A Hét 1973/1 (18. évfolyam, 1-26. szám)
1973-04-13 / 15. szám
Válasz Bodzás István boli (bolyi) olvasónk kérdésére Az érvényben levő társadalom biztosítási rendelkezések értelmében a nyugdíjigény alapja a kötött (alkalmazotti) munkaviszony tartama. Belföldi viszonylatban ebbe az időbe be kell számítani azt az időt is, amit valaki mint termelőszövetkezeti tag ilyen jellegű munkatevékenységgel töltött. Ugyancsak beszámítandó a külföldön kötött munkaviszonyban eltöltött idő is, amennyiben nemzetközi megegyezések másképpen nem rendelkeznek. Minthogy apósa az 1847—1855 években mint kisiparos nyilván önálló kereső foglalkozást űzött, tehát nem volt kötött munkaviszonyban (s nem valamely termelőszövetkezet tevékeny tagja), nem részesült kötelező nyugdíj- és betegség biztosításban, ezt a külföldön eltöltött időt nem vették figyelembe a nyugdíjjogosultság megállapításánál. Ha azonban apósa hiteles magyarországi bizonyítvánnyal igazolni tudná, hogy a kérdéses időben kötött munkaviszonyban vagy ehhez hasonló viszonyban dolgozott, vagy hogy az ott érvényes törvényes rendelkezések értelmében biztosítva volt, a társadalom biztosítási törvény 142. szakaszának 1. és 2. bekezdése alapján kérhetné a törvény szigorának enyhítését, vagyis ennek az időnek a beszámítását. A kérvényt a nyugdíjhivatalhoz kell benyújtani (Správa dóchodkov v Bratislave). Ha azonban apósa rokkantsága mellett teljesen tehetetlen is, amit orvosi bizonyítvánnyal kellene igazolni, kérhetnének ún. tehetetlenségi pótlékot, amelyről a járási társadalom biztosítási ellenőrző bizottság dönt. Ennek összege 100 és 400 korona között mozog. Dr. B. G. SIX III'VIIK tsi ii síi; sí ni A beteg tájékoztatása Elisabeth Kübler Ross, svájci származású amerikai pszichiáter könyvet írt: „A halálról és a meghalásról“ címmel. Bátor, eredeti hangvételű könyv. Bátor, mert olyan témával foglalkozik, amely a mi kultúránkban tabu, a halálról nem szabad beszélni. Eredeti, mert több mint négyszáz súlyos beteg bevonásával folytatott kutatómunka eredményének gyümölcse. Mi minden zajlik le egy halálos betegben? Az általában megfigyelt öt fázis közül sokan nem jutnak túl az első kettőn. Van azonban, aki mind az öt fázist végigéli. Az első reakció a hitetlenkedés, az elutasítás. „Nem, ez velem nem történhet meg!“ — legtöbbnyire a családtagok árulják el magukat, zavaruk beszédes. A beteg pedig megért mindent. Valamennyi beteg megérti, mi rejtőzik a zavart magatartás mögött — jelenti ki Kübler Ross doktornő. Es ekkor következik a második momentum: a düh. „Miért pont én?“ Ebben az időszakban igen nehéz bánni a beteggel. Ezután következik a harmadik momentum. Ez pedig az alkudozás kora. „Igen, rajtam a sor ... Csak még egy kicsit szeretnék élni, megérni a fiam esküvőjét.“ Az alkudozásnak azonban soha sincs vége. És ekkor — a depreszszióval — beköszönt a negyedik fázis. A beteg sír. Sírnia kell, gyászolnia kell mindazt, amit elveszít. Az orvosok általában rosszul viselik el a beteg sírását. Az orvosnők jobban értenek a vigasztaláshoz, de a betegnek nem vigaszra van szüksége. Jobb, ha azt mondjuk: „Csak az ember tud sírni.“ Később a depresszió elcsitul. És ekkor kerül sor az ötödik momentumra, a beteg elfogadja állapotát. Nem belenyugvásról van szó, nem megadásról. Elérkezett az idő, amikor a beteg ki tudja mondani: „Lejárt az időm, jól van így.“ Sokan teszik fel a kérdést, vajon a haldokló betegnek meg kell-e mondanunk, hogy meg fog halni? Soha — mondja Kübler Ross doktornő. De nem is helyes a kérdés feltevése. A beteg sokkal többet megérez, mintsem gondolnánk. Nem szabad eltitkolnunk előtte a betegség súlyosságát, azonban mindig meg kell hagynunk számára egy csipetnyi reményt. NEM TUDOK VÁLASZTANI Rendszeres olvasója vagyok az Emberi sorsok rovatának, Szeretném, ha a kedves olvasók nekem is tanácsot adnának. 18 éves vagyok. Kilenc hónapja levelezek egy fiúval. Még nem találkoztunk, mert most katona. Megszerezte a címemet és írt nekem. Ezért személyesen nem ismerjük egymást. Levelei közben sokszor írja, hogy mihelyt szabadságot kap, felkeres. Én bízok benne és remélem, hogy ha hazamegy, hozzám is ellátogat. Azt írja, hogy nagyon szeret és komolyabban is meg akarna velem ismerkedni. Nemsokára leszerel, és én nem tudom, hogy mit tegyek. Kilenc hónapja levelezünk, nagyon szép leveleket ír. Két hónappal ezelőtt azonban megismerkedtem egy másik katonával. Minden este ellátogat hozzám. Egymásba szerettünk. Sajnos azóta áthelyezték más alakulathoz. Azt mondta, hogy írni fog, és reméli, én is írok majd neki. Egy hét múlva érkezett az első levele. Én válaszoltam rá. És azóta állandóan levelezünk. Nagyon szeretem őt. Ezért megkérném a kedves olvasókat, adjanak tanácsot, mert a kettő közül nem tudok választani. Jelige: „92541 Szeretem mind a kettőt“ MÁSKÉPP IS TÖRTÉNHETETT VOLNA Én is, mint sokan mások, tanácsért fordulok a szerkesztőséghez és a kedves olvasókhoz. 19 éves vagyok és a mezőgazdaságban dolgozom. Három évvel ezelőtt külföldön nyaraltam és ott megismerkedtem egy fiúval. Együtt szórakoztunk, és amikor hazajöttem, levélben tartottuk a kapcsolatot. Sajnos ez a kapcsolatunk később megszakadt. Elfeledni természetesen nem tudtam. Két évvel később azonban ismét kaptam tőle levelet, s arra kért, hogy kezdjünk mindent elölről, hogy ugyanúgy fog szeretni, mint azelőtt. Válaszoltam neki. Ezután levél érkezett tőle, amelyben közölte, hogy látogatóba jön, hogy nős volt és elvált és hogy komoly szándékai vannak velem. Én azonnal írtam neki, hogy ne jöjjön, mert nem akarom a híremet elrontani. Sajnos a levelem már nem kapta meg, és így mégis megérkezett. A szüleim elé állt és azt mondta, hogy feleségül akar venni. Nem tudtam, hogy mit válaszoljak, habár nagyon szerettem és szeretem még most is. Ennek ellenére elküldtem. De nem tudom elfelejteni, és nem tudom, hogy mit tegyek. Jelige: Egy barna hosszú hajú lány Galántáról FIATAL ÉS TAPASZTALATLAN VAGYOK Nagyon megkedveltem az Emberi sorsok rovatát. Rendszeres olvasója vagyok a rovatnak, de sose gondoltam arra, hogy egyszer én is hozzá fordulok tanácsért. Tizenhét éves vagyok. Jártam egy fiúval, akit nagyon megszerettem és mindmáig szeretek. Jól megértettük egymást. Egy szép napon azonban elhagyott. Azt sem tudom, hogy miért, mivel nem válaszol a leveleimre. Én továbbra is szeretem őt. Sokat sírok és nem tudok aludni. Nem tudom, hogyan felejthetném el. Tanácsolták, hogy járjak más fiúval, de erre képtelen vagyok. Szomorkodom, és semmi sem érdekel. Sokszor gondoltam a halálra, de a szüleim miatt inkább tovább szenvedek. Unom az életem. Nem tudom, mit tegyek, hogyan felejtsem el. Ezért kérem a kedves olvasókat, adjanak tanácsot mivel még túlságosan fiatal és tapasztalatlan vagyok. Jelige: Nem tudok nélküle élni NEMET MONDTAM Rendszeresen olvasom az Emberi sorsok rovatát és ez bátorított fel arra hogy Önökhöz forduljak tanácsért. Jelenleg a katonai szolgálatomat teljesítem. Civil koromban két évig jártam egy lánnyal, akivel azonban a bevonulásom előtt szakítottam. Később a lány és a szülei felkerestek, hogy a lány nyolc hónap óta terhes és ezért össze kell házasodnunk. A lány akkor már a nyolcadik hónapban volt, de azt mondta, hogy nem vették észre. Én -természetesen nemet mondtam. A kislány azóta már megszületett, és akárhogy is számolok, utolsó találkozásunk óta tizenegy hónap telt el. Lehetséges ez? A bíróság eddig még nem döntött. Nem tudom, hogy mitévő legyek. Van értelme, hogy összeházasodjunk, amikor bennem már kihűlt iránta a szerelem? Ö is csak azért ragaszkodik hozzám, mért most bajban van. Kérem a kedves olvasókat, adjanak tanácsot, mondják el esetemmel kapcsolatban a véleményüket. Jelige: Katonadolog VÁLASZ „VELED NEM JÖ, DE NAGYON ROSSZ NÉLKÜLED“ JELIGÉRE Nagyon régen elhatároztam, hogy rendszeres levelezője leszek az Emberi sorsok rovatának, de ez az elhatározásom olyan volt, mint a rossz diáké. Az a tanulást, én meg a válaszokat halasztgattam. Most mégis írok. Hogy őszinte legyek, nem is tudom, hogy mi késztetett az írásra. Talán az, hogy a levelében ezt olvastam: A gyermekkorom nagyon keserű volt. Ne haragudjék, de a levelében felvetett kérdésben szerintem nincs igaza. A férje nagyon jó férj lehet, és szerető családapa, aki kimentette magát a rossz családi környezetből. Otthont biztosított a maga számára és most mégis elhagyta őt, mert nem hajlandó hallgatni az „anyós parancsszavára“. Azt írja, hogy elhagyja azt a házat, amely szerintem a második otthona volt. Egyszerűen elmegy. Otthagy olyan férjet, olyan családapát, akinek a szeretete végtelen, mert ma is meglátogatja magát és a kisfiát hetente néhányszor. Gondolt-e arra, hogy az anyós parancsszava talán nem is volt parancsszó? Talán segíteni akart. Nem hiszem, hogy rosszindulatú lenne, hiszen férjet nevelt magának, és édesapát adott a kisfiának. Ezért hálával tartozik neki Azt tanácsolom; menjen vissza a 'aládi fészkükbe. Meglátja, ismét boldogságra talál, hiszen a férje szereti magát is és a gyereket is. Ne felejtse el, hogy a legnagyobb győzelmet akkor aratunk, ha sajátmagunkat legyőzzük. Ez nem lesz megalázkodás, mert mentségére szolgál a fiatalsága és a meggondolatlansága. A férje tudja és érzi, hogy mennyire szükségük van egymásra. És ez a legfontosabb. Arra gondolni se merjen, amiről így ír: „Nem akarom, hogy a gyermekemnek idegen nevelőapja legyen.“ Ilyesmire ne gondoljon. Aki igazán szereti a férjét, ilyet le sem ír. Mentségéül szolgál azonban, hogy fiatal és rendezetlen családi környezetben nevelkedett. Azt ajánlom, hogy többre értékelje azt a szeretetet, amellyel körülveszik. Jelige: Istvánné Rudolf Svec felvétele ninliKi’i snrasnk Jiigi f:iii:ii:ss:iilií
