A Hét 1973/1 (18. évfolyam, 1-26. szám)
1973-06-29 / 26. szám
a törzsek között. A különféle üledékek lerakódása még javít is a talaj minőségén, — mondta Vojtoá mérnök. Erdőgazdaságunk fejlesztése és vadállományunk fenntartása fontos társadalmi kérdés. Az erdész, vadőr fogalmazása felelősségtudatot követelő hivatás. Fontos tehát, hogy minél több képzett szakemberrel rendelkezzünk e téren Is. Várja és szívesen fogadja az erdőgazdaság a tettrekész fiatalokat, akik friss lendületet hoznak majd a gazdaságok életébe s előbbre viszik Szlovákia erdő- és vadgazdaságának fejlődését. FÜLÖP ANTAL Prandl, Sámel, Breier és archív felvételek FALU A DOMBOK KOZOTT ... Szerényen és csendesen húzódik meg BeSeftov (Zsitvabesenyő), szelid dombok között vagy tizenöt kilométerre Üjvártól. Még a templom tornya sem hivalkodik, a falu végéről már alig látni, csak a szőlőhegy áll őrt észak felöl a falu mögött, büszkén és magányosan. Szerények és csendesek az itt élő emberek is. Ha életük felől faggatják őket, szűkszavúan válaszolnak, egyszerűen, tömören. Régóta ismerem ezt a falut, barátaim laknak itt, akikkel az újvári gimnáziumban koptattam a padot annak idején. Mindig izgatott az a kitapinthatatlanul finom lüktetés, amely csak egy összekovácsolódott közösség szívverése lehet. Honnan fakad az erőforrása ennek a ritmusnak, mi határozza meg ezt a harmóniát? A kérdések szinte megválaszolhatatlanok. Talán az évszázados közös sors és egymásrautaltság a magyarázat, a mindennapok fárasztó küzdelme a megélhetésért. Hosszú időnek kellett eltelnie addig, amíg Besenyő a „fejlődőképes“ közösségek sorába tudott emelkedni. De ez a tény is inkább a jövőt akarja kézzelfoghatóbbá tenhi, mintsem a jelenlegi állapotokat tükrözni. Mert felépült ugyan néhány új üzlet az elmúlt esztendőkben — a legutóbbit néhány hónapja adták át —, de a faluban még ma sincs rendes népművelési otthon. A lelkes színjátszó csoport egy juhhodályból kultúrteremmé előléptetett helyiségben kénytelen próbálni és fellépni, s ha arra gondolunk, hogy itt a népművelésnek már az első köztársaságig visszanyúló hagyományai vannak, bizony felmerül a kérdés: vajon ennyi „tartalékból“ még mi mindenre futotta volna, ha csak egy fokkal is korszerűbb otthona van a kultúrának. Még elgondolkoztatóbb, hogy az iskola épülete sem megfelelő. Túlzsúfolt, a tanítást kénytelen két „műszakban“ végezni, s ez mind a tanítók, mind a tanulók számára kényelmetlen. Ezen a helyzeten valamit javított egy ideiglenes épület, de nyilvánvaló, hogy nem ez a végleges megoldás. Gódor László hnb titkár („a falu legfontosabb embere“) elmondta, hogy hamarosan megkezdik az új iskola építését, s a távlati tervek között szerepelnek a tanítólakások is. Az új kultúrháznak is megvan már a helye: a lebontásra ítélt rozoga lakóházak helyén épülne fel. A seregnyi probléma mellett, melyekbe mindenütt beleütközik egy ilyen vállalkozás, van még egy: a kiválasztott házak idős tulajdonosai, akik dolgos életüket ott élték le születésüktől fogva, nem akarnak megválni ősi otthonuktól, múltjuk leghűségesebb tanújától, annak ellenére, hogy új és tágasabb lakásokba költözhetnének. Idővel talán ők is megértik a fejlődés elkerülhetetlenségét és legyőzik félelmüket, amely érthető ugyan, de indokolatlan. Vasárnap délelőtt, amikor beszélgetésem Gódor Lászlóval lezajlott, mindenütt nagy volt a sürgésforgás. Sokan a házuk előtt serénykedtek, kapálták a gyomot és az árkot tisztogatták, egy csoport ember a hnb épületének tetején a csatornát javította. A titkárra várnom kellett egy ideig, mert éppen a futballpálya körüli munkálato-Gódor László, a hnb titkára kát vette szemügyre. Üj öltöző épül (zuhanyozóval), azonkívül egy röplabdapálya helyét is egyengetik már. Amint belép, rögtön látom, hogy nem sokat alszik éjjelente. Beszélgetésünk sem a megszokott mederben halad. Üjabb és újabb témákba vágunk bele, de voltaképpen egyiket sem sikerül kimeríteni. Megtudom, hogy a szombati és vasárnapi önkéntes társadalmi munka a választási program, a „Z“ akció célkitűzéseinek megvalósítása jegyében folyik, ezenkívül a martini járás felhívására a nemzeti bizottságok között kibontakozott szocialista versenymozgalomba is bekapcsolódott a község lakossága s felajánlott 12 000 brigádórát. Elvégzendő munka van bőven. Az emberek megértették, hogy mindez az ő érdekükben történik, és senki sem sajnálja feláldozni hétvégi szabad idejét azért, hogy csinosabb legyen a falu. Lelkesedés nélkül úgy sem érnének semmit a célkitűzések, az egész csak szép álom maradna. Persze nem mindig volt ez így. Amíg a régi vezetőség irányította a falu életét, az emberek bizalmatlanok voltak, elhúzódtak a közös gondoktól. A legutóbbi választások óta nagyot változott a helyzet. Gódor László úgy tartja: ez korántsem az ő érdeme. Nagyon sokan vállaltak részt a munkából, s csak úgy találomra fölsorol néhány nevet, amit én rögtön ide is írok, azzal a megjegyzéssel, hogy a névsor egyáltalán nem teljes: Gyurik Gyula, Szlovák Zoltán, Torna Ferenc, Recska Béla. De másban is tükröződik az átalakulás. Még nem is olyan régen sokan Csehországba jártak dolgozni, mert a faluban és környékén nem volt elég megfelelő munkalehetőség. Azóta a mezőgazdasági termelőszövetkezet nagyon feljavult, amit egyebek között az is bizonyít, hogy a munkaegység értéke a legmagasabbak közé tartozott a járásban az elmúlt esztendőben. Oj lakóházak épülnek mindenütt a faluban, s a tévéantennák a régi házak tetején is a kultúra terjedéséről beszélnek. De a környék — és itt elsősorban Érsekújvárra gondolok — is nagyot lépett előre. A Csehországból visszasereglettek közül sokan az itteni új ipari létesítményekben dolgoznak. Ezért hamarosan új buszjárat indul Érsekújvár és Besenyő között. Hirtelen más témába csapunk. A kulturális élet felől érdeklődve megtudom, hogy a CSEMADOK helyi szervezetének színjátszó csoportja ma este tartja meg a februárban elmaradt színielőadást. Este már fél órával a kezdet előtt nagy a tolongás a pénztár előtt. Állóhelyekre is árulnak jegyeket. Egy „igazi“ színház is megirigyelhetné ezt az érdeklődést. A teljesség kedvéért meg kell jegyeznem, hogy ez már a negyedik előadása a darabnak, s ez mindenképp figyelemre méltó. Ennek megfelelően az öltözőben is (amit nemrégen festettek ki) nagy az izgalom. Vajon hogy sikerül? Mit mondanak majd az emberek? Elnézem ezeket a tisztes családapákat (Bratislava közelében dolgoznak, de még egyetlen próbáról sem hiányoztak, pedig nemcsak szombaton és vasárnap tartották őket), az üde lányokat és a fiatal munkásokat, akikből a lelkesedés és a falu hálásan kíváncsi szeme húzza elő a színészi ambíciót, és nem tudok betelni a csodálkozástól. Gros István tanító, a csoport vezetője, még az utolsó pillanatokban is tanácsokat osztogat és mindenkit külön-külön lelkesít: nem kell félni, nem lesz semmi baj, jól fog menni a dolog. Kiderül, hogy nem is besenyői. Újvárból jár be nap mint nap az iskolába tanítani, s amikor próbálnak, sokszor bizony éjféltájban kerül csak haza. Azok közé a nemes értelemben vett megszállottak közé tartozik, akikből a sok is kevés lenne. Az iskola tanulóival is számos színdarabot gyakorolt be és adott már elő, de a felnőttekkel talán még szívesebben foglalkozik, annak ellenére, hogy ez rengeteg idejébe kerül. A közönség roppant hálás, mondja, de ha nem mondaná, akkor is látnám. Egy gombostű nem fért volna el a teremben. Mindenki élvezte a műsort, s a szűnni nem akaró tapsnak majdhogynem erőszakkal kellett véget vetni. Másnap kicsit kelletlenül szálltam fel az autóbuszra. Nem is annyira a korai felkelés miatt, mint inkább azért, mert itt kell hagynom ezt a kedves, vendégszerető falut. Voltaképp azonban nincs okom panaszra. Ha időm engedi, bármikor újra meglátogathatom. Bizonyos vagyok benne, hogy szívesen fogadnak. LACZA TIHAMÉR
