A Hét 1973/1 (18. évfolyam, 1-26. szám)
1973-03-16 / 11. szám
Hazánkba látogatott NICOLAE CEAUSESCU elvtárs Gustáv Husák elvtársnak, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága főtitkárának meghívására 1973. március 6-án hivatalos baráti látogatásra hazánkba érkezett Nicolau Ceausescu, a Román Kommunista Párt főtitkára, a Román Szocialista Köztársaság Államtanácsának elnöke. Nicolae Ceau$escu 1918. jan. 26-án született a bukaresti kerületben levő Scornicesti községben, szegény parasztcsaládban. Fiatal kora óta részt vesz a forradalmi mozgalomban, amelybe már 14 éves fiúként bekapcsolódott. 1933-ban belépett a Román Kommunista Ifjúsági Szövetségbe és a Román Kommunista Pártba. 1934-ben a Román Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának tagja, később a RKISZ területi bizottságának titkára lett. Politikai tevékenysége miatt 1936-tól 1938- ig bebörtönözték. Kiszabadulása után folytatta politikai tevékenységét, s 1939-ben távollétében újra háromévi fegyházra ítélték. Munkáját illegalitásban folytatta. 1939-től 1940-ig az RKP ifjúsággal foglalkozó központi bizottságának tagja, és az RKISZ Központi Bizottságának titkára volt. 1940-ben letartóztatták és 1944. augusztusáig, Románia felszabadításáig különböző fegyházakban, majd a Tirgu Jiu-i koncentrációs táborban raboskodott. A felszabadítást követő első hónapokban az RKISZ Központi Bizottságának titkára volt, majd 1945-ben a hadseregben irányította a politikai munkát. 1945-ben az RKP KB póttagja, majd 1948-ban az RKP Központi Bizottsága tagjává választották. 1948-tól 1950-ig mezőgazdasági miniszterhelyettes volt. 1950-ben visszatért a hadseregbe és 1954-ig a fegyveres erők miniszterhelyettesi tisztségét töltötte be. Nicolae Ceau$escut 1954 áprilisában megválasztották a Román Munkáspárt Központi Bizottságának titkárává, majd 1965 júliusában, amikor a párt felvette a Román Kommunista Párt elnevezést, Nicolae Ceau$escu a párt főtitkára lett. 1967 decemberében megválasztották a Román Szocialista Köztársaság Államtanácsának elnökévé és fegyveres erőinek főparancsnokává. Március 3-án Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára átnyújtotta Ladislav Novomesky nemzeti művésznek a Győzelmes Február érdemrendet. KITÜNTETÉSEK Ludovít Pezlár, az SZLKP KB. Elnökségének tagja, a KB titkára Ivan Litvajnak és Michal Hruákoviőnak, az SZLKP KB osztályvezetőinek jelenlétében február 28-án átadta a februári győzelem 25. évfordulója alkalmából kiadott emlékérmet Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága 32 aktivistájának. A kitüntetettek között van Stefan Chochol, az SZSZK oktatásügyi minisztere, dr. Pavol KoyS, az SZSZK művelődésügyi miniszterhelyettese, dr. Pavol Kováé, a Csehszlovák Rádió szlovákiai igazgatója, Augustin Siska, a Csehszlovák Sajtóiroda szlovákiai igazgatója, Ján Poniéan-Rob nemzeti művész, Varga János, a CSEMADOK KB titkára, Major Ágoston, a Hét főszerkesztője, Szarka István, az Űj Szó főszerkesztő-helyettese. ★ Gustáv Husák, a CSKB KB főtitkára március 2-án fogadta Ali Nasser Mohamedet, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság miniszterelnökét, aki hivatalos látogatáson hazánkban tartózkodott. ★ Külpolitikai figyelő + A párizsi Majestic szálló konferenciatermében március első napjaiban olyan nemzetközi tanácskozás ért véget, amely arra hivatott, hogy szavatolja a vietnami háború befejezéséről és a béke helyreállításáról január 27-én aláírt megegyezés végrehajtását. ^ A március 2-án elfogadott záródokumentumot aláíró tizenkét ország kormánya ünnepélyesen kötelezi magát, hogy helyesli és támogatja azt a megállapodást, amely véget vet a szégyenteljes vérontásnak, a barbár pusztításnak, a XX. század leghosszabb háborújának. A szombaton közzétett okmány elismeri Vietnam egységének elvét, az ország függetlenségét, népe szabad önrendelkezési jogát. Nem nyújt módot azonban olyan nemzetközi intézmény létrehozására, amely felügyelne a határozatok végrehajtása fölött és amelyhez vitás esetekben az érdekelt vietnami felek mint döntésre jogosult szervhez fordulhatnának. Az ENSZ-nek ilyen szerepkör vállalására tett ajánlatát egyes érdekelt felek elutasították, s így a párizsi Vietnamtárgyalásokon megfigyelőként jelen volt Waldheim ENSZ-főtitkár nem írta alá az okmányt, mert — mint kijelentette — az Egyesült Nemzetek Szervezete 132 tagállamának nevében nem vállalhatja a vietnami béke szavatolását, egy esetleges közvetítő szerep ellátását, mint például a közel-keleti konfliktusban. Vietnam ügyében már történt nemzetközi megállapodás, éspedig 1954-ben Genfben. Az akkori megállapodás is elismerte Vietnam egységét, az ország függetlenségét, népének szabad önrendelkezési jogát, és rendelkezést tartalmazott szabad választások megtartására. Az akkori egyezmény aláírását azonban az Egyesült Államok megtagadta, azzal a szándékkal, hogy a francia gyarmatosítók kivonulása után keletkező „vákuumot“ majd az imperialista Amerika foglalja el. De 1954 óta megváltoztak a viszonyok. A gigászi amerikai hadigépezetnek meg kellett hátrálnia, s az Egyesült Államok kormányzata kénytelen volt aláírni az 1954-es genfi egyezményben lefektetett elveket magában foglaló párizsi megállapodást. S ez az oly csodálatos hősiességgel harcolt és annyi áldozatot hozott vietnami nép és a világ haladó erőinek nagy győzelme. Március 4-én, vasárnap parlamenti választások voltak Chilében. Négy és fél millió chilei járult az urnák elé, hogy újraválassza a teljes 150 tagú képviselőházat és az ötventagú szenátus felét. A mandátumokért két nagy politikai erő versengett: a szocialistákból, a kommunistákból, a radikálisokból, a MAPU-ból, a baloldali kereszténydemokratákból és baloldali függetlenekből álló Népi Egység és az ellenzék választási szövetségbe tömörült pártjai: a kereszténydemokrata párt, a nemzeti párt, a jobboldali radikálisok és az ún. radikális demokraták. A választásra nehéz gazdasági helyzet közepette került sor. Az ellenzék, amelynek az eddigi 150 tagú képviselőházban 93 és az 50 tagú szenátusban 33 mandátuma, azaz egyszerű többsége volt, azt remélte, hogy a rossz gazdasági helyzetet meglovagolva, kétharmados többséget szerezhet s így „alkotmányos“ módon megbuktathatja dr. Salvador Allende köztársasági elnököt. Ez azonban nem sikerült. A Népi Egység koalíciós pártjai a képviselőház 150 mandátumából a korábbi 54 helyett 63-at szereztek meg, a 25 szenátusi helyből pedig 11-et, tehát az ellenzéknek a kétharmados többség megszerzésére irányuló törekvése meghiúsult. A Népi Egység 40 százalék körüli eredménye jelentős győzelem tehát, hiszen Allendét 1970- ben csak mintegy 36 százalékos szavazati aránynyal választották meg. —fo— 1
