A Hét 1972/2 (17. évfolyam, 27-52. szám)
1972-07-28 / 30. szám
úlius első hete. Bár a nap fátyolfelhő J mögött bujkál, rekkenő a hőség, de csak a házak között. Kinn a határban szellő lengedez, s a hatalmas gabonatáblákon magérlelően ring a kalásztenger. — Ha az úristen szabályozná az időjárást, most dicséretet érdemelne — mondja nevetve Kosztankó elvtárs, a Barcsi Állami Gazdaság igazgatója. Magabiztos, határozott ember. Markáns arcán derű bujkál, pedig nem kevés a gondja-baja a 6200 hektáros gazdaság vezetésével. Többek között az az újságíró feladata, hogy mindenütt az új törekvéseket keresse, s ha rálel, lelkesedjen érte és kiabálja szét. Miért is volt érdemes lelkesedni Bajcson? Itt van mindjárt a komplex racionalizációs terv, melyben első helyre kívánkozik az állattenyésztés. Ahhoz igazodik a növénytermesztés, a tudomány és technika magasfokú alkalmazása, a munkafolyamatok racionalizálása, s nem utolsósorban a gazdaság szociális programja, ami magába foglalja a gazdaság szakembereinek és dolgozóinak szociális gondjai, problémái, szükségletei kielégítését, megoldását, gondolva a lakáskérdésre, egészségügyi gondoskodásra, üdültetésre, bölcsődék, óvodák építésére stb. — Eddig sem aludtunk — mondja Kosztankó elvtárs —, hiszen a fenti elképzelések lassanként megvalósulnak, majd meglátja, ha körülnéz. Az említett tervet azért tartjuk nagyon alaposnak és fontosnak, mert részletekig menő gyakorlati megvalósítása hosszabb távon biztosítja a gazdaság fejlődését. Köztudott, hogy a mezőgazdasági üzemek elértek egy bizonyos fejlődési fokot. A régi módszerek alkalmazásával a továbblépés szinte lehetetlen. Pedig ha holnap jobban akarunk élni, mint ma, nem topoghatunk egy helyben. Körülöttünk a világban szédületes a fejlődés irama, egyre magasabbak az igények és a követelmények, ami minket is ostoroz és kötelez. Lassan a fonákjára fordul az a filozófiai tétel, hogy a termelőerők fejlődése megváltoztatja a termelési módot és viszonyokat. Az a helyzet, hogy a termelési viszonyok változtatják meg a termelőerőket, aminek következményeként egyre csökken a mezőgazdaságban dolgozók száma, másrészt magasabb szakképzettség megszerzésére kényszeríti őket. Illetve hát kölcsönhatásról van szó, ami hol ide billen erősebben, hol meg oda, de mindenképpen hasznos és termékeny hatású. — De közben aratnak is? — szúrom közbe a kérdést. — Természetesen ... Vegyük például a lucerriatermesztést. Jól megterem, de az nem minden, ésszerűen is kell felhasználni. Egy részét szálasán kazlazzuk, másik részét műszáritás után lisztté zúzzuk, nagyobbik részét új módszerrel tartósítjuk, vagyis kaszálás és fonnyadás után szecskázzuk, majd fóliával bélelt silótornyokban és gödrökben légmentesen elzárjuk — eddig mintegy 250 vagonnal tároltunk —, így a takarmány eredeti tápértékéből semmit sem veszít, és ez nagyon lényeges az állattenyésztés hasznosságát tekintve. — De közben aratnak is? — szúrom közbe ismét a kérdést. — Természetesen — mosolyog az igazgató. — Szarvasmarha állományunkat tekintve, a tejtermelésre rendezkedünk be. Köztudott, hogy a mi tehénfajtáinknál az évi 4000 literes átlag elérése nagyon ráfizetéses. E téren is új, járhatóbb utat kellett keresnünk. Hollandiából, Dániából és az NDK-ból Keleti-friz feketetarka tehénfajtát hoztunk be. Mondhatom, jól bevált. Sőt, a Tudományos Akadémia támogatásával kitenyésztettünk egy új tehénfajtát — a Keleti-friz és a Simentáli keresztezéséből jött létre —, ami jól megfelel a dél-szlovákiai viszonyoknak. Tej- és hústermelésre egyaránt jól beválik. Jelenleg 1300 tehenünk van — a napi fejési átlag 10,9 liter. A jövőben 2200—2400 darabra emeljük a tehenek számát. Most egy központi borjúneveidét építünk. Bizony már kasza alá ért a búza ... — Hvizdoš Emil, az elletei gazdasági részleg vezetője Pšenák Károly főagronómussal Hat-héthónapos vemhességi korig itt neveljük fel az üszőket, s csak aztán osztjuk szét a telepekre. — De közben aratnak is, természetesen ... ? — Igen... Ami a sertéstenyésztést illeti, jelenleg 800 anyakocánk van, s évente 130 vagon húst termelünk piacra. A közelmúltban kezdtünk el építeni egy korszerű húskombinátot. Mire felépül, a kocák szama is megnövekszik, s az évi hústermelésünk 250—300 vagonra emelkedhet ... A szőlészetünk 110 hektáros. Jótalajú, napsütéses, erdőövezte helyen terül el. És éppen az a baj, hogy erdő övezi, ami megakadályozza a levegő mozgását, így aztán évről-évre 30—40 százalékos a tavaszi fagykárunk. Elég fejtörést okozott és okoz, hogyan megakadályozni? 25 hektáron megoldottuk: felső vízsugaras öntözéssel megmozgatjuk a levegőt, amivel megakadályozzuk a fagykárt. De csak 25 hektáron. Na, látja, hát ilyen gondjaink is vannak ... — Közben persze aratnak is? — Igen, de arról bővebben majd Pšenák Károly főagronómus beszél — mondja az igazgató, s elnéző mosollyal átpasszol a? ott várakozó, szimpatikus főagronómushoz. — 2500 hektár gabona vár betakarításra. 35 mázsás átlaghozamot várunk, ami 3—4 mázsával több a tervezettnél. Csallóközi szemmel nézve nem sok, a mi viszonyainkhoz mérten viszont nem rossz, mert van ám nekünk futóhomokunk éppen elég — mondja Pšenák Károly indokolásul. — Valamikor 350 vagonnal termett a gazdaságban, most meg 800 vagonnal takarítunk be. Ez elég beszédes szám. — S a gépesítés? — Jó — mondja Gajdošík Ján, a gépesítési részleg vezetője. — Olyannyira jó, hogy 160—170 ember 15—16 munkanap alatt végez az aratással, ha kedvező az időjárás. Valamikor 500 pár arató meg vagy 150 fogatos küszködött, és sokszor még szeptemberben is csépeltünk. Hiába, nagyot változtak a viszonyok ... — És a raktározással hogy állnak? — Nincsenek gondjaink — mondja Kisszucsán Lajos főraktáros, s büszkén mutat a könnyű építőelemekből készült létesítményre. — Mi terveztük, mi építettük, teljesen automatizált, mindössze három ember kezeli és 240 vagon gabona a befogadóképessége. Elismerően bólogatok: nem csoda hát, ha az utóbbi évtizedben egyharmadával csökkent a dolgozók száma. Jelenleg 1040 a számuk. Ebből 970 szakszervezeti tag, 273 a párttag, így a gazdaságban jól érvényesül a párt vezető szerepe. Erős az ifjúsági szervezet és a CSEMADOK, de nem kell szégyenkezni a sportszervezet ténykedése miatt sem... Közel száz dolgozó épített családi házat (emeletes villát!), s mintegy 130-an gépkocsi-tulajdonosok, a rádió és tévé meg minden családban megtalálható. A dolgozók örömmel és keményen dolgoznak, mert munkájuknak megvan az eredménye, mert emberhez méltó körülmények és viszonyok' közt élhetnek, s eredményes munkájukért tiszteletet és megbecsülést kapnak. Elmondhatjuk, hogy Dózsa György kései unokái, a volt cselédek, a kisemmizettek és megalazottak emelt fővel járhatnak, mert a mi világunkban valóban emberi rangot kapott az Ember! És ezt erős hangon kell szétkiabálni, hogy a süketek is meghallják! LOVICSEK BÉLA A 110 hektáros szőlészet Ilyen „villácskákat“ építenek a gazdaság dolgozói
