A Hét 1973/1 (18. évfolyam, 1-26. szám)
1973-02-02 / 5. szám
A MATESZ kosicei (kassai) Thália Színpada kortárs szovjet szerző, Alekszandr Vampilov „Búcsúzás júniusban“ c. darabjának bemutatásával ünnepelte a Szovjetunió megalakulásának fél évszázados jubileumát. Ez az előadás volt egyben a Thália utolsó tavalyi bemutatója. Érdemes e bemutató kapcsán idéznünk a szovjet színházművészet talán legnagyobb élő egyéniségének Tovsztonogovnak néhány gondolatát a ma színházáról s általában a színházművészet továbbfejlődéséről: „A ma rendezőjének feltétlenül a néző képviselőjének, szószólójának kell lennie — a darab kiválasztásától kezdve a premier napjáig. A színésznek pedig: míg azelőtt a színészi játék értékelése a színházi ínyencek élvezete volt, addig napjainkban bárki észreveszi, mennyire felfigyel a közönség a legkisebb hamis hangra is, amit azelőtt megbocsátott volna.“ Meggyőződésem, hogy Beke Sándor a Thália Színpad rendezője és valamennyi szereplő megfelelően viszonyult Vampilov darabjához, s ennek ezúttal is — mint már számos alkalommal — az lett az eredménye, hogy a közönség nem érezte becsapottnak magát. A közönségnél okvetlenül el kell időznünk egy pillanatra. Szívesen és örömmel jár a Thália Színházba a város és környékének művészkedvelő közönsége, de — és ez érthető — egy kicsit el van már kényeztetve. Megírtuk már többször, főleg a Vihar bemutatója után, hogy kíváncsian várjuk, mit hoz a jövő, mert egy ilyen magas szintű, magas művészi hőfokú előadást nem lehet naponta produkálni, sem a színészek, sem a rendező nem gépek, hogy előre beprogramozzák magukat és így eleve garantálják a sikert. A Thália 1972/73-as idényének műsorán csupa Búcsúzás júniusban Vampilov-darab a Thália színpadán Tóth Erzsi, a menyasszony élő, kortárs szerző szerepel: Vampilov előtt a szlovák Záhradník, utána Mesterházi Lajos, végül hazai magyar darabírónk Lovicsek Béla. Jó, ha ennyire mai életünk gondjai-bajai, örömei és problémái felé orientálódunk, de azzal számolnunk kell, hogy a közönség esetleg nem fogadja mindig egyértelműen lelkesen törekvésünket. Szurkolunk az újért, a jóért, kívánjuk a Tháliának legyen eredményes, sikerekben gazdag ez az év, ha pedig nem lesz egészen zökkenőmentes az út, okuljon belőle. Helyesnek és hasznosnak tartom, hogy saját emberünkre bízta a Vampilov-darab fordításának munkáját: Gál Sándor helytállt, megtette a magáét. A színlap elárulta, hogy a „Búcsúzás júniusban“ darabban két új szereplővel, Benes Ildikóval és Szoby Gabival, valamint egy régi-új színésszel, Cúth Lászlóval is találkozhatunk. Feladatukat sikerrel oldották meg, s ennek örülünk. A darab idősek és fiatalok, pontosabban Repnyikov professzor és Koleszov egyetemi hallgató „kardvágásainak“ momentumaira épül, közben a szerző felvonultat egyetemistákat, a felnövő nemzedék egy rétegének lelkét mutatva fel ezáltal — és idősebbeket — akik, mint bárhol a világon, „megéltek már egyet s mást“. Érdekes, hogy eredetileg komédiát látott még a szerző is művében. Beke rendezése világított rá, hogy nemcsak — és főleg nem! — komikus elemekből épült fel a három felvonás, hanem néhány nagyon is fontos és komoly gondolatot ad a szerző a szereplők szájába, olyan felismerések hangzottak el például, amelyek a mi életünkre is jellemzők voltak, jellemzők ma is, sőt talán az elkövetkezendő években is azok lesznek. Csendes László, Boráros Imre (Gomira), Kovács József (Zalotujev) nyújtottak ezúttal egy árnya-Kovács József (Zalotujev), Csendes László és Köveséi Szabó Marika lattal jobb teljesítményt, mint társaik, de tetszett Kusiczky Gyula (Bukin)k Érsek György (Frolov), Repnyikov (Lengyel Ferenc), Tánya (Kövesdi Szabó Marika), Mása (Tóth Erzsi), Gombos Ilona (Repnyikovné) és Várady Béla (a rendőr) is. Kisebb szerepekben a más említett újoncokat és Gyurkovics Mihályt, Szabó Rózsit, valamint Tamás Jolánt láthattuk. A Vampilov-darab nem hozott különösebb élményt, nem volt kimagasló előadás, de nem is maradt a várakozáson alul. Közönségünk, amely tulajdonképpen csak két-három évé jár rendszeresen színházba, bizonyára megérti, hogy — mint az élet bármely területén — a színművészetben sem lehet örökösen kimagaslót nyújtani, vannak átlagos szintű bemutatók is. Egy előadás sikere sok-sok fontos tényező függvénye. Ügy érzem, egyszer a Tháliáról is megírhatjuk: volt jobb is. A darabot, mint említettük, Beke Sándor ren. dezte. A díszleteket Stefan Bunta tervezte mint vendég. Élményszámba menő volt a zenei alá- i festés, sajnos a műsorfüzetből nem derült ki, ki volt a rendező segítségére ezen a téren. (b) Sárközi Ferenc felvételei Finta László Fátyolként kápráztat szemet, ha rásüt a nap, odafenn kristálynak szikrázó fényével vakít, de kúszik is csendben, ólmával elborít völgyet, szitáló ködként lehull, s megint a magasba szökken, így játszva hatalmát óriások alakján gördül, s ismét jámbor bárányként legel a kékben, majd szárnyát megunva hirtelen magasból lecsap, hol fergetegként, hol kellemes hűsítő csendben, s millió petéjét levelek aljába rejtve, merre szem ellát ütemben kalapál mezőt, s záporként hullva tócsában toporzékol, szanaszét pörsen — szikkadtan várja a föld. sziklákon csordul, s átvesz szunnyadó erőt, magát gerjesztve hullámról — hullámra duzzad, patakról folyammá nőve árjával elborít mindent. Hatalmát megsejti, majd megértőn siklik a tájban, haragját elvétve csak néha kelti fel szél, de moraja lankad, ha taraján úszik a hold; napfényes síkon elterül inkább s pereme lustán nyaldosva partot játékos kedvvel álomra int. így öreg folyóvá nőve előre tör, szakítva gátat, ha van, s fáradtan bár, de mindig végül is eléri a tengert, melyből tajték habjával fátyolként visszatér a fénybe. Megjárva mélyét újból a felszínre buggyan, mélázva, hol forrásból kedéllyel csobban, Prandl Sándor felvétele hat 13
