A Hét 1973/1 (18. évfolyam, 1-26. szám)
1973-04-27 / 17. szám
A hegesztő és családja „Nem érdemes meghalni“ — mondja Feri bácsi, a nagyapa Strecno. Az országút fölött, amely itt kanyarog a Vág mellett, égbe meredő várromok — mintha a gépkocsinkra akarnák vetni magukat. Igyekszünk is elfutni alóluk, amennyire csak lehet... Ondrej Bukovinsky itt nőtt fel a várromok árnyékában. 17 éves volt, amikor a háború átviharzott az ódon vár és az alatta meghúzódó falu fölött. Sok rokona, jóbarátja, iskolatársa pusztult el abban a vérfürdőben, amit a németek rendeztek a partizánharcok megtorlásaként. Nem szívesen emlékszik vissza erre az időre, ő ezt a mai békésebb korszakot szereti, ennek a gyermeke szívvel, lélekkel. A martini gépgyár hegesztője. Az egyik legjobb hegesztője, tegyük mindjárt hozzá, neve, fényképe nemegyszer szerepelt az üzemi dicsőségtáblán. Munkatársai, vezetői szeretik őt. Mindig, mindenben lehet rá számítani — mondották ottjártunkkor. Most azonban nem is erről, hanem a családjáról akarok szólni. Ondrej Bukovinsky Streőno új lakónegyedében lakik, egy nagyon szép, vadonatúj házban. A házat sokáig, majdnem nyolc évig építették, szépítették, de most már kész, gyönyörűen bebútorozott... Kell is ez a lakás a Bukovinskycsaládnak. Jelenleg nyolcán lakják : Ondrej és felesége, legidősebb lányuk, Viera a férjével (három hónapja volt a lakodalmuk), Ondrej, Milan, Ferko és Helenka, a négy további gyermek. Épp csak hogy elférnek. Igaz, Viera és férje, Pavol Kubala épp most tatarozzák az öreg Bukovinsky-házat és nemsokára bele is költöznek. Noha itt is jól kijönnek, mondja a vő, azért a fiataloknak mégiscsak jobb külön, ők is szeretnének minél előbb a saját lábukra állni, saját lakásukban lakni. — Pedig milyen szép az, ha egy ilyen nagy család üli körül az asztalt — mondja Bukovinskyné. ö a varíni fűrésztelepen dolgozik. Csodálatos, csupa életerő asszony, akit sem a férfiaknak való nehéz munka, sem a nagy családdal járó gond nem viselt meg. Örökké mosolyog, élcelődik. Most éppen azon, A Bukovinsky-család ^ Az ifjú pár P. HaSko felvételei hogy a férje fürdőn volt, Sklené Teplicén, vagyis Szklenófürdőn. — És amióta csak hazajött, álmában örökké valami Jankát emleget. Hangosan, és közben a párnát ölelgeti — mondja s kacsint hozzá —, de utána nézek én még annak a Jankának! Férje azonban érti a tréfát, nem sértődik meg, tudja, hogy az aszszony csak megjátssza a féltékeny feleséget. Közben megérkezik Frantisek Bukovinsky, a hetvenöt éves nagyapa. Magyarul üdvözöl bennünket, s noha csak töri a magyar nyelvet (katonakorában tanulta), másképp nem is akar beszélni velünk. Elmondja, hogy kétszer is kivándorolt Amerikába, nyolc évet dolgozott Pennsylvania különböző bányáiban, végül mégiscsak hazajött, mert itt akar meghalni a Streőno alatt, ahol született. Persze erre, vagyis a halálra még van idő. Feri bácsi (arra kért, így szólítsuk), jó erőben van, éjjeliőr az egységes földművesszövetkezetben. De azért a halál szó árnyékot vet a családra, a beszélgetők elcsendesednek. Valaki elmondja, hogy egyik ismerősük, alig huszonöt éves legény most halt meg rákban. Egyszercsak egy nagy daganat nőtt a hóna alatt, megoperálták őt, és a műtét után nemsokára meghalt. Feri bácsi töri meg a hirtelen beállt csendet: — A megholtak miatt nem kell szomorkodni — mondja tűnődve —, szomorkodjanak ők a szép élet miatt, amit itthagytak. Nem tudom, igaza van-e az amerikás öregnek, de ettől, az abszolút színdarabokba illő bölcsességtől azért mégiscsak fölvidulunk. Vagyis: nem érdemes meghalni. — zsélyi — A bratislavai dolgozók gyülekezése a május 1-i felvonulásra a Gottwald téren (Breier Pál felvétele)
