A Hét 1973/2 (18. évfolyam, 27-52. szám)
1973-08-03 / 31. szám
A HELYI KULTURÁLIS ÉLET FEJLESZTÉSÉNEK GAZDASÁGI PROBLÉMAI A CSKP KB és az SZLKP KB ideológiai kérdésekkel foglalkozó múlt évi plénumái különös figyelmet fordítottak a kulturális élet kérdéseire fejlődő szocialista társadalmunkban. A párt ideológiai irányítása, az állami szervek gondoskodása és az anyagi feltételek széles teret biztosítanak a kulturális élet, a helyi és falusi népművelés fejlesztésére. A szocialista társadalom zökkenőmentes irányításának feltétele, hogy behatóan ismerjük a társadalom gazdasági életének folyamatait, az egyes gazdasági ágazatok belső törvényeit és a különböző ágazatok egymásra gyakorolt hatását. Vonatkozik ez a helyi kulturális életre is. Ezt a tényt fokozottan ki kell hangsúlyoznunk, mert a múltban ezen a téren fordultak elő a legkirívóbb hibák, amelyeknek hatása a gazdasági szempontok figyelmen kívül hagyásával még ma is érvényesül. Erre a helytelen jelenségre hívta fel a figyelmet a CSKP KB és az SZLKP KB ideológiai bizottságainak tevékenysége is. A gazdasági szempontok figyelembe vétele már csak azért is fontos, mert a szocialista kultúra gazdasági alapjai azok, amelyek biztosítják a kultúrális élet fejlődésének optimális feltételeit, a rendelkezésre álló anyagi eszközök ésszerű felhasználását. SZOCIALISTA GAZDÁLKODÁS ÉS KULTÜRA A CSKP XIV. kongresszusa és a pártszervek határozatai mindenekelőtt arra irányulnak, hogy a kulturális tevékenység terén elmélyüljenek a szocialista gazdaságosság elvei. Az 1972-es év gazdasági eredményei — az újratermelés és a beruházások terén mutatkozó hiányosságok ellenére — általában megmutatták az ötéves terv igényes feladatai teljesítésének lehetőségeit és útjait. E gazdasági feladatok teljesítésével megteremtjük a felépítményt, a kultúra és a népművelés biztos és szilárd gazdasági alapjait, feltételeit. Az elvi és politikai szempontok elsőbbsége a kulturális munkában nem jelenti azt, hogy a kulturális munka gazdasági szempontjait figyelmen kívül hagyhatnánk. A politikai nevelő munka szempontjainak határozott érvényesítése a falusi és helyi kulturális munkában kétségtelenül azt jelenti, hogy növelni kell a társadalom anyagi gondoskodását. A kulturális munka gazdasági irányításának legfőbb problémája a gazdasági információk beszerzésének bonyolultságában rejlik. A helyzet reális ismerete, a különböző jelenségek és folyamatok helyes értékelése alapvető feltétele az irányító munka hatékonyságának, a helyi kulturális élet kielégítő fejlesztésének. Jelenlegi információs rendszerünk azonban nem nyújt reális képet a kulturális élet terén lezajló gazdasági folyamatokról. Ez természetesen kedvezőtlenül befolyásolja az irányítás színvonalát, a rendelkezésünkre álló anyagi eszközök ésszerű és hasznos elosztását a különböző munkaterületek között. Az információs rendszer e hiányosságainak objektív és szubjektív okai vannak. Részben abból erednek, hogy a kulturális életet több állami szerv irányítja, amelyek különböző szempontoktól vezérelve eltérő módon gazdálkodnak, továbbá abból származnak, hogy a kulturális intézményeknek nem egyetlen szerv a tulajdonosuk, hogy kevés a kulturális élet szféráiban dolgozó gazdasági szakember, hogy a kulturális munka igen sokrétű és ennek jogi kérdései is igen bonyolultak. AZ ÖNELLÁTÁS ELVE A KULTURÁLIS MUNKÁBAN A kulturális élet egész területén és így a helyi kulturális munkában is igen bonyolult feladat a gazdasági önellátás elvének érvényesítése és szem előtt tartása. Már maga az elv is nemegyszer hamis elképzeléseket szült a kulturális munka szervezőinek bizonyos köreiben, azok körében, akik az önellátás elvét a nyerészkedés elvévé változtatták és szembe fordították a kulturális munka eszmei-politikai törekvéseivel. Habár a kulturális élet anyagi igényei jelenleg kielégíthetőek, bizonyos, hogy a további fejlődés sok beruházást igényel. Ezzel egyidőben természetesen növekedni fognak a kulturális intézmények fenntartásához és működtetéséhez szükséges pénzösszegek iránti igények is. Az önellátás elve már csak ezért sem hanyagolható el, hiszen a szocialista társadalomnak sem állnak korlátlan mennyiségben anyagi eszközök a rendelkezésére. A kulturális munkának azokat a formáit (szórakoztató rendezvények), amelyek lehetővé teszik bizonyos pénzeszközök előteremtését, arra kell felhasználnunk, hogy rajtuk keresztül megteremtsük a kevésbé gazdaságos de társadalmi szempontból igen fontos népművelési feladatok finanszírozásának lehetőségét. A gazdasági önellátás elvének érvényesítése a kulturális munka területén nem egyszerű feladat, ha meg akarjuk akadályozni, hogy el ne burjánozzék a nyerészkedés szelleme. Ennek a veszélyét sehogy sem lehet elhallgatni. Azt is tudnunk kell viszont, hogy sokszor éppen a gazdaságosság elvének alábecslése és háttérbe szorítása tette lehetővé, hogy a nyerészkedés szelleme rejtett formában ártson a kulturális munka ügyének. Köztudott, hogy amíg a múzeumokban, képtárakban, népkönyvtárakban és az ehhez hasonló speciális intézményekben igen alacsony a bevétel, a klubok rendezvényein, a népművelési otthonok szórakoztató akcióin ritkán fordul elő, hogy ne lépnék túl a bevételre tervezett összeget. Éppen ezért a kulturális munka, a népművelés terén az eszmei-politikai szempontok előterébe helyezése mellett nagy gondot kell fordítani a gazdaságosság elvére is. Ebből a szempontból hasznos lesz, ha a különböző tulajdonban levő intézmények (üzemi klubok, szövetkezeti klubok, falusi, népművelési otthonok stb.) egyesítik erejüket, törekvéseiket, összeegyeztetik elképzeléseiket, hogy optimálisan érvényesülhessenek a gazdaságosság elvei. Ezekben az intézményekben jelenleg nemegyszer gazdaságilag előnytelen és alacsony színvonalú kulturális munka folyik. Tapasztalatok bizonyítják, hogy a legmodernebbül felszerelt üzemi klubok sem életképesek, ha elszigetelődnek a helység, a város vagy a falu többi népművelési intézményétől. ÉSSZERŰEN EGYESÍTENI AZ ERŐKET A különböző tulajdonban levő népművelési intézmények hatásos együttműködése, az anyagi és pénzügyi eszközök egyesítése ma sem okozhat gondot a gyakorlatban. Többéves gyakorlat bizonyítja az erők összefogásának hasznosságát. Az összefogást a helyi és a járási nemzeti bizottságok irányítása mellett még ésszerűbbé lehetne tenni, ha az együttműködés előnyeit mindenütt tudatosítanák. Az erők egyesítésének eddigi eredményei arra intenek, hogy ezt a folyamatot konkrét javaslatokkal, szervezési intézkedésekkel, a jogi és vagyoni kérdések rendezésével is serkenteni kell. A nemzeti bizottságok tapasztalatai szerint ez különösen a kisebb helységekben, falvakban sürgető, ahol nem elég életképesek az egymástól elszigetelve dolgozó népművelési intézmények. Fontolóra kell tehát venni ezeknek az egyesítését és összevonását. FOKOZZUK A NÉPMŰVELÉSI OTTHONOK AKCIÓKÉPESSÉGÉT A felsorolt problémákon túl nagy figyelmet kell fordítani arra is, hogy a népművelési intézmények személyi állománya hivatása magaslatán álljon. A nemzeti bizottságokhoz tartozó népművelési létesítmények és intézmények képezik a népművelés hálózatának legfontosabb részeit, s mivel ezeknek személyi ellátottsága még ma is hiányos, ez okozza a legtöbb gondot és nehézséget a népművelés terén. A népművelés önkéntes dolgozóinak díjazási rendszere sem kielégítő, nem teszi lehetővé a hatásos és intenzív munkát, a népművelési otthonok és intézmények maximális kihasználását. Szocialista társadalmunk évről évre növekvő anyagi gondoskodása lehetővé teszi az összes problémák fokozatos megoldását. Természetesen ehhez az is szükéges, hogy a cél érdekében minden kulturális és népművelési intézmény hasznos erőfeszítéseket tegyen. Ezt szorgalmazzák a CSKP KB és az SZLKP KB elmúlt években hozott ideológiai és gazdasági intézkedései. JOZEF RECHTOROVIC BATTA GYÖRGY FINTA LÁSZLÓ A leggyönyörűbb tenger A szélben vörösen és sárgán ringnak, mint sajkák, a tulipánok, eprek bójája piroslik, gyöngyvirágok világítótornyai ragyognak, krizantém-levél-alakúak a szigetek; anyám kertje a leggyönyörűbb tenger, amit láttam: mint Mózes, úgy kel át ő is a vizen P. Breier felvétele A pillangó és a mályva Az első talán a nefelejcs volt, mezei úton kis szerény virág, a szegfű később az illata miatt, sok émelyítő lóhere a forró nyárban, meg rózsa. Vörös, sárga, fehér, lugasok mélyén, hosszú éjszakákon, holdfényben édes jázmin — bódulat. Hajnalban hajnalkák, friss, üde, kék virágok, meg mályva, s ez már ősz felé volt, de a kertek alján annyi volt a virág, hogy nem lehetett tőlük megpihenni, s rebbent, szállt a sok, édes kehelybe a kertek felett, napos domboldalon — százszorszép szőnyeg — rengeteg felett, még szállt kicsit, s azután már csak mályva, mályva, mályva.
