal Lovicsek Béla honosságához nem fér kétség. A Tűzvirág a bizonyíték rá. A másik félreértés, ami tisztázásra szorul, az a következő: „Mai bemutatónk a szerző ugyancsak ismert és olvasott regényének a Tűzvirágnak színpadi feldolgozása“ — olvashatjuk a műsorfüzet második oldalán. A regény és a dráma ismeretében állítom, hogy a két műnek, a Tűzvirág című Lovicsek-regénynek és a hasonló című drámának az égvilágon semmi köze sincs egymáshoz. Ha csak az nem, hogy mindkettőt Lovicsek írta. A regény ugyanis az ötvenes évek végéről szól, s már a szövetkezetesítés után játszódik, míg a dráma cselekményének ideje 1944. GÁL SÁNDOR SIMKÓ TIBOR VERSEI „ ... magno cum Zene murmure montis ...“ tücsök összeölelkező ciripel: csontok görgeti pergése nagy-nagy szikkadt örömét bőrökön lefelé a lejtőn gyöngyvirágés a csönd koszorús lassan zuhatagok illatok rárakódik keresztül-kasul illatok a neszre viliódzó illatok aztán lassan fénnyel valahol a sziklák is fanyar megrepedeznek ízek a horizont a zajban a szájban alján M. Papay felvétele t
