A Hét 1973/1 (18. évfolyam, 1-26. szám)
1973-05-11 / 19. szám
PICASSO VARGA ERZSÉBET: Táncol a tavasz táncol a tavasz a réten szél lobogtatja zöld haját piros szivárvány fogja össze ruháját karcsú derekán FAZEKAS JÓZSEF: (apámnak) bakancsos éjből fény szivárog arcod magányába hull tested ha mozdulsz homlokod egén lágerek drótja feszül MOLNÁR LÁSZLÓ: Anyám feketében Anyám feketében késő éjszakák fényében jár haját a gondok kezét a munka szívét az élet megviselték csak nézem feketében figyelmeztet talán hogy féljek van kiért Kontár Gyula felvétele Ügy lüktetett századunkban, mint testben a szív. Varázsló volt, de tudta, hogy csak a varázslat nem elég, harcos volt, aki mindig az igazság oldalán csatázott. Szüntelenül változó Proteusz volt, aki szakított a romaticizmus divatjával, az idealista sugallatokkal, az egzisztencializmus aggályoskodásaival és nyitott szemmel, józan tudattal vallott koráról, mint mindent látó, mindent mérlegelő szemtanú. Malagában született 1881. október 25-én. Első önálló képét (Picador) nyolc esztendős korában festette, de hat év múlva, amikor a barcelonai La Lonja Képzőművészeti Iskola tanulója volt, már két olyan remekművet alkotott, mint az öreg koldus és a Mezítlábas kislány. 1897-ben nyílt meg a Négy Macskához címzett kávéház, és Picasso ott találkozott a barcelonai modern mozgalom tagjaival. 1900-ban Párizsba utazott és Toulouse-Lautrec hatása alá került, rátalált az alvilági figurákra, az iszákosokra és az utcalányokra, meglátta a füstös bordélyokat és mulatókat, a szomorú, sovány arlekínókat, a nyomorgó vasaló asszonyokat, a polgári társadalom stigmás páriáit. Az 1901-től 1904-ig tartó „kék“ periódust a rózsaszínű követte, majd szakított az európai piktúra hagyományaival és az Avignoni kisasszonyokkal kirobbantotta a kubizmus forradalmát. Ez a kubista korszak mintegy öt évig tartott, de csak kísérletező szenvedély volt, amely lehetővé tette az uralkodó formanyelv új változatait, és 1915-ben Picasso váratlanul és hirtelen visszatért a pontos realizmushoz. De ez sem volt ragaszkodás, végleges kötődés egy stílushoz, mert klasszikus alkotásaival egyidejűleg kubista képeket is festett. Herbert Ried szerint: „Képzeletben sorra vehetné az ember Picassónak akár ezer munkáját, kezdve fiatalkorának akadémiai gyakorlatain, végig a realizmus különböző változatain az olyan mértani kompozíciókig, mint amilyen Az asztal (1919—20), és mégsem találna hirtelen törést bármely egymást követő két festmény között.“ Csak átutazó volt a stílusok területén, de a szerzett élményeket páratlan zsenialitással örökítette meg. Életművében megtaláljuk a kubista, a klasszikus, a realista, a manierista és neoklasszicista alkotásokat, csak a szürrealizmustól idegenkedett, mert hiányzott belőle a szürrealisták vallásos hite, tébolya. Alkotott szobrokat, fémkonstrukciókat, öntött bronzfejeket és festett olyan monumentális képeket, mint a Nő a karosszékben (1929), a Kődobó alak (1931), vagy az Európa elrablása (1946). A mestermű Guernica. A német Kondor légió gépei 1937. április 28-án rommá bombázták Guernica baszk kisvárost. A kép ennek a hírnek volt közvetlen reakciója. Ez századunk egyik legjelentékenyebb művészeti alkotása, antifasiszta mű, sokalakos kompozíció, melyen a háború démonai rátörnek a békés élet szimbolikus alakjaira. Picassót itt a politikai eseményre való reagálás példátlan gyorsasága és közvetlensége voltaképpen a modernizmus hitehagyottjává tette. Ekkor vált nyilvánvalóvá, miért volt Picasso minden addigi stílusa ideiglenes, játékos. Ekkor mutatkozott meg, hogy a művész, aki kora bonyolult szellemi viszonyai között olyan kanyarokat vett, hogy epigonjai jobbra-balra kirepültek, sohasem tévesztette szem elől a célt. És itt, ezen a ponton találkozott Picasso korának legnagyobb jaival és vált számunkra is példamutatóvá. A Guernica szimbólumait még ma is magyarázzák, vitatják, elemzik. Vajon a bika az erőszak általános fogalmát képviseli-e, vagy Francót 4 Pablo Picasso: Alom Pablo Picasso: Vasalónő és kasztját? S vajon a kibelezett, nyomorult ló méltó módon képviselheti-e a szenvedő emberiséget? Picasso a kérdéses festményről 1945- ben így nyilatkozott: „A bika nem a fasizmus, hanem a brutalitás és a sötétség... a ló képviseli a népet... a Guernica szimbolikus ... allegorikus.“ A második világháborúban készült nagy kompozíciói: a Koreáról festett kép, valamint a „Háború“ és a „Béke“ a Guernicával megkezdett sort folytatják. Életműve arra tanít, hogy kísérletezzen bár a művész, de soha ne feledje, hogy minden kísérlete csak eszköz humanista céljai eléréséhez. A század legélesebben, legvilágosabban látó szeme lezárult. Életműve az egész emberiségé és szellemi testamentuma minden művészt kötelez: „A festő... egyidejűleg politikai lény is, aki szüntelenül tudatában van, mi történik a világban, legyen az felháborító, keserű vagy édes, és akkor is, ha nem tud segíteni. Hogyan lehetne nem érdeklődni más népek iránt, és a létükben való részvétel helyett visszavonulni az elefántcsonttoronyba !“ Ügy lüktetett századunkban, mint testben a szív.
