A Hét 1973/1 (18. évfolyam, 1-26. szám)

1973-05-11 / 19. szám

k l #•! ^ . Vilaqszerte megünnepelték MÁJUS ELSEJÉT 1. Prágában a Vencel téren pontosan 9 órakor kezdődött a dolgozók naggyű­­lése. Az állami himnusz elhangzását kö­vetően Gustáv Husák, a CSKP KB fő­titkára mondott ünnepi beszédet, majd megkezdődött a főváros dolgozóinak szinpompás felvonulása. 2. A Szovjetunió fővárosa ünnepi dísz­ben üdvözölte május elsejét. A Vörös téren Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára mondott beszédet, majd meg­kezdődött a szovjet főváros dolgozóinak több óráig tartó felvonulása. 3. A lengyel főváros is ünnepi díszt öl­tött május elsejére. A vörös-fehér és a vörös zászlók tengerében felvonuló dol­gozók előtt Edward Gierek, a LEMP KB első titkára mondott ünnepi beszédet. 4. Bratislavában, a Szlovák Szocialista Köztársaság fővárosában 9 órakor kez­dődött a dolgozók felvonulása. A Szlo­vák Nemzeti Felkelés terén felállított diszemelvényen helyet foglaltak a pári és a kormány vezetői. Ünnepi beszédet Jozef Lenárt, az SZLKP KB első titkára mondott. 5. A magyarországi ünnepségek a pro­letár internacionalizmus, az épitő mun­ka és o világbékéért vívott harc jegyé­ben folytok le. A budapesti dolgozók több óráig tartó szinpompás felvonulá­sát Kádár János, az MSZMP KB első titkára köszöntötte a diszemelvényröl. 6. Az ünnepi felvonulás Szófiában több mint két órán át tartott. A diszemel­vényröl Todor Zsivkov, a párt főtitkára köszöntötte a bolgár főváros dolgozóit. 7. A Német Demokratikus Köztársaság­ban a május elsejei ünnepségek tető­fokát a berlini dolgozók százezreinek hotalmas manifesztációja jelentette a Marx-Engels téren. 8. Róma dolgozói harcos tüntetéssel köszöntötték a világ proletariátusának nagy ünnepét. Az olasz főváros szivé­ben rendezett naggyülésen az Olasz Kommunista Párt és a szakszervezetek vezetői mondtak ünnepi beszédet.

Next

/
Thumbnails
Contents