A Hét 1973/1 (18. évfolyam, 1-26. szám)

1973-04-20 / 16. szám

VARGA VIKTÓRIA Keszeli Ferenc felvétele A tanúkat egymás után hallgatta ki Almási őrnagy. Majd negy­ven ember tett vallomást. Az öreg Szilágyi Sándor, aki első­nek figyelt fel arra, hogy Hegyi pa­kolni akar Nádaséktól, hosszan ma­gyarázta észrevételeit: — Mindjárt láttam, hogy nem egyenes munka ... mondtam is, itt vagy csizmát húz valaki, vagy mal­mot. Kátainé, a Nádas család másik szomszédja arról vallott, hogy: «* — Nádasék sokszor panaszkodtak az utóbbi időben, hogy esténként mindig beül hozzájuk Hegyi, aztán sokszor ott ül éjfélekig, nem tudnak tőle pihenni. Hegyinének először fogalma sem volt arról, miért keresik a rendőrök a férjét. A házkutatáskor Hegyiéknél elő­kerültek Nádas és Nádasné ruhane­műi, a békekölcsön kötvények, egy ébresztőóra, egy lázmérő, egy nap­szemüveg, zsebkendők... az asszony apjának lakásán a fakószínű tehén. Mindezek értéke alig haladta meg a 17 000 forintot. A szakértők további 12 ezer forintra értékelték a lakás bútorait, az aprójószágot — fiatal házasok voltak még Nádasék, nem volt idejük maguknak sokat gyűjteni. — Kérdeztem, hogy honnét vette a holmikat, azt mondta, dolgozott és munkabérbe kapta. — És még mit mondott a férje amikor hazajött? — Azt is mondta, hogy megvette a Nádasék bútorát 5500 forintért, és hogy most már nyugodtan költöz­ködhetünk az új tanyába. — Mikor jött haza akkor a férje? — Hajnalban, de csak megmosdott, aztán ment, hogy elintézze a költöz­ködéshez a Zetort. — És amikor megtudta, hogy a fér­je nem hozhatta el a bútort, mert a szomszédok nem engedték? — Hazajött délelőtt, nem szólt. Én kérdeztem tőle miért olyan bána­tos... azt felelte: most már nem lesz se háztáji kukorica, se bútor, se pénz. Engem hazaküldött anyá­­mékhoz ... még aznap délután né-A himi-humi ára Egy rendőrtiszt naplójából hány percre beszaladt hozzánk, azóta nem láttam. — Mióta házasok maguk? — Februárban esküdtünk ... tes­sék mondani, miért keresik Sándort? Mit akarnak tőle? Barna Mihály vasúti váltóőr dél­után jelentkezett a rendőrségen: — Láttam Hegyit szombat délután. Még kérdeztem is tőle, hová kereke­zel Sándor? Azt felelte, átmegy Bu­­csatelepre ... de visszajönni nem lát­tam. — Ez minden amit tud mondani? — Igen, gondoltam talán fontos le­het ... A váltóőr rátapintott az igazságra. Hegyi tehát a környéken bujkál va­lahol: fokozottabb figyelőszolgálatot kell felállítani, fel kell hívni a la­kosság figyelmét is és segítségüket kérni... — Almási őrnagy újabb parancsokat adott. Eközben megkapta a laboratórium véleményét is: a kalapács és kés, amelyet Hegyi lakásán találtak ház­kutatáskor, emberi élet kioltására al­kalmas. Emberi vértől való szennye­zettséget találtak rajta ... Október 20-án este Törökszentmik­­lóson Sós Imre és Oláh Lajos ren­dőrőrmesterek indultak járőrszolgá­latba. Reggel 6 órakor felfigyeltek arra, hogy Szolnok felől ütött-kopott kerékpáron egy férfi közeleg a vá­ros felé. Sós őrmester intett neki, a férfi megállt: — Jó reggelt. A városba? — Igen ... — dörmögte a foga kö­zött a kérdezett. — Igazolja magát legyen szíves . .. A két rendőr résen volt, és a má­sik pillanatban már csattant a bilincs a magányos kerékpáros csuklóján. — Nos, Hegyi Sándor, hát mégis csak sikerült találkoznunk — szólt a letartóztatotthoz Almási őrnagy. A férfi teljes nyugalommal ült előtte. — Hát akkor kezdjük, mondja el szép sorjában, hogyan követte el tet­tét és miért ölt meg három ártatlan embert. — Szükségem volt a bútorra ... — mondta közönyösen az. — Apámék unszolására nősültem meg. Eleinte nem volt semmi baj, ott laktunk anyáméknál, aztán később egyre töb­bet veszekedtek velünk, hogy felesé­gem nem hozott semmit a házhoz. Ügy határoztunk, hogy elköltözünk anyáméktól. No, de nem volt búto­runk ... közben a feleségem beteg is volt, az idegeivel kezelték ... minden pénzünk arra ment... Két héttel ezelőtt beszélgettem az apósommal és mondta, hogy a Sebesérnél állat­gondozót keresnek. Van ott tanya is, ő adna ezer forintot, hogy azt rend­­betegyük és odaköltözzünk. Mikor beszéltem erről a feleségemmel, ki­kelt magából: szerezzek bútort akár­­honnét, másképpen ő nem megy ,.. — Honnét ismerte Nádas Istvánt? II. — Egy munkacsapatban dolgoz­tunk. Aztán kínáltam neki, vegye meg tőlem a háztáji kukoricámat négyezer forii»tért. Először ráállt, az­tán azt mondta, meggondolta, nem ér az annyit, csak ezernyolcszázat ad érte. — És ebbe nem nyugodott bele. — Hát úgy mutattam, hogy bele­nyugodtam, de csak töprengtem, hogy mi lesz ezután, ha a feleségem meg­tudja, hogy olyan olcsón elkótyave­tyéltem a kukoricát. — Hogy jutott arra a gondolatra, hogy megölje Nádas Istvánt? — Olvastam én sok ponyvaregényt. Volt abban olyan, hogy a gyilkos el­ásta az áldozatát, így azután nem tudták elfogni. Akkor gondoltam ar­ra, hogy megölöm őket, a náluk ta­lált pénzből pótolom a négyezerhez hiányzó részt. Este mentem hozzá­juk, s kabátom alatt volt a kalapács meg a disznóölőkés. Előtte azért it­tam másfél deci pálinkát. Amikor odaértem Nádasékhoz, Pista az udva­ron éppen a jószágot zárta be. Mond­ta: bent van a feleségem, menj be, jövök mindjárt én is. — Maga bement. — Igen. Az asszony gyerekholmit mosott. Beszélgetni kezdtünk és ami­kor lehajolt, akkor hátulról leütöt­tem. összeesett, lezuhant, magával rántott egy hokedlit. A zajra jött az ura, de én akkor már az a jó mögött voltam. Amikor belépett, őt is leütöt­tem ... aztán elővettem a kést... — A gyerekkel miért végzett? — Nagyon sírt... Fejbecsaptam a kalapáccsal... Aztán külön-külön el­ástam őket.. . ami véres lett a la­kásban, azt eltüzeltem, néhány hol­mit összeszedtem, hazavittem ... — Dehát miért tette? — Szükségem volt azokra a himi­­humikra. Anyámék állandóan sze­káltak, hogy nincs semmink. Aztán meg Nádas becsapott a kukoricavé­telnél ... Nem mutatott megbánást. A rend­őrök előtt úgy játszotta le az, ese­ményeket, mintha az a világ legter­mészetesebb dolga volna. Létezik az, hogy egy egészséges, épelméjű ember elkövessen ilyen szörnyűségeket? Az elmeszakértő vizsgálatának eredménye szerint igen. — Mondja ember, miért tette — kérdezte Hegyit az orvos. — Szükségem volt a bútorra meg a tehénre. — És nem sajnálta áldozatait? — A háborúban is meghalt har­mincmillió ember. — Maga szerint miért nem szabad lopni, gyilkolni? — Mert büntetik ... — Ha nem büntetnék? — De büntetik ... ... és 1959. október 21-én egy vá­ros részvéte mellett eltemették Ná­das Istvánt és családját, ... Hegyi Sándort a bíróság halál­ra ítélte. Az ítéletet végrehajtották. Néhány évvel ezelőtt, amikor ugrásszerűen megnövekedett a rádióhallgatók és a tévé­nézők száma, szakemberek és laikusok, írók és nem írók meg­húzták a vészharangot mondván s állítván, hogy befellegzett az iro­dalomnak, illetve a könyvkiadás­nak. Állításukat azzal indokolták, hogy a mai rohanó életformában az emberek százmilliói szabad ide­jükben nem olvasni fognak, ha­nem a kényelmesebb lehetőséget használják ki, azaz rádiót hallgat­nak vagy tévét néznek. Szerencsére nem így történt. Világviszonylatban évről évre nő a kiadott könyvek példányszáma — el is fogynak —, ami azt jelen­ti, hogy olvasnak az emberek. Olvasnak, mert az olvasás élmé­nyét, gyönyörűségét semmi más . nem pótolhatja. így aztán nem lehet közömbös írók és kiadók számára annak a kérdése, hogy grafikai, tipográfiai megoldások­kal esztétikailag tökéletes könyvet bocsátanak-e az olvasók elé vagy sem. Ennek a gondolatnak a jegyé­ben tartott hasznos munkaérte­kezletet az elmúlt hetekben a Madách Könyv- és Lapkiadó Bra­­tislavában. A KÖNYVÉRT A munkaértekezleten résztvet­­tek: Zsoldos Vera, Zigány Edit és Lovász György, a budapesti Szép­­irodalmi, Móra Ferenc és az Euró­pa Könyvkiadó kép- és műszaki szerkesztői, továbbá René Murat, a Slovensky spisovatel képszer­kesztője, a Pravda Könyvkiadó és a Kelet-szlovákiai Nyomda kép­viselői, csehszlovákiai magyar képzőművészek és újságírók. A Madách Kiadó elmúlt évi kiadványait René Murat értékelte. Az alábbiakban értékelésének né­hány gondolatát idézzük: Költészet. „A költészet, legfőképp a líra képzőművészeti kíséretének kér­dése mindig nagyon kényes, s ve­le kapcsolatban semmilyen impe­rativ kritériumot sem lehet meg­határozni. Mindenekelőtt két kö­vetelményt kell szem előtt tartani: egyrészt e kíséretnek vitathatatla­nul művészi minőségűnek kell lennie, másrészt képzőművészeti szinten ki kellene egészítenie a szerző szövegét, annak atmoszfé­ráját stb. Ez mindenekelőtt a lírá­ra vonatkozik, az epika esetében lényegesen egyszerűbb a helyzet. Nagy feladat hárul a technikai szerkesztőre: koncepciózus munkát kell végeznie, ki kell választania azt a képzőművészt, aki képes az adott verskötet grafikai kíséreté­nek megalkotására, konzultálnia kell a kötet irodalmi szerkesztőjé­vel még a munka kiadása előtt. A kis, négyzet alakú kötetek esetében nyilvánvaló a kiadás egy­ségesítésére irányuló törekvés, kísérlet mind a formátum, mind a grafikai és tipográfiái megoldás segítségével. Kulcsár, Keszeli kötete: az össz­hangban lévő elemeket ktnretke­­zetesen megtartani. Ami kérdéses: a négyzetes formátum verskötetek esetében; ha marad, akkor a sze­dést talán középre kellene tördel­ni.

Next

/
Thumbnails
Contents