A Hét 1973/1 (18. évfolyam, 1-26. szám)
1973-06-08 / 23. szám
HUBIK ISTVÁN az idei Madách-díjas Évkönyvek, jubileumokra kiadott gyűjteményes kötetek gyakran magukon viselik az esetlegességnek, műfaji keveredésjeleit. Nem állítható ez a Pravda Könykiadó gondozásában ezekben a hetekben megjelent Mielőtt elfelejteném. .. című gyűjteményről, mely minden esetlegességet, műfaji keveredést eleve kizár, hogy pontosan körvonalazza célját: Balázs Béla, a kötet összeállítója és előszavának írója szerint adalékokat szolgáltat a megírásra váró dél-szlovákiai magyar munkásmozgalom történetéhez. Mindenképpen igenelhető az a szempont is, hogy számunkra, a csehszlovákiai magyarság számára nem Eszterházy, Jaross és Szentivánnyi, hanem Major István, Steiner Gábor, Nagy Gyula, Mező István és a többiek példája és hagyatéka jelenti a felemelkedéshez vezető igazi értéket. Mielőtt elfelejteném, A gyűjtemény, melynek írásai — három kivétellel — 1970-ben és 1971-ben az Űj Szóban jelentek meg, emlékezetünkbe idézi, mennyi küzdelemmel és áldozattal járt az az út, amely népeink felemelkedéséhez vezetett. A kötet Emlékek és események című nagyobb felében a munkásmozgalom kipróbált harcosai sallangok, hangzatos jelszavak nélkül szólnak arról, hogyan szálltak szembe a kapitalista elnyomással, hogyan fáradoztak az egységes kommunista párt megalapításáért és megszilárdításáért, s miként jutott munkájukban érvényre a szocialista haza tudata, a proletár nemzetköziség összeforrasztó gondolata. Bár a kötet számos írása irodalmi tekintetben is megállja a helyét, számunkra döntőbb jelentőségű a kor munkásmozgalmát megjelenítő dokumentum jellegük. A tények erejével beszélnek ezek a sok drámai momentumot megrögzítő írások; a jövőbe vetett hit hatja át őket, és szinte elemi erővel tör fel bennük a pártos küzdelem szépsége. A gyűjtemény legbecsesebb írásának a ma Berlinben élő Jász Dezső a szerzője. A Magyar Tanácsköztársaság leverése után Jász Dezső több mint két évet töltött a Hernád partján, ahol 1920—1922 között a Kassai Munkás szerkesztőségében dolgozott. Mennyi értékes, szavahihető adalék a szinte hihetetlenül magas, 25000-es példányban megjelenő progresszív szellemű munkásújságról, melynek munkatársai között Illés Béla, Hidas Antal és Mácza János, az irodalmi rovat vezetőjének nevét találjuk. A száműzetésben élő Barta Lajos, Gábor Andor, Kassák Lajos és Révész Béla verseit, novelláit és cikkeit közli a lap, a szlovákiai magyar írók közül Juhász Árpád, Mihályi Ödön írásait népszerűsíti. Jász Dezső megemlékezéseiben kifejti, hogy a munkáslap kapcsolatot tartott fenn a baloldali cseh írókkal is; Petr Bezrué, Karel Capek, és Jiri Wolker műveivel a Kassai Munkás ismertette meg először a magyar olvasókat. Jász Dezső szerint 1920— 1922-ben legalább ötszáz irodalmi vonatkozású írást közölt ez a harcos újság. Mácza János Fried Jenővel, akit a második világháború idején a fasiszták Belgiumban agyonlőttek, lefordította a Capek testvérek A rovarok életéből című színjátékát s az újsága bemutatásáról is megemlékezik. Néhány sorban, egy-egy színfolttal jellemeznem kellene a kötet többi, adalékokban gazdag írását, helyszűke miatt csak kiemelkedő megemlékezésként szerzőinek nevét jegyezhetem itt fel: Mácza János, Hidas Antal, Kiss Imre, Vadász Ferenc. Csanda Sándor, Szabó Béla. A gyűjtemény másik, kisebb része Arcképek címmel tizenegy munkásportrét tartalmaz. Nem politikai vezetők arcképei, hanem a párt egyszerű közkatonáié. Hitükről, elszántságukról, bátor helytállásukról, munkáséletük küzdelmeiről — Kuna Bálint esetében hősi haláláról — adnak keresetlen szavakkal számot. EGRI VIKTOR Neves és ismert műfordítónk az elmúlt napokban vette át a rangos díjat Alfonz Bednár: Egy marék aprópénz című regényének fordításáért. Ebből az alkalomból elbeszélgettem az ünnepelttel életéről, munkásságáról és terveiről. Szemtől szemben a műfordítóval. Dr. Hubik István a Garam mentéről származik. Pécsett szerezte meg a jogi doktori diplomát. Az irodalommal gyerekkorában került közelebbi kapcsolatba, s mint ahogy munkássága bizonyítja, viszonya az irodalomhoz nem futó és felületes vonzódássá, hanem elmélyülő, máig érő és jövőbe nyúló kapcsolattá terebélyesedett. Benne lelte meg élete célját és értelmét. ■ Hogyan kezdődött? — Az ötvenes évek elején, pontosabban 1954-ben ösztönzésre beküldtem az akkori Magyar Könyvkiadóba egy Kukuóín-f ordítást. Ennek a fordításnak az alapján behívtak beszélgetésre és felvettek szerkesztőnek. 1967-ig szerkesztőként dolgoztam. Két évig voltam vezető szerkesztő, s egyúttal a főszerkesztő-helyettesi tisztséget is betöltöttem. 1969 óta vagyok a Madách Könyv- és Lapkiadó főszerkesztője. Dehát fontos erről beszélni? ■ Mi lett első fordításának a sorsa? — Falusi regény címmel megjelent. Minden szülő örül elsőszülött gyermekének — én is örültem, nem tagadom. ■ Utána mi következett? — Munka, munka, munka ... Eddig körülbelül 15 szlovák és 25 cseh irodalmi művet fordítottam le magyar nyelvre. Utolsó munkám a már említett Egy marék aprópénz című regény lefordítása volt. ■ Mi készteti a műfordítót az irodalmi művek tolmácsolására, mi az a bizonyos hajtóerőnek nevezett valami? — Elsősorban talán az írásművészettel szembeni alázat, vagyis az irodalom határtalan szeretete s nem utolsósorban az a tudat, hogy munkásságával az ember jó ügyet szolgál. S hogy miért szolgál jó ügyet? Minden nemzet irodalma saját nemzetének a lelkületét tükrözi, s nagyon hasznosnak tartom, ha az egymás mellett élő népek és Dr. Hubik Istvánnak (jobbról) május 7-én dr. Pavol Bunéák, a Szlovákiai Irodalmi Alap bizottsági elnöke adta át az idei Madách-díjat nemzetek az irodalmon keresztül is megismerik egymást. ■ Említette már, hogy körülbelül 40 művet ültetett át magyar nyelvre. Munkássága során akadt-e olyan szerző, aki különösebben a szívéhez nőtt? — Igen, azt hiszem, igen: Kukucín ... Pontosan nem tudnám meghatározni, hogy miért. Tény, hogy eddig öt művét fordítottam le, ami eléggé beszédes ... ■ Magánélet? — Magánélet? — ismétli a kérdést jól ismert, szerény mosolyával. — Itt élek a fővárosban feleségemmel és főiskolás fiammal... Magánélet? ... Hm, a munka ... Abból áll az én magánéletem, hogy dolgozom. Dolgozom a kiadóért, az irodalomért... Különösebb kedvtelésem nincs. Talán a sport, azt kedvelem, de csak nézőként. . . ■ Befejezésül a szokványos két kérdés. Az első: tervei? — Remélem, egy ideig még folytathatom műfordítói munkásságomat, de még mindig nem mondtam le arról a tervemről (vágyamról, álmomról), hogy ne csak mint műfordító tegyem le a garast az irodalom asztalára . .. ■ S a második kérdés: hogyan fogadta a Madách-díjat? — Jólesett... Jólesett, hogy munkásságomat hivatalosan is elismerték ... Itt szeretném megjegyezni: mi lassan kiöregszünk, ideje, hogy az utánpótlás mielőbb a nyomunkba lépjen. A magam részéről a legmesszebbmenően támogatom a tehetséges, fiatal jelentkezőket. Egy dolgot azonban tudatosítaniuk kell: a kulturális javak közvetítését egyre színvonalasabban, ügyszeretettel, tiszta szándékkal és szenvedéllyel kell csinálni! Szerkesztőségünk nevében dr. Hubik Istvánnak őszinte szívvel gratulálunk a Madách-díjhoz. Űjabb irodalmi művek tolmácsolásával továbbra is járuljon hozzá nemzeteink kölcsönös megismerésének és a népeink közti barátság elmélyítésének nemes ügyéhez. Munkásságához erőt, egészséget kívánunk! VARGA IMRE Torzó Szeme: zöld (Gömb-pár a sötétből kibontva) Aszályos élet gyümölcsei S karja: jaj ez a kéz az űrbe nyúlik valamit (talán az elmúltat tapogatja?) A keze: láthatatlan A lába: hallgatásba ásva Derekán körbeforog egy csillag az időt előzi S belül (mert kinyílik olykor előttünk): a tüdőbe visszahulló hangok (koppanása) A gyomrot tépdeső fogak FECSÖ PÄL Koszorú Tested, melyből kiszakadtam merev lett mint a téli rög. Anyám, nem sír fiad I nem üvölt csak nyöszörög. Némaságba fúlt a jajgatás, elmentél s így minden, minden egészen más. Emlékké gyötörted magad engem kétségek korbácsolnak összefoglaltad összefoglalásom, pontot tettél a vessző után, > , magam maradtam szobádat járom s most már tegezlek Édesanyám Mielőtt elfelejteném ... (Adalékok a dél-szlovákiai munkásmozgalom történetéhez) m m m LOVICSEK BÉLA
