A Hét 1973/1 (18. évfolyam, 1-26. szám)
1973-01-26 / 4. szám
MEG KELL MENTENI Az UNESCO, az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete kiküldi képviselőit Délkelet* Ázsiába, külön feladattal bízva meg őket: meg kell menteni az emberiség építőművészeiének egyik csodáját, az egységes Kambodzsa — az akkori khmer birodalom — első fővárosát, Angkor Tomot, melyet a háború megsemmisüléssel fenyeget s a bombázások már eddig is kárt tettek benne. Az UNESCO felhívta a harcoló feleket, hogy kíméljék meg az emberi géniusznak ezt a nagyszerű alkotását s javasolja, hogy Kambozsa egész északkeleti részét a thaiföldi határ közelében nyilvánítsák semleges övezetté, mert meg kell menteni Angkort! *9. század végén, amikor a khmer birodalom Indokína nagy részét magában foglalta, Indravarman király megalapította székvárosát, Roulost, Tónié Sáp közelében. Nem volt véletlen a városalapitás éppen ezen a területen. A Tónié Sáp ősidőktől fogva nagy víztároló volt a Mekong alsó folyásánál. De nem volt megbízható ez a vízkészlet. Az év négy hónapjában, a monszunesőzések idején hatalmas mennyiségű víz zúdult le, megduzzadtak a folyók s elárasztották a rizsföldeket. A rizs jelentette az életet vagy a halált, a gazdagságot vagy a nyomort. De a négy hónapon át lezúdult víz csakhamar eltűnt. S a következő nyolc hónap folyamán, amikor a felhőtlen égről könyörtelenül tűzött a trópusi nap, a földek egészen kiszáradtak. Nem sokat segítettek a primitív öntözőcsatornák. S a monszunesőzések idején lezúduló hatalmas víztömegek ellenére csak egyszer arattak évente, ami alig volt elég a nép élelmezésére. S akkor, a 9. században, amikor Európában Nagy Károlyt császárrá koronázták, a távoli Kambodzsában felmerült az ötlet, hogy fel kellene fogni azt a hatalmas mennyiségű vizet, amit addig kihasználatlanul elvittek a folyók a távoli tengerbe. Talán az emberiség történetében először kezdtek ilyen nagy mértékben mesterséges tavakat építeni. Az első ilyen tó Loleiben keletkezett, az angkori terület délkeleti részén. Szabályos téglalap alakú víztároló volt ez, három kilométer hosszú és 800 méter széles. A víz szintje magasabban volt, mint a környező síkság, tehát elég volt kinyitni a zsilipeket és szétvezetni a vizet a csatornákon. S ez a hatmillió köbméter vizet tároló mesterséges tó lett az alapja a khmer birodalom gazdagságának s a gazdagság az itteni csodálatos műemlékek megépítésének. A merész vízgazdálkodási tervek megvalósítása folytatódott a későbbi uralkodók alatt is, még nagyobb méretekben. A tizedik században létesítettek innen keletre egy 7000X1800 méter kiterjedésű mesterséges tavat, nem egészen egy évszázaddal később egy másikat nyugatra, melynek felülete 8000X2200 méter volt és legkevesebb 40 millió köbméter víz tárolására szolgált. A tárolók vizét felhasználva, öntözéssel évente három rizstermést takarítottak be, ami nemcsak az itteni vidék egymillió lakosának nyújtott megélhetést, hanem kivitelre is jutott. Becslések szerint az itt termelt rizsnek mintegy 40 százaléka évente kivitelre került. A hatalmas „rizsgyár“ nemcsak a khmerek jólétének volt a forrása, hanem a nagyszerű vízgazdálkodási rendszer példaképül szolgált a környékbeli városok építéséhez is. Szinte egyenesen az életkörnyezet tudományos szervezéséről beszélhetnénk régen azelőtt, mielőtt olyan problémává nőtte volna ki magát, hogy a mai generáció nem képes megbirkózni vele. A környezet, melyet két-három évszázad folyamán itt az ember kialakított, teljesen mesterséges volt. Ott, ahol ma mindent elborít a sűrű dzsungel, amellyel az ember a műemlékek megmentéséért harcol, több ezer négyzetkilométer területen virágzó mezőgazdasági kultúra jött létre. A városok és hatalmas templomok, kolostorok építése része volt ennek az egységes rendszernek. A víztárolók, rizsföldek, városok, települések és templomok egymással kölcsönösen összefüggő egységet alkottak. A városokat szabályosan derékszögben kereszteződő utcahálózattal építették, központjukban a templommal vagy a királyi palotával. A templompagodák teraszszerűen emelkedtek a magasba, hatalmas dombokként, falakkal körülvéve, a feljárati lépcsők két oldalán magas téglatornyokkal. Mindezt hatvan méter széles vizesárok vette körül, amely az egységes csatornarendszerhez csatlakozott. A gátakon és mögöttük épültek az emberi lakóhelyek rizsszalmából és cölöpökön, hogy védve legyenek a monszun-esőzések áradásai idején. Az egyes lakónegyedeket is huszonkét méter széles vizesárok vette körül. A várost a központi templomnál összefutó négy széles utca osztotta négy részre; a csatornákon hidak íveltek át. így épült valamennyi város ezen a rendkívül termékeny vidéken. A legnagyobb és a legcsodálatosabb azonban Angkor Tom volt, az egykori királyi székhely és a tőle délre, kb. egy kilométernyire fekvő templomváros, Angkor Vat, a Siem Rap folyó jobb partján. A templomok célja és értelme — mintegy hatszáz volt itt belőlük — volt az istenek tisztelete és jóindulatuk elnyerése, hogy védelmezzék ezt az ötletes technológiai rendszert. A hindu és később a buddhista misztika itt az akkori emberi ismereteknek megfelelő egyetlen egységes architektonikái rendszerben egyesült. Szimmetriája megfelelt az úgynevezett mandalának, ennek az indiai eredetű mágikus és misztikus tanításnak. Magában foglalta a főtemplomot, a templom révén az univerzummal
