A Hét 1973/1 (18. évfolyam, 1-26. szám)
1973-03-02 / 9. szám
Szepesi István Az idén lesz ötvenéves. De már eddig is annyit vállalt magára, hogy ha a következő évtizedekben csak pihenne, azt is megérdemelné. De nem nyughat és nem nyugodhat. Mezőgazdasági munkásból lett traktoros, majd brigádvezető (egy ideig üzemvezető is), s most műhelyfőnök a gép- és traktorállomás Krár. Chlmcc-i (királyhelmeci) üzemében. A városi pártbizottság tagja, az üzemi pártszervezet elnöke, a CSEMADOK városi szervezetének szintén. Több éven át tagja volt a járási pártbizottságnak s annak aktivistájaként működött. Sorolhatnám még tovább azt a sok felelős megbízatást, amelyet Szepesi István az elmúlt két és fél évtizedben kapott. De ennyi is elég ahhoz, hogy lássuk: mennyire a munka és a közélet embere. Akik közelebbről ismerik, csodálják munkabírását, fáradhatatlanságát, ügybuzgóságát és szenvedélyességét. Hogyan bírja szusszal, lendülettel, kitartással és akarással? Mi ennek a titka, nyitja? Az egyik talán az, hogy gyermekkorától hozzáedződött a munkához és az élethez. Szülei uradalmi birtokon dolgoztak, s ő maga is kiskorától velük együtt művelte a földet, amihez valójában mindig hű maradt, hiszen a gép- és traktorállomás: ma is a mezőgazdasághoz kapcsolja. A másik az lehet, hogy a természet szeretete kevés emberben található meg ilyen eleven töltéssel és feszültséggel, mint Szepesi Istvánban. Rajong a természetért. Nem véletlen, hogy vadász és méhész, no meg kertész is. A napi vagy heti idegfeszilő munka után éppen ez ad megnyugvást, ez nyújt pihenést, tartja egyensúlyban a szervezetet, biztosítja a testi-lelki összhangot s teszi teljesebbé az életet. Ma jó egészségnek örvend, noha a háború és a hadifogság alaposan megviselte. íme. a kézenfekvő tanulság: a modern ember idegességének a levezetésére nem pirulák kellenek, hanem a természet hangulata, élvezete, újra megtalálása, felfedezése. Királyhelmectől északra alig két kilométernyire, a Döbönyös nevű erdőcske egy rejtelmes, délnyugati sarkában helyezte el a méhészetét, amely a maga nemében a Bodrogköz egyik legszebb létesítménye. Húsz család van itt takarosán sorba rakva. Már a zümmögésük is nyugtat, hát még a mézűrökből napszálltakor áradó sonk oly illat! Meg az erdő csodálatos, andalító zsongása: az egymásnak válaszolgató. turbékoló vadgalambok, az ökörszem, sárgarigó, nádi veréb, pintyőke, stiglinc, kakukk utánozhatatlan hangjátéka, fuvolázása, füttye, csettintgetése. rikoltozása és sikoltozása: vidám hangegyvelege, harsogó szimfóniája, amelybe szürkület felé — amikor az „esti szélben megfakul a fény“ — egyre többet kurjant bele a pihenni fára röppenő fácánkakas. Es milyen áhítattal és elragadtatással tud ez az ember minderről beszélni! A füzesből lopakodó, kihúzódó tapsifüleseket pedig már a vadász szemével nézi, akárcsak a távolabb csoportban felbukkanó őzikéket. A vadászt is a természet mágneses vonzása élteti. Micsoda pompás harmóniája a természetnek! Hogyne lenne ez megnyugtató! Ez jelenti az igazi pihenést. Én csak két alkonyatot töltöttem itt. de azóta kevésbé kívánkozom messzibb tájakra. A méhes közvetlen környéke s a kenyercsautó karosszériájából módosított „alkotóház“ is kikapcsol. Szinte naponta megnézi a méheit. „Gazda szeme hizlalja a jószágot“ — idézgeti a közmondást. Így érthető, hogy másnap újult erővel, fiatalos lendülettel lát ismét munkához, vezeti a pártgyűlést. felszólal a pártoktatáson, siet a városi pártbizottság ülésére, utazik Terebesre értekezletre, onnan jön egyenesen a CSEMADOK vezetőségi ülésére. (Az előző években még a gépállomás fúvószenekarának a gondját is cipelte, szervezte fellépésüket május elsejére vagy polgári temetésekre.) Es futja az idejéből! Emellett példás rend van a házikertjében (igaz, itt az érdemben osztozik feleségével, Ilonkával); szakszerűen nevelve a szőlő, kezelve a termőkaros orsófákból alakított törpefasor; van türelme pöszmétét oltogatni aranyribiszkébe, rózsát nemesíteni és szamócát szaporítani, napilapot és szakkönyvet olvasni, mintaszerűen karbantartani a Moszkvicsot, és megreparálni mindent a házban és ház körül, még a szomszédoknál is. Mert nemcsak önmagái nézi. Hitvallása: a munka gyümölcse a legédesebb élvezet. Ezt csak az alkotó munka olyan megszállottja mondhatja, mint Szepesi István. Emberi magatartásának legfőbb vonása a jellemesség. Azt vallja: „Akinek nincs jelleme, nem ember: tárgy.“ Mindezért méltán megérdemli a köztiszteletet és a megbecsülést. Múltja és jelene ezt sugallja. Szilárd szocialista meggyőződése, marxista szemlélete, igaz embersége úgyszintén. T. B.
