A Hét 1972/2 (17. évfolyam, 27-52. szám)
1972-07-21 / 29. szám
nyének, ahol a körzeti- s a fogorvos rendel. Nem is olyan régen, mondjuk az én gyermekkoromban, lovasszekérbe fektették a nagybeteget s vitték éjszaka vagy nappal tíz kilométereket az orvoshoz. De amikor fogathoz folyamodtak, akkor már nagy volt a baj. Nem véletlen, hogy öregeink az egészséget tartották a legfőbb kincsnek. Az orvosi kezelés költséges volt, nem egy családot a tönk szélére sodort s sodor még ma is a nyugati országokban. Akkor lássak orvost, mikor a hátam közepét, tartották; ma viszont már minden kicsiséggel orvoshoz fordulnak öregek és fiatalok egyaránt. Nem kerül pénzbe, nem kell fizetni sem a vizsgálatért, sem a gyógyszerekért... Kosár Sándor bácsi, a „doktor úr“ harminckilenctől végzi egyfolytában lelkiismeretesen a munkáját a faluban és mindenkit jól ismer, nevéről szólít, negyvenen, sőt olykor hetvenen is felkeresik naponta a rendelőben. S olyan még nem fordult elő, hogy valakit kiírt betegállományba és másnap meghalt volna. Munkaképtelenségi igazolványt viszont nem kapnak tőle azok, akiknek — és most az ő szavait idézzük — „kétoldali munkaundoruk van“. Tenková Vierának, a fiatal fogorvosnőnek sem kevesebb a dolga. Kilenc község tartozik hozzá. Problémaként említi az ideutazást, a falu nem fekszik főútvonalon, meg a nyelvi nehézséget. Nyitrai születésű, Bratislavában szerzett képesítést. Két éve került ide, s törekedik nyelvismeretre, de még ma is előfordul vele, hogy azt mondja az atyafinak: csukd be a szád, amikor éppen ki kellene nyitni vagy fordítva. Mikor kezdetben benyitogattak hozzá a rendelőbe, nem egy öregasszony csapta össze a tenyerét: — Te jóisten, ez a vékonyka doktornő akarja az én fogamat kihúzni? Iskolásgyerekek járnak hozzá többen, de az öregekkel van a legtöbb baj. Ha történetesen alsó és felső műfogsorra szorulnak, csak a felsőt viselik, isten tudja, miért. Talán, hogy ne kopjon egyszerre mind a kettő. Eleinte csak fogat húzattak, másért semmi pénzért nem ültek volna be a székbe. Ha rossz, hát ki vele! Most már beülnek a félelmetes székbe és türelmesen elszenvedik a fúrással és köszörüléssel járó izgalmakat. Nyolc-tíz évnek előtte még csak kijárt ide a fogorvos, két év óla körzeti fogorvosi rendelő működik a faluban. Az orvosi ellátottság egyre kiterjedtebb, s a jó falusiak talán már el is felejtették a régebbi időket jellemző szólásmondást: akinek a foga fáj, tartsa rajta a nyelvét. Nemcsak énekelni tudnak Korszerű áruház — nagy vásárlókedv Ha jól mögéje nézünk, kissé sántíthat is a címben felvetett gondolattársítás, mert bár az áruval jól ellátott, korszerű áruház fokozhatja a vásárló kedvet, a kérdés lényege mégis abban rejlik, hogy tömött-e vagy lapos a vásárlók pénztárcája. Valahányszor Komárnóban (Komáromban) járok, körülnézek a PRIOR áruházban. Mindig találok valami újat. Meglep az árubőség és a választék, nem kevésbé a szolid kiszolgálás. Itt nyomát sem találom az idegességnek, a kapkodásnak és a vért forraló nyers modornak, mint sok más elárusítóhelyen, ellenkezőleg: itt kedvesség és mosoly is járul a megvásárolt áruhoz. És ez nagyon jó érzést vált ki az emberből. Vajon mi lehet ennek a titka? Száraz Benedek az áruház igazgatója komoly és jó szakember. Készségesen válaszol a kérdéšeimre. — Mennyi az alkalmazottak száma? Az üzletre, a forgalomra terelem a szót. — 110 millió korona az évi pénzügyi tervünk — mondja Száraz Benedek. — És teljesítjük — teszi hozzá mosolyogva. — Megdöbbentő szám ez — mondom elképedve. Lehet, hogy nevetséges az elképedésem, hiszen nem vagyok jártas üzleti kérdésekben, mégis azt mondom, hogy IIO millió korona hatalmas összeg, és sok mindent elárul. — Igen — bólogat az igazgató —, elárulja, hogy . a városnak és környékének a lakossága gazdag, vagyis magas az életszínvonala, és ez mindenképpen örvendetes. — Milyen az áruellátás? — Aránylag jó. A megrendelt áru 80—90 százalékát megkapjuk. Különben képtelenek lennénk ilyen forgalmat lebonyolítani. — Tudna-e még valami érdekeset mondani? — teszem fel búcsúzáskor a kérdést. Száraz Benedek elgondolkodik, majd felcsillan a szeme: . Kemény és tekintélyes ember az, aki egy ilyen közepes nagyságú faluban 18 férfit össze tud fogni, kézben tud tartani. Híves Vince ilyen. Mindenütt ott van, ahol a kultúráért tenni kell. A Csemadoknak 1950-től van itt helyi szervezete. A jelenlegi taglétszám száztíz. S most, hogy Dél- Szlovákia szerte kedvet kapnak a dalra, ő is összehozott egy férfi éneklő csoportot s hétvégén, pénteken és szombaton próbálnak, énekelnek, mondhatnánk úgy is, hogy 18 lukahenyei férfi nekivágott a gyönyörű népdalok világának ... Híves Vince irányításával. S ha arról adunk hírt, hogy a színjátszók nemrégen színdarabot mutattak be (Ha az asszony kezében a gyeplő), mindjárt hozzá kell tennünk: a tanítójuk — Híves Vince. A szerepeket csupa családos ember vállalta, mert ki tudná jobban igazolni náluknál a színdarab címének realitását. A kalapot ugyan ők hordják, de asszonyaik kezében a gyeplő! A tizennyolc dalra termett férfi többsége a szövetkezetben dolgozik, s nap mint nap bizonyítják, nemcsak énekelni tudnak. Maga Híves Vince közgazdasági posztot foglal el a szövetkezeti gazdaság vezetésében. Egyformán képes tájékoztatni a falu kulturális életéről és a szövetkezet gazdálkodásáról. Ez utóbbiról mondja el tömören: — A 2082 hektáros gazdaságnak 388 állandó dolgozója van. Átlagkeresetük megközelíti a havi ezerötszáz koronát. Fő bevételi forrásunk a baromfitenyésztéből, a hús- és tojáseladásból ered. No meg szőlőből. Gazdaságfejlesztésünk egyik nagy programja a szőlőtelepítés. Harminc hektáron már terem, s negyven hektáron folynak a munkák. Falunkban egyébként nincs olyan ház, ahol ne foglalkoznának szőlővel. De akármilyen furcsa is, a szövetkezetét kivéve Lukanenyén nincsenek borospincék. Voltak valamikor a szőlődűlőben és a dacsói dűlőben, de a filoxéra kipusztította a szőlőt, s azóta a bor beszorult a házakba. Délutánba hajlik az idő. Az utcák csendesek, a porban kacsák, libák fürödnek, néhol öregek sütkéreznek a ház előtt, a nyenyei erős férfiak és dolgos asszonyaik kint vannak a mezőn, a szövetkezet földjén, s mi egy alkalmas pillanatban észrevétlen kirobogunk az inkább kellemes, mint kellemsUfen furcsaságok falujából. MACS JÓZSEF — 230. Ebben benne foglaltatnak a karbantartók, takarítók és a gépkocsivezetők is. Az alkalmazottak 78 százaléka nő. Ügy vélem, nem kell különösebben hangsúlyoznom .ennek a jelentőségét. Manapság a nők többsége dolgozni akar. Sajnos az a helyzet, hogy sok dolgozni akaró nő nem tud elhelyezkedni. — Talán nem érdektelen, ha elmondom, hogy 60 lány, akik tavaly és azelőtt érettségiztek, itt helyezkedtek el nálunk a kereskedelemben. Valóban nem az, és mindenképpen elgondolkodtató ez a tény, s talán egy kicsit a jó üzleti szellem titkáról is árulkodik. • Vásároliák-e a Hetet? Komáromban megálltam a Postai Hírlapszolgálat 12-es számú bódéja előtt is. Érdeklődve fordultam Kulacs Máriához, az elárusítónőhöz. — Hány példányszámot kap lapunkból hetente? — Százötvenet. — Mind elfogy? — Igen... Néhány héttel ezelőtt 200—230 is elfogyott. Nyáron mindig csökken az érdeklődés — mondja Kulacs Mária. — Talán nem is az érdeklődés csökken — helyesbít nyomban, az a helyzet, hogy a tanév befejeztével szétszéled a diákság, š így megfogyatkozik a vásárlók száma. — Olvassa-e a lapunkat? *— Természetesen. Nagyon szeretem a Hetet. — Véleménye szerint hiányzik-e valami a lapból? — Nem, semmi, sok érdekes olvasmány található benne. Én a folytatásos regényeket szeretem legjobban, nem mintha mást nem olvasnék — mondja mosolyogva. — Határozottan állíthatom, hogy az olvasók zöme szintén nagyon szereti a folytatásos regényeket, a színesen megírt riportokat, az emberi sorsokat ecsetelő írásokat ... Mindent egybevetve, nagyon közkedveltté vált a Hét, s ha nem csökken a színvonala, még közkedveltebbé válhat. —Ib—
