A Hét 1973/2 (18. évfolyam, 27-52. szám)
1973-10-05 / 40. szám
Mráz István malom-vezető — Akkor minek a vizesárok itt a malom alatt? — kérdem. — Mert valamikor ez vízimalom volt. Egyébként százkét éves. — Kívülről látszik is rajta... — mondom. — Mert utoljára 1948-ban tatarozták. — Mikor akarják újra tataroztatni ? — Az idén. A műemlékvédő vállalat emberei már hozzá is láttak. — Hogyhogy? Csak nem nyilvánították műemlékké a lévai malmot? — Nem. Viszont nem akadt más építővállalat, amelyik' a tatarozást elvállalta volna. — Hány ember dolgozik a malomban? — Az őrlés technológiáját minden műszakban négy-négy ember irányítja... — Ejha. , — ... Egyébként az adminisztratív dolgozókkal együtt 115 alkalmazottunk van. — ök mit csinálnak? — A csomagolást, vételezést, ömlesztést, áruszállítást végzik. Annyit még megtudok, hogy a lévai malom, amely a Malmok és Tésztagyárak nemzeti vállalat nyitrai üzemének részlege az idei első félévben az üzemi munkaversenyben 18 malom között az első helyen végzett. Ezután felnézünk a malomba. • • # Fel, egészen az ötödik emeletre. Szűk falépcsőkön, s ha más nem, az belülről is elárulja, hogy a malom már elmúlt százéves. De gépei korszerűek. Azt mondom a vezetőnek, hogy szeretnék látni egyet, ama híres malomkövek közül, amelyekkel Toldi Miklós fél kézzel dobálózott. Nevet és megmagyarázza hogy ilyen kövek ma már egyetlen malomban sincsenek. legfeljebb valami malommúzeumban. Ma már a búzát úgynevezett hengerszékekben őrlik. Ebben két henger forog egymással szemben, méghozzá nem egyforma fordulatszámmal, ami fokozza az őrlés hatékonyságát. A hengerek rovátkásak. A malomban alig van kézi erőre szükség. A gabona folyamatosan halad egyik géptől a másikig. mindaddig, míg kész áruként a zsákolókhoz, vagy a raktárba nem kerül. Komolyan meglepődöm, amikor mégis találkozom egy-két emberrel. Az első közülük Hindi József főmolnár. 1930-ban molnárinasként került az akkor még magántulajdonban (Schöller és társai) lévő malomba, s azóta egyfolytában itt dolgozik. Egyébként már nyugdíjas, de nem tud elszakadni ettől a munkától. Horthy-hodsereg katonájaként a keleti frontra kerültem. Nem jószántamból, elhiheti. (Miért ne hinném, hiszen én sem az édesanyám szoknyája mögé bújva hallgattam akkoriban a puskagolyó fütyülését.) Egyszóval nem azon törtem én odakinn a fejem, hogyan törhetném át az ellenséges vonalakat, hanem azon, hogyan juthatnék át a szovjet csapatokhoz. Ezerkilencszáznegyvenkettö szeptember tizenötödikén aztán sikerült átcsúsznom a héttagú felderítő osztagommal Breszt Litovszk környékén. De nem részletezem: ezerkilencszáznegyvenhét április huszonkilencedikéig tolmácsként működtem a szovjet hadseregben. Ivan Kravcov alhadnagy parancsnoksága alá tartoztam. Első naptól az utolsóig együtt voltunk, s igen jó barátságot kötöttünk. Egyébként a hatalmas termetű fiatalembert „Rettenetes lván"-nak becéztük . . . Ne féljen figyelmeztet suta kézmozdulattal , most már a gyökérgyüjtés következik. A front előrehaladásával sok kisebb-nagyobb folyón keltünk át, illetve nem egy folyó mellett táboroztunk rövidebb-hosszabb ideig. Az én Rettenetes Ivánom egyetlen percig sem nyughatott. Járta a folyó-Találkozunk még az almolnárral és hengerőrrel meg a mázsa mellett két zsákolóval. A zsákolás annyiból áll, hogy megvárják, amíg a zsákok megtelnek liszttel, és utána bekötik a zsákok nyakát. Ezután találkozunk több takarítónővel, akik állandóan söprögetnek, hogy egyetlen búzaszem se bújhasson el a termekben. Nem is láttam búzát csak az őrlőszékekben. Tizenegy fajta lisztet készítenek. Az első amire Mráz vezető szerint a legnagyobb gondot fordítják a szárított csecsemőgríz. Aztán a T—400, T—440, T—512, T—450 típusú lisztek következnek egészen a korpa, illetve a csíráig. A T—650 típusú a fehér kenyérliszt. A környéken nagyon kedvelik a lévai lisztet, ez abból is sejthető, hogy amikor a malom tisztítás miatt augusztusban leáll a vezetők nem győznek válaszolgatni a pékségeknek, hogy mi történt velük, miért nincs lévai liszt. Naponta (24 óra alatt) 16 és fél vagon búzát őrölnek meg. A molnárok és a vezető egybehangzó véleménye, hogy ami az idei búzatermést illeti: ez az év nagyon jól sikerült, a mezőgazdasági üzemek kitűnő búzafajtákat termesztettek. A Kaukaz, Auróra, Bezosztaja fajtákból sokkal jobb minőségű liszt készíthető, mint a régebbi búzafajtákból. Ki ne örülne ennek, hiszen a kenyér, ami erre mifelénk még mindig a legfőbb táplálék, ugyancsak jobb lehet, ha csak a pékek el nem rontják. Dehát: bízzunk bennük is. —zsélyi— Kontár Gyula felvételei partot s gyűjtötte a csodálatosabbnál csodálatosabb formájú gyökereket. „Látod, milyen eredeti, nagy művész a természet!?" szokta mondogatni egy-egy gyökeret forgatva a kezében. „Az embernek semmi más dolga nincs, csak az, hogy észrevegye a gyökérben rejtező alakot. Aztán egy kis kézügyességgel, s egy kis alkotó fantáziával már könnyűszerrel megalkothatja a mesevilág és a valós élet művészi figuráját." Mikor elváltunk, megajándékozott a „Kis róka" nevű alkotásával. Sokáig őrizgettem . . . Ezerkilencszázötvennégyben aztán, mikor Csehországból Zselizre kerültem, és horgász-szenvedélyem egyre gyakrabban vitt el a Garam-partra, bennem is felébredt a gyűjtési szenvedély. Azóta csinálom. S milyen eredménnyel? Rámnéz. Kérdőn. Kissé csodálkozón. Ha egyszer felkeresett, biztosan hallotta már. Vagy nem? De igen bólintok. A csomagoló részlegen Bekötik a zsák nyakát Eliades György az elmúlt két évtized alatt ötszáztizenhét darab gyökeret gyűjtött össze és készített ki. Munkáiból ez év júniusában kiállítást rendeztek a Művelődési Otthonban. A kiállítást ötezertizenheten tekintették meg. A város tanulóifjúsága is csoportosan látogatta meg az érdekes kiállítást. A szerző előadást tartott nekik a gyűjtésről, elmagyarázta a kikészítés módját (szárítás, tisztítás, kifözés, lakkozás). A tanulók nagy figyelemmel hallgatták a szerzőt, s bizonyára nem egy akad közülük, akiben csírázni kezd a gyűjtési szenvedély, s csak idő kérdése, hogy maga is megpróbálkozzék „művészi szemmel" nézni, látni és kutatni a vízmosta folyópartot. A szerző a kiállításról távozó fiataloknak az alábbi gondolatot szánta útravalóul: „A természet egy csodálatos valami, megalkotja a maga puritán művészetét, csak észre kell venni és le kell hajolni ezért a csodálatosan szép ajándékért, s a többit a szárnyaló fantáziára kell bízni . . .“ LOVICSEK BÉLA
