A Hét 1973/2 (18. évfolyam, 27-52. szám)
1973-10-05 / 40. szám
TÉLIRE Az állandóan plusz kettő-plusz tíz Celsius-fok körüli hőmérsékletű és nem nyirkos, de nem is túl száraz levegőjű éléskamrában, pincében, esetleg padlástérben sikeresen tárolható a szőlő, hosszú hetekig. Eltartásra azonban csak a laza, erős vagy vastag héjú és húsos bogyójú fürtök alkalmasak. (A név szerint is ismertebb szőlőfajták közül legtovább az Afuz Ali, a Csiri-Csuri, az Erzsébet királyné, a Hamburgi muskotály, az Otelló és o Kövidinko fürtjei tárolhatók.) A kiválasztott szőlőfürtöket a nyelüknél fogjuk, hogy a bogyókat védő viaszréteg minél kevésbé sérüljön meg. Az esetleg sérült, hibás bogyókat hegyes késsel vagy kis ollóval csípjük ki a többi közül, Minden fürt nyelére kössünk arasznyi zsineget vagy párosával kössük össze a fürtöket negyven centiméteres zsinegdarabokkal, esetleg raffiaszállal. A nem elég laza fürtöknek ne a nyelükre, hanem a végükre kössünk zsineget, mert ha így függesztjük fel, lazára „szétnyílnak". Ezután a tárolásra alkalmas helyen feszítsünk ki két szemben levő falfelület között (vagy éléskamrában a polcok között) több erős zsineget, esetleg huzalt, egymástól harminc centiméternyi távolságra, amelyekre úgy aggatjuk fel a fürtöket, hogy ne érjenek egymáshoz. DIVATOS HORGOLT FEJKENDŐ Anyaga 10 dkg műszálas fonal, hármas fémtűvel horgoljuk. ‘Horgolási minta: laza láncszemsorral kezdjük. 1. sor: a 2. láncba öltünk, felhúzzuk a szálat, 1 ráhajtás, beleszúrunk a következő láncba, jól felhúzzuk a szálat, és egy újabb ráhatással a tűn lévő mind a négy hurkot egyszerre lehorgoljuk. A továbbiakban először a már lehorgolt láncba öltünk, felhúzzuk a szálat, 1 ráhajtás, és a következő láncból is felhúzzuk a hurkot, és egy újabb ráhajtással az előző pálcacsomóhoz hasonlóan horgoljunk meg minden következőt. Két láncszemmel fordulunk. 2. sor: azonos az 1. számú sorral. Először a forduló láncszemből húzzuk fel a hurkot, majd az előző sor első pálcacsomójába öltve horgoljuk le a hurkokat. Jól húzzuk fel a hurkokat, akkor lesz a minta levegős. Az arc felőli részen 83 láncszemmel kezdjük a horgolást. A szabásminta szerint dolgozunk. A kész kendőt 1 rövidpálca-sorral körülhorgoljuk. Egyszerű háromszögletű kendőt is készíthetünk. Körben mérjük az arcot, annak megfelelő hosszúságú láncszem-sort kezdünk, és 4 rövidpálcasort horgolunk rá. Ennek egyik végére gomblyukat csinálunk, a másik végére majd gombot varrunk. Ha nem gomboljuk, hanem kötjük a kendőt, annyival hosszabb legyen a kezdő láncszemsor. A rövidpálcasorok után mintásán horgolunk, és a két oldalon olyan mértékben fogyasztunk, hogy a kívánt hosszúságban elérjük a kendő csúcsát. E célból először készítsük el a szabásmintát: alapvonala a kendő arc körüli vonala, a 2 oldalvonal hossza adja a kendő hosszát. A kész kendőt körülrojtozzuk, vagy cakkos sorral horgoljuk körül. NAPOKON... mustizű Őszi kell gondolni arra, hogy ha beállnak a komoly hidegek, szekrényünkbe nyúlva elővehessük a meleg és divatos kabátot, bundát. Az üzletekben szebbnél szebb, a legújabb eljárással készült szövetek, műszőrmék közt válogathatunk, s megtalálhatjuk azt, ami ízlésünknek, szükségleteinknek és persze nem utolsósorban pénztárcánknak is megfelel. Klasszikus szabású műszőrme kabát, barna színben, bronz színű fémgombokkal. Lefelé erősen bővülő kockás műszőrme kabát magas záródással, kerek gallérral, a minta vonalán bevágott zsebekkel, zöld-fekete-beige színekben. $ $ $ $ $ & $ $ 8 $ $ $ & $ $ $ & $ $ $ $ $ $ $ Cipőcske kisbabáknak Puha, vékony fonalból kötjük a papucsot, vastag tűvel. (Lehet többszörösen sima fonalból is.) Láncszemsort horgolunk. Mintadarabon számoljuk le a szemeket, és a hoszszúságot. Talpa keskeny, hosszú csík legyen, a baba talpának hosszúsága szerint. Oldalait különkülön kötjük: saroktól a lábfej felé haladva, kétujjnyl széles darabbal kezdjük. Elérve a lábfej magasságát, befelé szaporítunk 2—2 szemet, majd a két oldalát összevesszük egy tűre, és a fejet egyben kötjük tovább. 6—8 szemre lefogyasztjuk a lábujjaknál, és a maradék szemeket az anyag saját szálával szorosra húzzuk. A széleket betartjuk egy szál fonállal, és összedolgozzuk. A masni is saját anyagából készüljön: láncszemsorra rövidpálca-sort horgolunk, rávarrjuk a papucsra, és többszörös csokrot kötünk (Csokoládéval telerakva adjuk át.) & 0 & SONKÁS KARFIOL. Sós vízben puhára főzünk egy szép, nagy fej, rózsáira szedett karfiolt, és levétől leszűrve, kivajazott tűzálló tálba rakjuk, Közben 5 deka vajból, 2 deka lisztből és 2 decinyi karfiol főzővízből sűrű besamelt főzünk, majd a tűzről levéve, simára keverünk benne 2 deci tejfölt és egy tojássárgáját. Beleadunk 20 deka apróra vagdalt sonkát, és a lerakott karfiolra öntve, tetejét meghintjük vajdarabkákkal és reszelt sajttal. A sütőbe tolva felső lángon a tetejét szép rózsaszínűre pirítjuk. MUSTAROS PARADICSOMSALATA. Vékonyra felszeletelünk és lapos üvegtálra fektetünk annyi húsos paradicsomot amennyi ráfér. Egy evőkanálnyi mustárt sóval, kevés ecettel, cukorral, és bőven olajjal összekeverünk, és hideg helyen fél órát állni hagyjuk. Vöröshagymát apróra vágunk, a paradicsom tetejére szórjuk, megöntözzük a mustáros mártással, és fél óra múlva már tálalhatjuk is. KAVÉKRÉM TORTA. 5 tojásból a szokásos módon piskótatésztát állítunk össze és 4—5 lapban megsütjük. A következő krémmel töltjük meg: 3 tojássárgáját habosra keverünk 17 deka cukorral, egy csomag vaníliás cukorral, felengedjük egy deci erős feketekávéval, és gőz fölött nagyon sűrűre főzzük. A gőzről levéve tovább keverjük, míg épp csak langyos lesz, s akkor hozzáadunk 15 deka habosra kikevert vajat. Ezzel a krémmel töltjük is és be is vonjuk a tésztát. Tetejét torta-darával díszítjük. Tálalás előtt alaposan behűtjük. A 1Ó KONYHA TITKAIBÓL