A Hét 1973/1 (18. évfolyam, 1-26. szám)
1973-01-12 / 2. szám
Prágában a Parlament új palotájának az építkezésén találkoztam Bugár Dezső bácsival. Előzőleg már tudtam róla, hogy ő volt az elsők egyike ezen az építkezésen, már 1967-ben, az alapkőletételnél ide érkezett a pardubicei építővállalattal és azóta egyetlen nap kihagyása nélkül dolgozik. Méghozzá válogatás nélkül minden munkát elvégez, amit rábíznak. S mert „segédmunkás", „melós", tehát a legnehezebb munkákat végzi: főleg a betonozást. ötvenegy éves, a Csallóközből származik, de már évek óta Hurbanovót (Ögyallát) tartja otthonának, oda nősült, ott él a családja. Két lánya van, az idősebb az ógyallai sörgyárban dolgozik, a másik iskolába jár. Amin a leginkább csodálkoztam; Dezső bácsi 1949 óta egyfolytában Csehországban dolgozik. Kéthetenként látogatja családját — ilyenkor vállalata megtéríti az útiköltséget. Azt mondják a pardubiceiek, hogy Dezső bácsi a legszorgalmasabb munkásuk. Munkahelyére mindig elsőnek érkezik, s utolsóként hagyja azt el. Ha kell vasárnap is dolgozik, csak legyen kőműves, aki vele együtt vállalja a vasárnapi műszakot. SUGAR DEZSŐ Azt kérdeztem tőle, nem unja-e még az állandó távollétet a családjától, a rengeteg utazgatást. — Meg lehet ezt szokni — mondja mosolyogva —, meg aztán a kereset se kutya. Otthon jó, ha a felét megkeresném annak, amit itt. — Mennyi az? — Négyezer korona havonta. — De sok el is megy, nem? — Ugyan mire? Nem dohányzom, nem iszom, nem mulatozom, az utazás ingyenes. Ezer koronát megtartok, mert ruházkodni nekem is kell, de háromezer tisztán a családé. A háború előtt Budapesten dolgozott. Aztán elkapta őt is a „történelem forgószele" és alaposan megforgatta. Ha jól számolom, 13 országban fordult meg — katonaként, hadifogolyként, munkásként. Az élet nem törte meg őt, az arca sima, a szeme mosolygós, olyan ez az ember, mintha gránitból faragták vagy vasból öntötték volna ... Prágai diákok társadalmi munkában bútort szállítanak a Parlament, illetve a Smetana Színház új épületébe, fiatalos lelkesedéssel, s bizony egy kicsit hebehurgyán. Egyszer csak megszólal Dezső bácsi: — Mit dobáljátok azt a bútort, az apátok erre-arra ... hiszen a tiétek lesz — kiált rójuk magyarul s az egyik diák kezéből kiragadja a szekrényt. A diák riadtan nézi a mérges embert, de tolmács nélkül is megérti, miről van szó. Mivel az egész épületkomplexum olyan, mint a labirintus, gyakran küldtek Dezső bácsi után: őt kérdezzem, ő majd eligazít, ha valamit nem találok. — Dezső bácsi — kérdeztem egy alkalommal —, hol lesz tulajdonképpen a Parlament új bejárata? — Hol? Hát a másik oldalon, fiam, ott keresd, ott fogunk bejárni. „Ott fogunk bejárni" — így mondta, mintha a saját házát építené. S alighanem igaza is van. — zsélyi —
