A Hét 1973/1 (18. évfolyam, 1-26. szám)
1973-06-22 / 25. szám
Az étUezés Azt mondják, a jó étvággyal fogyasztott ótól »vérré válik". Ugyanakkor az is igaz, hogy a kelletlenül legyűrt élelem rosszul emésztődik és kihasználatlanul távozik a szervezetből. Az étel látványa és illata az emésztőnedv-termelés egyik ingere, természetes tehát, hogy az ízléses terítés, tálalás a jó emésztés egyik fontos feltétele. Éppen ebből kiindulva, szeretnénk néhány — az étkezéssel kapcsolatos — rossz szokásra felhívni a figyelmet. Nem okos dolog például étkezés közben belemerülni az olvasásba; eltereli a figyelmet az étkezésről, sokan azt sem tudják, hogy mit esznek. Legalább ilyen helytelen a tvműsort nézni étkezés alatt. A televízió az utolsó időben sok családban megzavarta az étkezési rendet, s minél érdekesebb az adás, annál kevesebb figyelmet szentelnek az étkezésnek. Meg kell még egy dolgot említeni: az asztalnál kialakuló vita, nézeteltérés is ronthatja az étvágyat. Kerüljük tehát az ingerült szóváltást, a rossz hangulat kialakulását. Vannak azután az étkezésnek olyan illemszabályai is, amelyeket még az üzemi étkezdében is illik mindenkinek betartani. Nagyon rossz tréfa, ha gusztustalan dolgok emlegetésével tesszük próbára mások étvágyát. Az ízlést, mint az étvágy egyik fontos meghatározó tényezőjét, nem hagyhatjuk számításon kivül. Sem gyermeket, sem beteg vagy egészséges felnőttet ne kényszeresünk arra, hogy olyan ételt egyék, amit nem szeret, nem kíván, csupán azért, mert .egészséges") Egyébként is megtörténhet, hogy valaki a sórgarépafőzeléknek a puszta látására is összerázkódik, de ugyanazt a sárgarépát húslevesben szívesen elfogyasztja. Az ízlés irányit bennünket abban is, hogy sós vagy édes ételt fogyasszunk, hogy a zsíros ételhez kívánjuk a savanyúságot, hogy a szárazabb ételekhez mártást fogyaszszunk stb. Megfigyelésen alapszik az a tény, hogy nemcsak az ételek színe, íze, illata, formája lehet étvágygerjesztői Gyakran megesik, hogy jóétvágyú társaságban, például óvodában, napköziben a rossz étvágyú gyermek is megeszik mindent, az utolsó falatig. Ez egyébként felnőttekre is vonatkozik. Azaz mások jóétvágyú falatozásának a látványa ugyancsak étvágyat kelt másokban, akik azt szemlélik. — A megfigyelés fordított értelemben is felhasználható a fogyókúrázó, vagy diétázó beteg étkezésénél. Nem éppen könnyű dolog a diétát megtartani, amikor a család vagy közösség többi tagja jóétvággyal falatozza azt, ami a diétázónak tilos I Akinek étrendje tehát valamilyen oknál fogva korlátozás alá esik, az lehetőleg egyék külön, igy kevésbé van a kísértéseknek kitéve. • ■ .*■ i «1 M UTAZÁSHOZ ^gÉSEBB A KEBELTŐL <«< A A középkorban a dámáknak egész kollekciójuk volt a különböző kis erszényekből, melyekben pénzt, ékszereket, szépítőszereket és számtalan mindenféle apróságot hordtak maguknál. Később az értékek rejtekhelye a melltartó, pontosabban a keblek közötti mélyedés lett, a rokokó korszak hölgyei már oda helyezték zsebkendőiket, pénzes erszényüket, sőt a kedvesüktől kapott virágcsokrot is, a szerelmes levelekről nem is beszélve. A retikül nélkül a mai nő ki sem mozdul hazulról, pedig ez a ma már nélkülözhetetlen holmi csak akkor született meg, amikor a női ruhák oly szorosak lettek, hogy a zsebükben nem lehetett elhelyezni azokat az apróságokat, amelyekre bármikor szükségük lehetett. A biedermeier idején, amikor a bő szoknyák jöttek divatba, a retikülre már igazából nem is RETIKÜLIG volt olyan szükség, de addigra a nők annyira hozzászoktak már, hogy mint önálló, divatos kelléket kezdték viselni. Egyébként is szükségük volt arra, hogy legyen velük valami, amiben egyre nagyobb számú használati apróságaikat tartják. (Közben megszületett a szemüveg, napszemüveg, naptár, telefon-notesz, slusszkulcs, ilyen, olyan, amolyan igazolvány stb.) Különben is, hogy egy női táskában mi mindén húzódik meg, arról a férfiaknak egyszerűen fogalmuk sincs I A retikül tehát a női öltözködés fontos kelléke lett, ma is az, csak a divat szeszélyeinek megfelelően változik: irattáska, kis koffer, kosárka, szatyor, levélboriték, bugyor formájában áll a hölgyek szolgálatára, s persze a nagysága is változó. A mai nő retikülje sokszor vállra akasztható, tágas, praktikus, jól telegyömöszölhető a hasznos és haszontalan kis kocátokkal. A JÓ KONYHA TITKAIBÓL EPERPIÉ. Hozzávalók: 15 dkg liszt, egy teáskanál sütőpor, késhegynyi só, 3 evőkanál zsír, 3-4 evőkanál hideg viz, fél kg eper, 12 dkg porcukor, 4 tojás fehérje, 5 lap zselatin, 10 dkg finom kristálycukor. A lisztet a sütőporral, sóval, zsírral apránként összedolgozzuk, miközben a jéghideg vizet kanalanként hozzáadjuk. A tésztát fél óráig a jégszekrényben pihentetjük. Utána vékonyra kinyújtok, tortaformába helyezzük úgy, hogy a forma oldalát is kibéieljük vele kb. 2 centis magasságban. Az alját villával több helyen megszurkáljuk, és forró sütőben 15 percig sütjük. A megmosott, megtisztitott epret félbevágjuk, megcukrozzuk és villával könnyedén megnyomkodjuk. A tojásfehérjékből kemény habot verünk, a felolvasztott zselatint 6 evőkanál forró vízzel leöntjük és az egészet gyorsan a tojásfehérje habjába verjük. A hab kétharmadába belekeverjük az epermasszát.
