A Hét 1973/1 (18. évfolyam, 1-26. szám)
1973-06-22 / 25. szám
A várkapu — háttérben az eredetileg román stílusban épült templom barokk tornya Nyitra vára — egykorú rézkarc hazai tájak A Hét szerkesztőségének és a Szlovák Szocialista Köztársaság kormánya idegenforgalmi bizottságának cikksorozata hazánk szépségeiről és történelmi nevezetességeiről. \ ptra A sötétbarna, agyagos, szeszélyes Nyitra folyó mentén elterülő gazdagon termő vidéken, melyet egykor dús erdők öveztek, már az ősrégi időkben települések voltak. Az egyik legnépesebb a rónaságból kiemelkedő dombháton, a mai Nyitra helyén volt, ahol a lakosok földsáncokat, erősségeket is építettek, hogy javaikat, állataikat a portyázó ellenség elől megvédhessék. Nyitra már a nyolcadik században hercegi székhely volt. Pribina a dombtetőn 830-ban az ország első keresztény templomát építette Ezt a 871-ből fennmaradt írásos feljegyzés a „Conversio Bagoariorum et Carantotorum“ igazolja, mely szerint Adalram salzburgi hercegprímás támogatásával Pribina túl a Dunán, Nitrawán templomot építtetett Nyitra később a Nagymorva Birodalom fejedelmének, Svatopluknak volt a székhelye. I. István magyar király uralkodása idején Nyitrán királyi vár volt. A várat hatalmas erődítménnyel vették körül, és az mindvégig ellenállt a tatárok támadásainak. A tatárok hosszú ideig körülzárták, többször ostromolták az erősséget, de eredménytelenül; végül elhatározták, hogy elvonulnak. II. Pfemysl Ottokár cseh királynak nagy harcok után 1271-ben sikerült a várat elfoglalnia. De nem sokáig tartotta megszállva. Nyitra még IV. Béla király uralkodása alatt — mivel a város ellenállt a tatárok ostromának — 1248- ban megkapta a szabad királyi város címet, majd 1288-tól püspöki QTÁlfhplv Ipff A XVI., majd a XVII. században Nyitra vára többször gazdát cserélt. Felváltva a császári és a kuruc seregek tartották a kezükben. A törökök elleni háború idején a várat átépítették, megerősítették. A nagy költséggel újjáépített erődítmény azonban mégsem tudta feltartóztatni az ország mélyébe vonuló törököket. Hosszantartó harcok után 1663-ban a törökök elfoglalták a várat és egy évig a kezükben tartották. A török megszállók kiűzése után Pálffy Tamás püspök a várat átépítette, korszerűsítette és azóta ismét püspöki székhely. A hatalmas várpalotában helyezték el a Szlovák Tudományos Akadémia Régészeti Intézetét. A püspökség levél- és könyvtárában értékes feljegyzéseket, krónikákat, kódexeket, és ritka könyveket őriznek. Nyitra vára és a körülötte épült sokat szenvedett város' ellenállt a történelem viharának és az idő vasfogának. A ritka történelmi múlttal dicsekedhető ősi várról és gazdáiról sok érdekes rege, legenda maradt fenn. Az alábbiakban azt a két legérdekesebb legendát mondjuk el, melyek Szvatopluk királyról szólnak. A VIHAROS EREJŰ SZÉL keletről sűrű, fekete esőfelhőket hajszolt a Zobor felé. Szinte pillanatok alatt beborult az azúrkék ég, teljesen besötétedett. Valahol a közelben, a város peremén lecsapott a villám, amit mély, hosszantartó mennydörgés követett. Ott, ahol lecsapott, hatalmas lángnyelv tört a magasba, megvilágítva az egész környéket. Az egyik parasztudvarban meggyulladt egy kazal, vagy valamelyik kunyhó zsúpfedele. Nagy cseppekben esni kezdett, majd úgy csurgott az égből, mintha dézsából öntötték volna. A város végén félreverték a harangot, melynek jajgató szavát messzire vitte a szél, s ahová elért, ott is megkongatták a harangokat. Hamarosan felzúgott a nyitrai öregtemplom harangja is. Az országúton fáradt lovas ballagott. Lassan, kimerültén lépkedett a lova mellett. Arca komorabb volt, mint azok az esőfelhők, melyek elsötétítették a napot. A vihar és a zápor egyre erősbödött. A kimerült, fáradt ló minden villámláskor megijedt, fejét a magasba emelve ágaskodni, majd futni kezdett, de fáradt inai nem tudtak megbirkózni a mély, tapadós sárral. Az egyik mennydörgéstől a ló annyira megijedt, hogy térdre roggyant. A titokzatos lovas egy ideig türelmesen várt, de amikor látta, hogy lova feladta a küzdelmet, noszogatni kezdte. A szűnni nem akaró égiháború időnként megremegtette a földet. A ló megállt ismét a zuhogó esőben, teste reszketni kezdett, nem tudott tovább menni. A lovas egy ideig ismét türelmesen várt, majd az egyik közeli hatalmas fa lombja alá vonszolta lovát. A lovas is fáradt, kimerült volt. ö is rászolgált a pihenésre.Levette a fejéről aranyos harci sisakját, gondosan a fa törzse mellé tette, majd ragyogó drágakövekkel kirakott díszkardját is leoldotta derekáról és a fa mellett a földbe szúrta. Félelemtől reszkető lova tőle várt menedéket, odabújt hozzá. Hátsó lábaival, mintha a közelgő veszélyt vagy a véget érezte volna, idegesen tipródott. AZ ESŐ SZAKADATLANUL ZUHOGOTT. A fáradt lovas kimerültén a fa törzséhez támaszkodott, elszundított. Hatalmas mennydörgés riasztotta fel álmából. Rasztiszlav herceggel álmodott, akit az ellenség elhurcolt. Rövid álmában ismét a megtörtént valósággal találkozott. A fiatal herceg ismét segítségét kérte, de ő hátat fordított, cserben hagyta, mert a hatalom és a dicsőség után vágyott, Rasztiszlav pedig útjában volt. Még álmomban is kísért a múlt — háborgott a titokzatos lovag. Szívesen nyugtatnám meg a lelkiismeretemet, de nem lehet, még álmomban
