A Hét 1972/2 (17. évfolyam, 27-52. szám)
1972-12-15 / 50. szám
A SZISZ országos kongresszusán elhangzott vitából nem egy, az ifjúság gondolkodásmódjára, kezdeményezésére, képességeire, munkájára jellemző hasznos következtetést vonhattunk le. Mint már annyiszor, | ismét meggyőződhettünk róla, hogy hibáikat és fogyatékosságaikat lényegesen felülmúlják jó tulajdonságaik és eredményeik. A képviselőknek és a nemzeti bizottságok funkcionáriusainak a fiatalokkal folytatott beszélgetései semelvetendők a tapasztalatgyűjtés szempontjából. Ellenkezőleg, hiszen lehetőséget nyújtanak egymás megismerésére és arra, hogy az ifjúság tüzetesen behatoljon a problémákba, melyeknek megoldásából ezentúl nem vonhatja ki magát. Emellett ezek a közös megbeszélések kifejezésre juttatják azt az elvet, mely szerint funkcionáriusaink az ifjúságot egyenMilyen véleménnyel vagyunk a mai fiatalokról ? rangú félnek tekintik. Meghallgatják a fiatalok véleményét és bizalommal i tanácskoznak velük. Husák elvtárs, a CSKP KB főtitkára a SZISZ első kongresszusán kijelentette: Az ifjúság a társadalom részét képezi, nem kímélhető meg tehát a problémáktól és a gondoktól. Ugyanakkor azonban örömünket és sikereinket is meg kell osztanunk velük. Nincs is talán, aki ne értene egyet ezzel a felfogással, hiszen nem vitás, hogy jövő nemzedékünk többségét hasonló célkitűzések vezetik, mint valamennyiünket, ök is igyekeznek képességeikhez és tapasztalataikhoz mérten kivenni részüket a közös ér- | tékek előállításából. Nemegyszer be is bizonyították, hogy ha szükség van rájuk, a munkájukra, és ha látják, hogy nem dolgoznak feleslegesen, akkor még nagyobb munkakedvvel és lelkesedéssel teljesítik a pártban, a társadalmi szervezetben vagy a gazdasági életben vállalt feladataikat. A tapasztalatok arra mutatnak, hogy ahol a funkcionáriusok megtalálták a fiatalokhoz vezető utat, ahol sikerült elnyerniük bizalmukat, ott az eredmények nem maradnak el. Ezt bizonyítja a sok fiatal képviselő és a nemzeti bizottságok többi funkcionáriusának lelkiismeretes, jó munkája. Ám azért az általánosítás még ko- I rai volna. Nem titok, ugyanis, hogy még nincs mindenütt minden rendben. A fiatalok, de az idősebbek közt is akadnak még olyanok, akik nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Az is előfordul, hogy a népképviseleti szervek nem érdemelték ki a fiatalok bizalmát. Ügy érzik, hogy érdekeiket az illetékesek elhanyagolják, vagy úgy vélik, hogy a funkcionáriusok még mindig nem bánnak velük egyenrangú félként. Minek is tagadnánk, sok helyütt nem történt még gondoskodás a fiatalok részére oly fontos klubhelyiségek létesítéséről, a kulturális berendezések is hiányosak, hogy a játszóterekről, sportpályákról, tornatermekről ne is beszéljünk... Ez a funkcionáriusok részéről tanúsított közöny azért is rossz vért szül, mert a sokat nélkülözött kulturális- vagy sportlétesítmények némi kezdeményezéssel és jóakarattal többnyire — önsegéllyel is — biztosíthatók volnának, tehát különösebb anyagi áldozatot sem igényelnének, Ehhez járul a tény, hogy a fiatalok — és ez kongresszusi felszólalásaikból is kiérezhető volt — nem várják tétlenül a sült galambot. Szívesen nyújtják segítő kezüket a közös műhöz. Ezt szabad idejükben —vasárnaponként — végzett társadalmi munkájukkal is nemegyszer bebizonyították. Akaraterőben, elhatározásban tehát nincs hiány a fiatalok részéről. Csupán az alkalmat kell megteremteni és lehetővé tenni nekik, hogy megmutassák, mire képesek. Mert az ígérgetések ideje elmúlt. A.puszta szavak helyébe a tetteknek kell lépniük, melyek azonban — legalábbis kezdetben — gondos, körültekintő irányítást igényelnek. És ami a legfontosabb: szükség van a tapasztalt, „korábban születettek" és a fiatalok közti baráti jó viszony megteremtésére. —km— Sok sikert, TERÉZ! A Hét 45. számában, az első átlapozás után, egy ismerős fénykép ragadta meg a figyelmem. Egykori osztálytársam, Bodnár Terézia fényképe. Mellette a cím: Ma diáklány, holnap ápolónő. Alig vártam, hogy hazaérve elolvassam a cikket, örültem ennek az írásnak, de valami mégis elszomorított. Hiányos ez a riport. Valami... valami nagyon fontos hiányzik belőle. Ezért a hiányosságért nem a cikk íróját vádolom; csak dicsérni lehet a cikket, gratulálok érte. Hanem... Teréz nem mondott el mindent a riport készítésénél. Tudom, hogy vagy szerénységből nem tette, vagy pedig nem tartotta fontosnak. Örömmel beszél a rožňavai (rozsnyói) Egészségügyi Szakközépiskolában elért sikereiről és a jövőre vonatkozó terveiről. Csak a múlt keserű emlékeit hagyta ki. Arról mit sem szól, hogy mi minden zajlott le addig, amíg azt írhatta a pályaválasztási kérdőívre: ápolónő leszek. 1966-ban a hatodik általánosban ismertem meg Terézt. Hamar megbarátkoztunk. A kilencedik osztályban történt, A napok rohantak, és nekünk döntenünk kellett további sorsunkról. Felvetődött a pályaválasztási kérdés. Voltak, akik sokáig bizonytalankodtak. Az osztály többsége gimnáziumba jelentkezett. Néhányan szakközépiskolában kívánták folytatni a tanulást. Ezek közé tartozott Teréz is. — Én ápolónő akarok lenni — mondta magabiztosan, mosolyogva. — Ápolónő? — meredt rá elcsodálkozva az osztályfőnöknő. — Hát tudod te, hogy voltaképpen mire vállalkozol? Azt hiszed, ha fehér köpenyben sétálsz az orvosok között, az már minden? Teréz csak állt, arcáról eltűnt a mosoly. Fájtak neki ezek a szavak. Amikor a tanárnő elismételte az ápolónők munkájának minden árnyoldalát, Terézt már nagyon fojtogatta valami. Közvetlen a mögöttem levő padban ült. Én is hátrafordultam. Arcát nem láttam előre omló dús hajától, de hajfürtjei alól csillogó gyöngyszemekként mintha könnyek hulltak volna. Aztán ráborult a padra és csak zokogott, zokogott sokáig. Nemsokára szünetet jelzett a csengő. A tanárnőt bántották a könnyek. Terézhez lépett, bizonytalanul megsimogatta a fejét és azt mondta: — Nem akartalak megbántani — s idegesen kiment az osztályból. A tanítónő minden bizonnyal jót akart. Feltételezte, hogy Teréz csak felületesen ismeri ezt a foglalkozást. Jóakaratát azonban rosszul fejezte ki. Nagyon nehéz a serdülő fiatalok nevelése. Midd a szülőnek, mind a pedagógusnak meg kell választania a helyes nevelési módot. Mindenki más és más tulajdonságokkal rendelkezik, más az érzelmi világa. Egyeseket ilyenkor kell a legkeményebben fogni (nem gondolok itt a testi fenyítésre), másoknak viszont vigasz,talás, biztatás, meleg szavak kellenek. A pedagógusnak jó pszichológusnak is kell lennie. Nem elég csak azt nézni, hogyan tudja a leckét a diák, ismernie kell az érzelmi világát, a jellemét is. Ha így tud közeledni hozzá, bizonyos mértékben hatással lehet az illető további sorsára is. Ha akkor Teréz gyönge lett volna, összeroppan, és... ki tudja.. . 0 azonban erőt vett gyöngeségén. Tisztán látta maga előtt a kitűzött célt, néhány röpke hónap és eléri: ápolónő lesz. i Megtalálta életének értelmét. Sok sikert, Teréz! Tóth Éva SAKKJÁTSZMA A Szovjetunióban, különösen az irkutszki kerületben divatos a szabadtéri sakkjáték. Azt tartják, hogy nem is számit komoly üdülőnek, amelyik nincs felszerelve óriás figurákkal. A nagyobb terek csendesebb zugaiban is ott állnak játékos kedvű emberekre, gondolkozó agyakra várva — hiánytalanul. Állítólag még soha nem „lovasitottak" meg egyetlen parasztot sem. A turisták kissé nehéznek találják a bábukat, a helybeliek pedig tisztelik a játékot. KISGYEREK ÉS A SAS Köztudott, hogy a gyerekek nagyon szeretik az állatokat. Arról azonban már ritkábban hallottunk, hogy egy ötéves gyerek sassal köt barátságot. A képünkön látható Simon nevű angol kisfiú édesapjától örökölte a madarak iránti tiszteletet. A sas minden reggel sétára indul a kisfiúval. mini. maaazm
