A Hét 1973/2 (18. évfolyam, 27-52. szám)

1973-09-21 / 38. szám

MOZAMBIK LIDICÉJE - WIRIYAMU

Az elpusztított és kiirtott falu Lidicére és My-laira emlékeztet. Vajon mennyi ilyen Wiriyamu van Mozambikban?...

..... Sok csecsszopót is megöltek és gyereket

az anyja hátán. Az agyonlőttek között van ez a 86 személy...“ — így kezdődik dr. Adrian

Hastings atya feltűnést keltett leleplezése a portugál gyarmatosítók mozambiki rémtettéről — a „halál naplója“, amelyet június 10-én a londoni Times tett közzé.

Ebből kitűnik, hogy miután a FRELIMO szervezetbe tömörült mozambiki függetlenségi harcosok 1971. április 27-én árulás miatt, halálra ítéltek és kivégeztek egy törzsfőnököt, aki együttműködött a kolonialistákkal — a portugálok páratlan bosszúhadjáratot Indítottak. Ennek részleteit két spanyol szerzetes egy négyszáz oldalas okmányban foglalt össze, s ennek alapján íródott azután Hastings atya jelentése.

A kegyetlenkedések krónikája szörnyű olvasmányt jelent s az 1972. december 16-i nappal érkezik el tetőpontjához. A gyarmatosítók ekkor pusztították el Wiriyamu falut. Lakosságát a szó szoros értelmében kiirtották. Az iszonyatos felsorolásból hadd álljon itt csak két példa: a zsoldosok szuronnyal vágták fel a terhes asszonyok hasát és futballoztak egy kisfiú levágott fejével.

A Times leleplező cikke éppen Marcello Caetano portugál miniszterelnök Londonba érkezése előtt jelent meg. Caetano azért látogatott Londonba, hogy a két ország hat évszázados barátságát demonstráló ünnepségen részt vegyen. A közvetlen indokot két évforduló szolgáltatta.

1373-ban, hatszáz esztendővel ezelőtt kötötték meg a londoni szerződést, amelyben II. Edward angol és Ferdinánd portugál király szövetségi hűséget fogadtak egymásnak. Mivel a szerződést soha nem mondták fel, a történészek szerint ez Nagy-Britannia legrégibb érvényben levő szerződése. A másik évforduló: három évtizede, 1943- ban újabb átfogó brit-portugál egyezményt írtak alá.

A Caetano látogatásának előestéjén megjelent Times cikket először dermedt csend fogadta Liszszabonban. Két nappal később azután ellentámadásba ment át a portugál propagandagépezet. Először is azt bizonygatták, hogy Wiriyamu falu nincs is a. térképen, tehát a vérengzés csupán a fantázia szülötte. Aztán Hastings atya szavahihetőségét próbálták megrendíteni arra hivatkozva, hogy nem maga volt szemtanú, s elhallgatta az állítólagos spanyol misszionáriusok nevét.

Az angol lapok felvetik a kérdést, hogyan lehetséges, hogy a szörnyű bestialitásokról szóló dokumentumok csak ilyen hosszú idő elteltével kerültek nyilvánosságra. Először is a lisszaboni kormány rendfenntartó és katonai alakulatai „tökéletes“ következetességgel gyilkoltak. A mészárlásokat esetleg túlélt áldozatok túlnyomó többsége semmilyen európai nyelvet sem beszél s nem volt lehetőségük, hogy a megszállt területről eljussanak a civilizált világba. Amikor a spanyol vagy olasz misszionáriusok tájékoztatni

akarták a világot vagy tiltakozni készültek, bezárták őket.

Az igazi lavina akkor indult meg, amikor jelentkezett a kpt spanyol szerzetes, Miguel Buendia és Enrique Fernando, akik bejelentették, hogy ha megfelelő biztonsági garanciákat kapnak a portugál hatóságoktól, a helyszínre utaznak és megmutatják a vérengzések helyét. A tanúk tehát többé nem voltak névtelenek.

A második leleplezés-sorozat egyszerre ráirányította a figyelmet a „elfelejtett“ Mozambikra. A Guardian híradása szerint a Tete tartományban állqmásozó portugál csapatok egyik tisztje, Jósé Ervedosa repülőőrnagy beismerte: két évvel ezelőtt felállított különleges ejtőernyős egysége sorozatos rémtetteket követett el a lakosság ellen. Magoe és Mukumbura körzetében — így szól a vallomás — „hármasával — négyesével“ gyilkolták az ártatlan polgári személyeket. Amadeo Brunelli olasz szerzetes eddig még nem publikált terjedelmes dokumentumanyagot juttatott el a Vatikánhoz a portugál terrorról és az afrikai lakosság helyzetéről. Megdöbbenését fejezte ki az Egyházak Világtanácsa, bojkottot határoztak el a finn szakszervezetek, Wickman svéd külügyminiszter bejelentette, hogy országa évi négymillió svéd koronára emeli a gerilláknak nyújtott támogatást.

Az ügyet megtárgyalta az ENSZ-nek a gyarmatosítás felszámolásával foglalkozó bizottsága is,

Indiánok a felhőkarcolókon

kodó álldogál, köztük asszonyok is hátukon csecsemővel, és érdeklődve figyelik, mi történik. A mohawk törzs tagjai voltak a közeli Caughnawaga rezervációból, akiket ide űztek ki az Egyesült Államokból. Az építésvezető mérnök örömmel állapította meg, hogy a kíváncsiskodó indiánok egyáltalán nem szédülnek, és rájött, hogy jól használhatja őket. Választása szerencsésnek bizonyult.

Attól kezdve, néhány száz indián, az egykor nagy mohawk törzs egy maroknyi tagja, aki túlélte a véres harcokat, dolgozni kezdett a legveszélyesebb acélállványzatokon, s amikor New Yorkban elkezdődött a felhőkarcolók építése, a mohawkok, akiket valaha innen űztek el, visszatértek mint legjobban használható ügyes állványzatépítők, s ma is közülük kerül ki azoknak a szerelőknek a többsége, akik százötven-kétszáz ró éter magasságban dolgoznak a föld felett.

Onassis görög milliárdos ezekben a hónapokban az előkelő Fifth Avenue-n, New York szívében egy 51 emeletes felhőkarcolót építtet, az Olympic Towert. A harmincéves Arthur Montour egy tucat-Mohawkindiánok a magasban

Arthur Montour családjával otthon él a rezervációban, s az indián viseletét csak a fényképész kívánságára vette fel

Miután a fehérek összevásárolták — pálinkáért meg mindenféle értéktelen csecsebecséért — a hiszékeny indiánoktól Manhattant s azokat a területeket, ahol ma New York felhőkarcolói állnak, szívesen befogadták Amerika e legnagyobb metropolisába valamennyi nép képviselőit — kivéve az őslakók, az indiánok leszármazottait. Például a mohawk indián törzset fokozatosan az amerikai—kanafai határövezetbe szorították ki. New Yorkról, a mai Amerika szimbólumáról, mindenki úgy tudja, hogy kizárólag fehér telepesek, illetve leszármazottaik építették...

És mégis vannak indiánok New Yorkban. Nagyon

Arthur Montour, a mohawk-indián büszke a szakmájára. „Tudja, mit jelent az elismerés, miután négyszáz éve a fehér ember haszontalan állatként kezel bennünket?" — mondja

kevesen tudják, hogy nemcsak New Yorknak, de az Egyesült Államoknak majdnem minden felhőkarcolóját indiánok építették: ők készítették az állványzatokat Amerika híres felhőkarcolóinak építéséhez. S még ma is mohawk-indiánok építik New Yorkban a fehér ember számára az eddiginél is magasabb épületeket.

A szomorú lehetőséget arra, hogy halálmegvető bátorságukkal tűnjenek ki, az indiánok véletlenül szerezték.

1886-ban a Dominion Bridge Company a kanadai Montreal városánál hozzákezdett egy, a szent Lőrinc folyó két partját összekötő híd építéséhez. Az építésvezető mérnöknek mindjárt az elején nem műszaki, hanem emberi problémával kellett megküzdenie: kevesen voltak emberei közül, akik ne szédültek volna a szédítő magasban, az építkezés már a kezdet kezdetén néhány ember életébe került. Egy napon a mérnök észrevette, hogy a folyó feletti keskeny acélállványokon tucatnyi kíváncsis