A Hét 1973/1 (18. évfolyam, 1-26. szám)
1973-04-06 / 14. szám
Az emlékezet fejlesztése, a tanulás A háromévesek szinte általában meglepnek bennünket azzal, hogy mese közben kijavítják a szöveget: „Tegnap nem így mondtad“. Az ötévesek háromnégyszeri hallás után hosszabb történeteket csaknem szóról szóra képesek megtanulni. Zenét kedvelőket ismerünk, akik rendkívül sok dallamot őriznek. Az átlagember két—háromezer nevet tud megjegyezni. A példák azt bizonyítják, hogy sok ismeret bevésésére, megőrzésére, felidézésére vagyunk képesek. Az iskolában folyó céltudatos művelésnek egyik lényeges feladata az emlékezet fejlesztése, és mégis az iskoláskor legtöbb gondja, nehézsége az emlékezettel kapcsolatos. Sok esetben fárasztó egy vers, szöveg megtanulása. Ismétléskor pedig nem egy esetben szinte újból meg kell tanulni az egyszer már elsajátított ismereteket. A neveléslélektannak az emlékezet fejlesztésével kapcsolatban elsősorban a következő kérdésre kell választ adni: hogyan lesz az emléknyomból olyan emlékkép, amelyet szükség esetén fel tudunk idézni? Ennek egyik útja ismert. Tapasztalatból tudjuk, hogy ami erősen érdekel bennünket, azt általában hamar megjegyezzük, tartósan megőrizzük. Nem felejtjük el „nagy élményeinket“. Sokáig emlékszünk egy szép képre, amely nagyon tetszett; a kedves ismerős szavára emlékszünk néha még évek múlva is. Miután ezt tudjuk, ezzel számol a pedagógia és az emlékezet fejlesztését az érdeklődés felkeltésével igyekszünk elérni. Mégis látnunk kell, hogy ezen az úton sok hasznos ismeret kimaradna emlékezetünkből, sőt nagy számban olyan ismereteink is hiányozhatnának, amelyekre szükség van. Gondoljunk az egyszeregyre, szabályokra, képletekre, nevekre, évszámokra, leírásokra. Ezek a fejlődés korában levők számára legtöbbször nem olyan érdekesek, hogy az érdeklődés, érzelem segítené megőrzésüket. Ilyenkor a későbbi felidézésre alkalmas elmékképek kialakítását tervszerűen sok gyakorlással, ismétléssel érjük el. De tudjuk, hogy a gyerek hozzányúl a törékeny porcelán figurához, pedig már sokszor mondtuk, hogy nem szabad. Elfelejtette. A 17 éves harmadszor tanulja az Ohm-törvényt, mert elfelejtette. Egy-egy idegen szó nem jut eszünkbe, pedig már többször találkoztunk vele. Ebből arra kell következtetnünk, hogy nem is akármilyen ismétlés, gyakorlás segíti elő a későbbi biztos felidézést. Az általános lélektan azt tanítja: csak a jól megerősített kapcsolat segíti a felidézést. Ez ellen sokszor vétünk. A tanítási órán az igét megtanulják a gyermekek. A tanítónő több ízben elmondja, elmondatja, miről tanulnak. Egyszer „igét“, máskor „cselekvést jelentő szót“, majd „első beszédrészt“ mond. Az óra végén alig akad tanuló, aki el tudná mondani, mi az ige. Nem jó módot választott a tanító az emlékkép kialakítására. Adott esetben jobb lett volna, ha kevésbé változatos stílusban többször, következetesen azt hozta volna szóba, mi az ige. Ezzel az ige tartalma és az ige neve között erősebb kapcsolatot építhetett volna ki; olyan emlékképet alakíthatott volna (3—4 különböző emléknyom helyett), hogy több tanuló emlékezett volna arra az óra végén: mi az ige. Hasonló hibát követnek el tanulóink akkor, amikor egy-kétszeri olvasás után idejüket azzal töltik, hogy kétszerháromszor próbálják elmondani azt, amit még nem véstek emlékezetükbe. Ennél helyesebb megoldás, ha a nehezebb szöveget négyszer-ötször olvassa el a tanuló, és azután egyszer elmondja azt, amit most már jobban bevésett. Hiszen ha háromszor „próbálja“ elmondani — miután még nem tudja jól azt, amit meg kell tanulni —, háromféleképpen fogja elmondani, és mindig új és új kapcsolatokat teremt ahelyett, hogy az első olvasásnál szerzett emléknyomokat, kapcsolatokat a későbbi olvasással mélyítené, erősítené. A mindennapi szokások megfelelő kialakításával egyúttal az emlékezetet is fejlesztjük. A szerkezet és funkció összefüggésére legtöbb bizonyító példát éppen az emlékezet fejlesztése közben találunk. A jól fejlett, sokat foglalkoztatott emlékezet könnyebben, gyorsabban tanul verset, szöveget, számokat. A tanulást megkönnyíti, ha jól értjük azokat az ismereteket, amelyeket el akarunk sajátítani, ez esetben a kapcsolatok megerősítését az értelem segíti. „Ki a virágot szereti . . " Ez a régi közmondás némi módosítással jár mostanában a fejemben; Ki a könyvet szereti... Persze, egy kicsit sután-bután hangzik, de némi magyarázatra szorul, és érthető lesz. Orvosi rendelőben várakoztam a minap. Szinte megdöbbentett, mennyi a beteg ember. Az biztos, hogy aki, mondjuk, kötésre várakozik, mert egy banális véletlen folytán az ujját vágta meg, hát szóval, egy egészséges ember hazamegy, és biztos, hogy következő nap már nemcsak kötésre jelentkezik, hanem' erős influenza gyötrl a szerencsétlent. Mert higgyék el, egy ilyen váróteremben úgy sétálgatnak a bacilusok és különböző vírusok, mint teszem azt — az emberek a legforgalmasabb utcán. A bacllus őnagyságát egyáltalán nem érdekli, vajon beteg szeretne-e lenni az illető, akit lesz olyan kegyes meglátogatni, vagy sem. Egy ilyen bacilus direkt kiszúrja magának a menekülőt, a védekezőt — csak azért Is! Na, és természetesen ő is szereti a változatosságot. De félre a tréfával, nem erről akartam beszélni. Tehát a váróteremben vagyok, zúg a fejem a hangos beszédtől, kavarog a gyomrom a különböző szagoktól, persze, ajtót nem szabad nyitni, mert akkor az ember még betegebb lesz, ha betódul a hideg. £s ebben a beteg, zajos, szellőzetlen forgatagban feltűnik egy-egy Noé! Aki az embereket nem is, de sajátmagát igyekszik menteni. Szóval, ez a csodaember vasfegyelemmel rendelkezik, nem hajlandó észrevenni az idegösszeroppanás szélén álló embereket, akik a hosszú várakozás miatt már nem Pleumolysint kapnak, hanem idegnyugtatót; ez az új Noé olvas! Igen, olvas. Könyv a bárkája. Ha van hely, félszegen leül és olvas; néha átadja a helyét, akkor könyvét az ablakpárkányra helyezi, és olvas. Ez az ember nem ásít mások arcába, nem tüsszög jó nagyokat, mert annyira jól esett, nem köhög bele a tömkelegbe. Ez beteg, de csak úgy, magának. Minden ronda bacilust zsebkendőjébe köt, és gondosan zsebre vágja. Ott egye őket a fene! Olyan kiváncsi voltam, hogy ugyan mit olvashat ekkora vérfagyasztó nyugalommal és érdeklődéssel. Ahogy elnéztem, egyszerű munkás lehetett. Talán éppen munkahelyéről jött, amit ruhája elárult; véleményem szerint útépítőknél dolgozhat. Egyszer csak őt szólították, és csodákcsodája, bezárta a könyvet, ami Lenin „Egy lépés előre, két lépés hátra“ cimű munkája volt. Nagyon meglepődtem. £s most szeretnék még kissé módosítani; Ki az ilyen könyvet szereti, „beteg“ ember nem lehet. BOZ0 KATALIN ismerkedni szeretnének Farkas Irénke, Sirkovce, 980 02 Jesenské, okr. Rim. Sobota. 15—16 éves lányokkal és fiúkkal leveleznék. levelezni e ni. Kedvelem a beat zenét. Pálfy Mária, Robotnícka átvrf 14 29. 945 01 Komárno. 16—18 éves lányokkal, fiúkkal szeretnék levelez-Jacsman Teréz, Zarnov, é. d. 32, 049 04 Nová Bodva, okr. Koéice. 17 éves vagyok. Hozzám hasonló korú fiatalokkal szeretnék levelezni. Kovács Erika. Sirkovce, 980 02 Jesenské, okr. Rim. Sobota. Kedvelem a tánczenét. 16 évesek leveleit várom. Elek Edit, 6100 Kiskúnfélegyháza, Ságvári Endre út 27. Magyarország. 16 éves vagyok. Közgazdasági technikumba járok. Magyar nyelven szeretnék levelezni. Vince Klára, 6100 Kiskúníélegyháza, Csólyosi út 7. Magyarország. 16 éves fiatalokkal szeretnék levelezni magyar nyelven. FIDEL CASTRO (szül. 1926. Vili. 13.) — államfő és forradalmár, a kubai nép vezetője, a forradalmi kormány elnöke. Egész sor haladó szellemű intézkedést foganatosított Kubában. Az amerikai kontinensen a nemzetközi kapcsolatok új haladó szellemű eszméit ülteti át. 1960-ban Nemzetközi Lenin-békedíjjal tüntették ki. Fiatalok albumába JOSEPH PETEK CURTIS - nigériai közéleti személyiség, újságíró, a nigériai béketanács elnöke, a Világ Béketanács tagja. 1965-ben tüntették ki Nemzetközi Lenin-békedíjjal. KONRAD JÓZSEF - rendező. A MATESZ 20 éves fennállása alkalmából a köztársasági elnök a SZSZK kormánya javaslatára a „Kiváló munkáért“ kitüntetésben részesítette. Színészként került 1952-ben a színházhoz, mint annak alapító tagja. Részese volt soksok színházi sikernek, kitűnő alakításokat láttunk tőle. 1959-től a színház rendezője. Az Ejféli mise című drámával debütált mint rendező, és azóta közel 40 darabot rendezett. Jelenleg a győri Kisfaludy Színházban Jaroslav HaSek Svejk, a derék katona című halhatatlan művéből írt szindarabváltozatot rendezi a csehszlovák-magyar kulturális egyezmény keretében. Mint a komáromi együttes művészeti vezetője pedagógiai munkát is folytat, segít az utánpótlás nevelésében.