A Hét 1973/1 (18. évfolyam, 1-26. szám)
1973-06-15 / 24. szám
Ilyen a szerelem? Non stop műsor pereg szerte a városban. Előadói többnyire tizenéves párocskák, a néző pedig minden járókelő, aki gyanútlanul belegyalogol a produkció kellős közepébe. És ha már ott van, kénytelen megtekinteni, hogyan turbékol egymással két fiatal szerelmes, akiket láthatólag a legkevésbé sem zavar a több ezres, feszengő nézősereg. ZAVARUNK VALAKIT?... Szőke Lány és Fekete Fiú gyúrja egymást nekikeseredve az egyik utca sarkán. A moziba ilyen jelenetekhez még be sem engednék őket. A külvilágról szemlátomást tudomást sem vesznek, az viszont őróluk annál inkább: egészen kis örvény támadt már, ahogy az arrajárók kerülgetik őket. Váratlanul közjáték zavarja meg a felhőtlen idillt. Lábuknál tizenkét éves forma srác száguld el, közben boldogan rikkantja: „Mindent bele!“ Gúnyos tekintetek, félhangos kuncogások; Szőke és Fekete végre magához tér, derékon kapják egymást és megiramodnak az egyik tér irányába. Pár perc üldözés árán a szobornál beérem őket. — Szerinted talán zavarunk valakit!? — A csinos szőke lány hangjában felháborodás és sértődöttség; az anorákos fiú gyanakodva méreget. A „zavarás“ nem a legjobb kifejezés. Inkább íeszélyezésről, ízléstelenségről van szó. Közben vagy húsz méterre, újabb kettős bukkan fel; viháncolva verődnek egymáshoz és a mellettük haladókhoz. — Na nézd — szúrja ki őket szőke riportalanyom —, ez például már túlzás. Mi ilyen felhajtást sohasem csinálunk. — Aki nem tetszik, az ne nézzen ránk! Az utca mindenkié, és ami törvénybe nem ütközik, azt szabad! Mindenki azt csinálja, amit akar! — nyilatkoztatja ki az anorákos fiú. GYERE PICI, GYERE, ADJ EGY PUSZIT! Az utolsó májusi délután az egyik parkban, ahol minden hely foglalt. A homokozóban és környékén tíz-tizenöt kisgyermek téblábol, a padok mellett gyerekkocsik parkolnak, a padokon fiatal mamák és idős nénik cserélnek eszmét a nap eseményeiről. A szemközti padok egyikén pedig négy, nem éppen szégyellős tizenéves tart bemutatót az egybegyűlteknek. — Gyere, Pici, gyere, adj egy puszit! — mutálja éppen az egyik bajuszosodó kamasz, és Pici jön is, ad is, aztán, ha már ott van, helyet is foglal a lovagja ölében. A másik kettő már egymásba bújt, csak levegőért merülnek fel néha, egy-egy pillanatra. A mutatvány közel fél óráig »tart, közben ők is észreveszik a rosszalló tekinteteket és ettől magasra csavarodik a kedvük. A cuppanások erősödnek, az évődések szaporodnak, nyomukban nyerítésszerűen harsan fel a nevetés. Mikor a hátuk mögé lépek, úgy vélik, szövetséges érkezett. Hátra kacsintva, vigyorogva mutatják, milyen elsőrangúan sikerült felháborítani a park közönségét. — Figyeld, hogy oda vannak az öreglányok! — böki meg barátját az egyik fiú. Szentigaz, a szomszédos pádról három idős hölgy sűrű fejcsóválások közepette szedelőzködni kezd. CSUPA BEGYAKOROLT MOZDULAT Ha ugyanaznap nem másodszor találkozunk, talán fel sem tűnne. Délelőtt a nyolcas villamoson tapadtak egymásra, de azt egy kis jóakarattal az emberaszaló tumultus számlájára is lehet írni. Most viszont a negyvenhatos autóbusz tágas peronján játszanak már jóideje csúcsforgalmat, pedig mindössze pár megzavarodott utas lézeng körülöttük, akik azt sem tudják, hová nézzenek. Amint felszálltak, a lány azonnal a peron sarkának vetette a hátát, a fiú az ablakkorlátot megragagdva körülsáncolta — csupa begyakorolt mozdulat —, aztán sokáig úgy nézett ki, mintha szét sem lehetne őket bogozni leszállásig. Az egyik megállónál középkorú férfi szállt fel és véletlenül éppen melléjük sodródik. Pár percig megpróbálja ő is levegőnek venni az orra előtt zajló jelenetet, aztán váratlanul kifakad: — Menjetek ki legalább a hegyekbe, ne itt mutogassátok magatokat! A megjegyzés felszabadítja az eddig elfojtott indulatokat, az utasok nagy része helyesel. Ügy tűnik, a címzettek a fülük botját sem mozgatják. Végül a hosszúhajú fiú csigalassúsággal mégis hátra arcot csinál. — A hegyekben már minden hely foglalt — jelenti ki fennsőbbséges nyugalommal, s azzal fordul is vissza. A vita további menetét nem részletezem; a fiatalok a következő megállónál leszálltak. ROSSZUL ÉRTELMEZETT SZABADSÁG E szabadtéri játékok további felvonásai és jelenetei lapzártakor és azután is szakadatlanul tartanak. A szerelem az egyén szabadsága, és más, hasonló hangzatos szólamok nevében tárják a résztvevők a széles nyilvánosság elé életük legintimebb pillanatait. Aztán egy merész logikai fordulattal rányomják a címkét: „Senkinek semmi ( köze hozzá!“ Az utasítás megtagadása, sajnos, komoly nehézségekbe ütközik. Láttam ugyan már ( szemtanúkat, akik ilyenkor zavartan, lesúnyt ' fejjel, az utcakövek vagy a kirakatok vizsgálatába merültek. De a többség erre nem hajlan- | dó. Nemcsak a felnőttek, a fiatalok nagy része sem. Sőt, tiltakoznak az ellen, hogy akaratuk 4 ellenére berángassák őket mások magánéletébe. Egy régi mondás szerint, minden szép, ami két, egymást szerető ember között történik. De az már egyetlen mondásban sem szerepel, hogy mindez a harmadik, a negyedik, a századik, az ezredik — azaz kívülállók számára is vonzó lenne. Sőt, furcsa módon, a szép ebből a nézőpontból egyszeriben ízléstelenné, taszítóvá, tolakodóvá, sőt, igen sokszor szemérmetlenné válik. Kétségtelen, a felnőttek is voltak valamikor fiatalok és szerelmesek. Továbbá ők is jártak iskolába, mint a maiak, és önálló főbérleti lakásba ők sem invitálhatták választottjukat. De azért mindig sikerült megtalálniuk azokat a helyeket, ahol kettesben lehettek anélkül, hogy valami rosszul értelmezett szabadság nevében fittyet ' hánytak volna a jóizlésnek a társadalmi együttélés szabályainak. Mert viselkedésüket — utcán vagy másutt — nemcsak törvény, hanem ilyen dolgok is szabályozzák. S tegyük hozzá még azt, hogy elmúlt már május is. IKOU OJAMA (1880. XI. 20 — 1955. XI. 30) haladó szellemű japán politikus és tudós. A japán békemozgalom kezdeményezője, elnöke a japán béketanácsnak, tagja a Béke Világtanácsnak. 1951-ben Nemzetközi Lenin-Békedíjjai tüntették ki. SZENTPÉTERY AURELIA, a színház népszerű „Arikája", bájával és temperamentumával már rég belopózott a közönség szivébe. A Bodrogközben, az ősi Királyhelmecen született és mint annyian, ő is a Faluszinháznál kezdte pályaiutását. Húsz éve színésznő, sok szép szerepet játszott el, többek közt Moliére Képzelt betegjének Angyalkáját, a Liliomfiban Erzsikét, s Árbuzov Tánya cimü drámájának a címszerepét. 1959 óta a MATESZ művésznője, 37 jelentős szerep fémjelzi itteni karrierjét. Már egész fiatalon jellemszerepeket játszott, ö volt Dávid Teréz Vidor-családjában Vidorné. De életeleme a zenés vígjáték, ahol kedvére kidalolhatja, kitáncolhatja magát a közönség nem kis örömére. Ilyen szerepei voltak a Csendes-tengeri Éden Lalomája, a Szent Péter esernyője Mademoiselle-je s legutóbb a Szalmakalap és a Kaviár nagysikerű női szerepei. DENIS NOWELL PRITT (1887. XI. 22) angol jogász és politikus. Anglián kívül több európai országban tanult. 1909-től ügyvédi gyakorlatot folytat, főleg politikai perekben jár el. 1933-ban, a Reichstag-gyújtogatást vizsgáló nemzetközi bizottság angol tagja. 1933- ban a brit-szovjet kulturális kapcsolatok bizottságának elnöke. 1949-től a Demokratikus Jogászok Nemzetközi Szövetségének elnöke és a Brit Békebizottság elnöke. A Béke Világtanács elnökségének tagja. 1954-ben Nemzetközi Lenin-Békedijat kap. Több egyetem díszdoktorává választja. Számos politikai és jogi mű szerzője. „Világjáró védőügyvéd" című könyve magyarul is megjelent. 1972 júniusában elhunyt.
