A Hét 1973/2 (18. évfolyam, 27-52. szám)
1973-09-21 / 38. szám
Bábi Tibor az utóbbi tíz-tizenkét esztendőben sokfelé járt 8 szocializmus országaiban, heteket töltött Romániában, Bulgáriában, Jugoszláviában, a Szovjetunióban, nemkülönben magyar és lengyel földön. Élményeiről színes és tartalmas cikkekben számolt be lapjainkban, és most ezek az írások Európából Európába címmel kötetbe gyűjtve jelentek meg a Madách Könyvkiadó gondozásában. A kötet mindenekelőtt azt igazolja, hogy Bábinak a szokványos riportoknál lényegesen igényesebb formában sikerült az útjain szerzett tapasztalatait, élményeit és találkozásait rögzítenie. Nyelvi eszközeiben is válogatottabban, a költészetét jellemző tömörséggel, gondolatgazdagon és egyéni színnel. Műfajilag nem nevezném riportkönyvnek a gyűjteményt: írásai nagy részében ugyanis kimondottan arcképeket vázol fel, Lukács György esetében történetesen egy magas színvonalú, tartalmas interjút iktat a kötetbe. A könyv műfaji meghatározására ez azonban nem döntő, az úti beszámolók keveredése a tanulmányoknak beillő arcképekkel semmiféle zavart nem kelt, a könyv megőrzi egységét, s ez annak tulajdonítható, hogy Bábi mondanivalója ott sem szokványos, ahol ismert tényeket közöl, vagy olyan történeti eseményeket meséltet el, amelyek nagy részéről az olvasó más írások révén tudomást szerzett. Bábinak itt ugyanis sikerül hozzátennie azt az árnyalatnyi újat, ami érdekessé és eredetivé teszi a jól ismertet. 'Köztudott, hogy Bábi esztétikában, marxista tudásban járatos gondolkodó, és érdeme, hogy ezzel a jártasságával igen rokonszenvesen fajsúlyossá tudja tenni mondanivalóját. írásainak pozitívumait az is emeli, hogy érzékletes tájleírásaiban és emberábrázolásában a költő is jelen van. Könyve Romániai különprogram című első fejezetét Bábi 1960-ban írta, megfelelő gyakorlat híján jóformán tényközlésekre szorítkozva. A Bulgáriai útijegyzetekben már felcseng a költőtől joggal elvárt eredeti friss hang, elmélkedései felfigyeltetnek, és kitűnőnek érzem, ahogy ott szerzett tapasztalatait összeveti az itthoni viszonyokkal, így a bolgár kertészetet a csallóközi elmulasztott lehetőségekkel. A Jugoszláviai jegyzetek újabb színvonalbeli emelkedésről tanúskodnak. A Hol az ország lelke? hangja nagyon szerencsés, meleg és költői. A Csernozjom Bácskatopolyája az egykori Érsekújvár emlékét idézi fel benne, s talán azért érzi magát annyira otthonosan, mert a sík határtalansága, a tenger végtelenségét idéző síkság, helyenként halványabbak, ezekben az írásokban a publicista a költő fölé nőtt; sokszor csak tájékoztat, embereket szólaltat meg, akik érdemdús, gazdag múltjukat rokonszenves szerénységgel elevenítik fel előtte. Az olvasó itt többet várna, történetesen azt hiányolja, hegy az eseményeket rögzítő író túlságosan a háttérben marad, nem meditál, nem fűzi benyomásait az elhangzottakhoz. Kivétel itt Jenei Jenő — Jevgenyij Jenej — jól sikerült portréja, gazdag élete eddig nem ismert tényeinek vázolásával. Valóban kevesen tudják, hogy Jenei, a legendás Lukács tábornok, Zalka Máté ezredének politikai ván nem változtathat. Nem is erről van szó, hanem arról, hogy a jegyzetelő háttérbe vonulása miatt mindkét találkozás leírásában elmaradt a személyes élmény varázsa. A Budapesti találkozások arcképvázlatai hitelesek, s ebben a színes fejezetben csupán az Uitz Béláról rajzolt kép nem elég életes. A meglátogatottak meleg emberközelbe kerülnek. Bábi a Magyar Tanácsköztársaság létrejöttének ötvenedik évfordulójának esztendejében, 1969-ben járt Pesten, s felkereste a proletárdiktatúra jelentős személyiségeit, akik UTIJEGYZETEK BÄBI TIBOR EURÓPÁBÓL EURÓPÁBA ES ARCKÉPEK közül többen, mint Lukács György, Illés Béla és Jász Dezső a magyar kommün bukása után nálunk is megfordultak. Fájdalommal jegyzi fel, hogy a közben eltelt idő alatt Lukács György, Hevesi Gyula, Hajdú Henrik és Uitz Béla is elhunyt. ,,Csehszlovákiai magyar újságíró számára talán ez volt az első és utolsó alkalom, hogy találkozzék a kommün jelentős személyiségeivel“ — írja a Budapesti találkozások bevezetőjében. A Lengyel kaleidoszkóp a kötet legsikerültebb fejezete. Meleg, költő5 képei megkapnak. Nincs itt sor vagy jelző, amelyet feleslegesnek vagy túlzottnak éreznék. A gyűjteménynek ez a része a legjelesebben reprezentálja a költőt, a gondolkodót, aki a köznapiból ki tudja ragadni a maradandót, az igazi élményt, amely az olvasót lebilincseli, ismereteit gazdagítja. És végül a gyűjtemény értékét meghatározó döntő tényező: az író hite és világszemlélete, amely minden sorát elevenen átszövi, EGRI VIKTOR az egész környezet ifjúságára emlékezteti. Dubrovnikről százan és százan írtak előtte, Bábinak sikerül új színeket kikevernie palettáján. A Cattarói-öböl, a tenger is elevenen, költői ihletettségű sorokban rajzolódik ki előttünk. Beszámolói a Szovjetunióról ínár komisszárja végigélte a szovjet film hőskorát, a némafilmektől a szélesvásznú, színes filmekig, s hogy negyvenöt éve együttműködve G. Kozincevvel több mint ötven filmalkotás díszleteit ő tervezte. A Margita Vasziljevna Fofanovának szentelt fejezet hasonlóan lebilincselő. De már A szemtanút ebben a tényközlő formájában nem találom olyan szerencsésnek. Kár, hogy Bábit a nagy veterán iránti tisztelet arra késztette, hogy csupán jegyzetelgető maradjon. Az érdekes anyag megérdemelte volna, hogy Bábi elmélyülten meditáljon az októberi események szemtanúja, Timofejov elvtárs szinte személytelen tárgyilagossággal, történelmi hűséggel visszaadott visszaemlékezései felett, amelyek önmagukban érdekesek ugyan, de mélyebben megragadtak volna, ha Bábi — a történeti hitelességet megőrizve — hozzáfűzi legszemélyesebb benyomásait. A legfiatalabb tábornok című cikkben nem érezzük az író kéz jelét; Bábit alighanem itt is feszélyezhette, hogy „történelmi személyiséggel“ áll szemben, akinek szaNagy Zoltán felvétele FARKAS ÁRPÁD ÁRAMLÁSOK Mozdulnak a kihűlő kertek, sápadt paprikát, karfiol-gyöngyök úsznak az őszi huzatban; érzik a fák is, a bokrok a giz-gazok csípős füstjét, mélyre lenyúlnak a sótlan földben a csontos, nagy gyökerek, — s tova leng, tova leng koronájuk. Szállnak a magvak a szélben: a bőség szapora holdjai szállnak, a csipkebokor kivilágló csöppnyi bolygórendszere éjbe kering; — árad az ősz, áramlik a szélben, magvak és álmok gyomirtó lángok elmúlását hessentő hite szerint. ŐSZI SZÉL Fújj, szél! — indulj most át a kerten, sziszegve, napraforgók lámpái alatt. Kúszik felém az éjben a krumpliinda szára, ne hagyd, hogy megkötözzön nyíló álmokat. S kihűlt nyarak tüzével a csipkebokrot gyújtsd fel, a kökényízű éjben izzón már föl a som, csattogó vadvizeknek magánya égre keljen, belőlem nyíló csöndes, denevér-szárnyakon. És simogassa az öklöt, amelyen álla nyugszik o tűnődő parasztnak, — eres, megfáradott. Mint magvaváló szilvát, úgy bontsa ki most is a hajnalok gyomrából a lüktető napot. Szél, ó, szél, ne hagyd, hogy puha koca a nyugalomnak befonjon mindent, ami él — Süvíts ót rajtam s röpíts fel a Holdba te puha-vad és szelíd őszi szél.
