A Hét 1972/2 (17. évfolyam, 27-52. szám)

1972-12-08 / 49. szám

Szöveg nélkül Szöveg nélkül Absztrakt művészet — Ritka menőfej! — mondta a termálfürdős nő­vér a gyógytornás nővérnek, s titokzatosan a távo­zó páciens után nézett. A gyógytornás szeme fel­csillant, méghozzá nem ok nélkül, hiszen ez már jelent valamit, ha a nővérek összesúgnak. Ha külön figyelmeztetik egymást egy-egy rend­kívüli páciensre. A rendkivüliséget persze nem a betegség foka, sem a páciens életkora je­lenti, hanem egy különös ismérve: mennyi borravalót szokott adni. Pontosabban az a rendkívüli eset, aki rendkívüli borravalót ad. Azaz a három vagy öt koronákat osztogatók teljesen szürke lények a fürdő nővérjeinek szemében. Aki­nek nem mindegy, hogy szürke lénynek minősítik-e vagy sem, az adjon legalább tíz koronát minden fürdő, masszírozás vagy gyógytorna után. Am még ez sem elegendő ahhoz, hogy a termálfürdős nővér ilyen titokzatosan figyelmeztesse kollegináját. Érthető tehát a gyógytornás nővér szemének fel­­fesillanása. — Mennyit adott?! — kérdezte s szinte sistergett a kíváncsiságtól. — Nyugi, nyugi! — csillapította a másik. Ám szavai ellenkezőleg hatottak: fokozták a kérdező kí­váncsiságát. — Talán egy ötvenest — sürgette a választ. — Nem. — Kevesebbet? — Nem. — Ne tréfálj! Csak nem...? — nem merte ki­mondani, hogy egy százast. A végén mégis a nyel­vére szaladt ez a szó. — Nem — mondta a termálfürdős nővér s tudta, hogy most már végleg megértette kolléganőjével, mi­lyen rendkívüli esettel állnak szemben. — Mit adott hát mégis? — Semmit? — válaszolta olyan pátosszal, hogy mindjárt világos volt: a semmi ezúttal mindennél többet jelent. — Beszélj hát! A termálfürdős nővér körülnézett, nem hallja-e őket valaki. Senki sem volt a közelben, mégis in­kább megfogta a kolléganő karját és behúzta ma­gával a gőzös terembe, ahol teljes biztonságban érezhették magukat. Ott mondta el a részleteket. Azt, hogy a pasas zeneszerző, és a pénzt nem saj­nálja. De nem apránként fizet, mint más pácien­sek, hanem a végén, mielőtt távozna. Nemcsak pénzt ad: drága italokat, ajándékokat is osztogat. A hír a nővérek közt gyorsan szárnyra kapott, bár a termálfürdős nővér megkérte a gyógytornást, hogy ne szóljon a hallottakról senkinek. Elképzel­hető, milyen versengés indult meg a személyzet kö­zött az öreg zeneszerző szimpátiájának elnyeréséért. Ha az idős páciens megjelent valamelyik fürdő ajta­jában, azonnal behívta a szolgálatos nővér, akárhá­­nyan várakoztak is ott mások már régen. Többnyire lyen szavakkal fogadták őt: „Jó reggelt, művész úr! Tessék, fáradjon beljebb! Fáj-e még a dere­­kacskája?“ A művész úr levetett ingét kite­rítették a fűtőtestre, hogy megszáradjon, ha az ablak nyitva volt, becsukták, mondván, hogy esetleg megfázhat a művész úr. Ha csuk­va volt az ablak, akkor meg kissé megnyitották, mondván, hogy egy kis friss levegő fürdés közben egész biztosan jót tesz a művész úrnak. A verseny tehát megkezdődött s a nővérek sze­rették volna tudni, ki vezet a művész úr megítélése szerint. Ez azonban csak a „nemes küzdelem“ végén derül ki. Ebben a küzdelemben minden a művész úr értékelésén múlik. Persze csúcsjavításra Is sor ke­rülhet. Az eddigi csúcsot a víz alatti masszírozást végző G. C. nővér tartja: egy üveg konyakkal. Nincs kizárva, hogy ezúttal is G. C. kisasszony lesz a legszerencsésebb, hiszen a művész úr rendkívül elégedetten mosolyog, amikor a vizsugár a testét éri. Igaz, a kézi masszírozás is az ínyére van. Per­sze még ez sem jelent semmit, hiszen az iszapfür­dőben sem elégedetlen. A többi páciens nem tudta, miért részesül előny­ben a művész úr. Egyesek előrehajlott korára gya­nítottak, bár ez sem volt túlságosan érthető, hiszen akadtak nála idősebb betegek is. A munkaverseny egyre fokozódott. Az egészség­­ügyi személyzet minden egyes tagja elismerést ér­demel a versengés alatt, de főleg a „hajrában“ ta­núsított erőfeszítéséért. Végre eljött az eped ve várt nap is: a művész úr távozásának napja. A nővérek igyekezete nem volt hiábavaló: határozottan jobban érezte magát a művész úr, mint érkezésekor. Érthe­tő tehát, hogy szerfelett elégedett volt. Elégedettsé­gét nem is titkolta. Ellenkezőleg: határozottan ki­fejezte, s nagyon szépen megköszönte, hogy min­denki igen kedves és figyelmes volt hozzá. Távozása után az egészségügyi személyzet versen­gése azonnal megszűnt, ami persze érthető, ha fi­gyelembe vesszük, hogy már csak „szürke lények­kel“ álltak szemben. Az pedig örökös titok marad, hogyan terjedt el a hír, mely szerint a művész úr a legvégén „tesz ki magáért“. Az öreg zeneszerző egyben mindenesetre elütött a többi betegtől: soha egy fillér borravalót sem adott senkinek. FÜLÖP IMRE Mai rejtvényünkben Lovicsek Béla, szlovákiai magyar író ismertebb regé­nyének illetve színdarabjainak címét rejtettük el a vízszintes 1, függőleges 13, 20, és 30. sorban. Vízszintes sorok: 13. Tömb (fon.). 14. Talál. 15. Kor­szak. 16. Férfinév. 17. Durva fehér posztó. 19. Daru. 22. Anya betűi. 23. Én szlovákul. 24. Fantom. 26. Nem ezé. 27. Vízforrás. 29. Róbert Viktor. 31. Égési termék. 33. Eszemmel felfogom. 35. Hacsaturjan hires szovjet zene­szerző személyneve. 36. Hangszer. 37. O-val a végén: afrikai ország. 3ß. Be­fed. 40. Szlovákiai termelő szövetke­zet. 42. Americium vegyjele. 44. Csak németül. 45. Folyó Romániában. 46. Asszony, leány névelővel. 47. Egyfor­mák. 48. Ragadozó madár. 50. Fiata­lok köszöntése. 52. Szélmentes oldal a hajózásban (ford.). 53. Felfordulások. 54. Város Indiában (k-c). 56. Tehát latinul. 57. Rába. . . , dunántúli labda­rúgó-csapat. 59. Időegység. 61. Iratka­­pocs. 62. Király olaszul. 63. Tisztít. 65. Lírai költemény. 66. Ének. 68. Ének hang. 69. Tova. Függőleges sorok: 1. . .. Regia, Székesfehérvár. 2. C. O. A. 3. Saját kezűleg. 4. Azonosak. 5. Azonos a vízszintes 52-el (ford.). 6. ... ata, város a Szovjetunióban. 7. Vag­daló. 8. Energia. 9. Időmeghatározás. 10. Anna Olga. 11. Startolásban van! 12. Angol csillag. 18. Mázsái. 21. Csú­nya. 24. Német regény. 25. A pázsit­félék családjába tartozó növény. 27. Tehén szlovákul. 28. Fából készült nagyobb edény, amely háztartási célra szolgál. 31. Hóhér szlovákul. 32. A kí­gyó igéje. 33. Spanyol női név. 34. Oma betűi. 39. ... Béla, a magyar kommu­nista mozgalom kimagasló harcosa. 41. Igen Szlovákiában. 43. Idegen konyak márka (fon.). 45. Angol olaj. 47. Lege­lő része. 49. Folyó a Dunántúl. 50. Il­lat. 51. Szomját oltotta. 52. A mun­ka és az energia egysége. 55. Folyó és hegy Európa és Ázsia határán. 58. Omladék. 60. Igen oroszul. 63. A kettős villamosmegállóhelyek jelzése Buda­pesten. 64. Tiltószó. 66. ötszáz és ezer római számmal. 67. Á mélybe. Beküldendő* a vizszintes 1, függőle­ges 13r 20, és 30. számú sorok meg­fejtése lapunk megjelenésétől számított 6 napon belül. Az előző rejtvény helyes megfejtése: ....... gép rugdal, lánc zúg, jajong lá­dák léce, (lendkerék szíja esetten és nyalint. 14 l^6t

Next

/
Thumbnails
Contents