A Hét 1972/2 (17. évfolyam, 27-52. szám)

1972-12-08 / 49. szám

Kedvenc tárgya — a „matek“ A Kráľovský Chlmec-i (királyhelme­­ci) általános iskola épületébe lépve ugyanaz a látvány fogad, mint ebben az időpontban bármelyik Iskolában: a nagyszünet perceit élik a diákok, tízó­rait majszolnak, ismétlik a tananyagot — vagy éppen most kukkantanak bele, s beszélgetnek, zsivajognak. Hat lány álldogál egy csoportban a folyosó egyik ablaka előtt. A VIII A osztály legjobb tanulói. Az előző óra eseményeiről beszélgetnek. Közülük az egyik DÔCS ILDIKÓ. Hangadó a cso­portban, mert kedvenc tantárgyáról, a matematikáról van szó. A nagy, tágas tanteremben ismerke­dünk egymással. Ott, ahol még letör­­letlenül a hatványozás és a négyzet­gyökvonás jeleivel, egy félbemaradt példa számaival teleróva mered reánk a tábla. Ildikó tizennégy éves. Barna hajú. Derűs, kiegyensúlyozott hangula­tú kislány. Kisgéresről jár be Helmec­­re. — Tudom, kevés lány kedveli a ma­tematikát — mondja. — Furcsa, de én már kisiskolás koromban szerettem, a hatodikban pedig különösen megked­veltem. Molnár Zoltánné, aki osztály­főnökünk is, minden órán kirukkol valami meglepetéssel. Olyan vidám, derűs órákat tart. Közvetlen hangon, játékos módszerekkel tanít. Ildikó tekintete a padok között fut­kos, belekapaszkodik egy-egy tárgyba, elereszti, egy másikra szalad, majd megakad a táblán, a félbemaradt ma­tematika példán, mintha csak pihenni térne meg. — Most a négyzetgyökvonás és a hatványozás alapjait tanuljuk. De én sokkal jobban kedvelem a nehéz, hosz­­szabb töprengést igénylő szöveges pél­dákat. Ezért szerettem meg tavaly a fizikát is. — Csak ezek érdekeinek? — A, nem! Dehogyis... Hazaérve mindig szánok egy-másfél órát a ki­­kapcsolódásra. Ilyenkor leülök a zon­gorához, mert hetedik éve zongorázni is tanulok Bukszár Éva tanárnőnél. EI- játszok egy-két keringőt. Vagy mint tegnap is, levelet írok Istvánnak, a bátyámnak, aki a kassai gépészeti fő­iskolán tanul. Szép bélyeggyűjtemé­nyem van. Háromszáz darab. Nemrég határoztam el, hogy figyelni fogom a bélyegekkel foglalkozó szakcikkeket. Olvasni is szeretek. Valamelyik csíkos­­könyvből mindennap olvasok néhány oldalt... — Hogyan tanulsz? — Leírom sorra egymás után vala­mennyi tantárgyból a házi feladatokat. Majd tanulok. Soha nem kezdem a fi­zikával vagy a matematikával. Ezeket hagyom utoljára. Nem azért, mert a legtöbb időt igénylik, hanem mert egy ici-plcit szórakozásnak tartom ezekkel a tantárgyakkal foglalkozni... Elhallgat. Érzem, hogy valamit még akar mondani. Biztatom, mondja ki csak bátran. Cgy, ahogy gondolja, ahogy érzi. Megszólal. — Engem érdekel... hát, én mate­matikus szeretnék lenni. Ügy, igazán! Azután zavartan odamegy a táblá­hoz, hosszan nézi, nézegeti a példát. Bizonyára arra gondol, hogy majd ott­hon alaposabban átnézi még a jeleket, átgondolja a megfelelő módszert, biz­tos megtalálja a megoldást, kiszámítja. Azután hirtelen letörli. Mit mondjak neki? Teljesüljön a vágyad, kislány! BENYAK MARIA Az első kiilönvonat November hetedikén az esti órákban a koáicei (kassai) vasút­állomás forgalma jóval nagyobb volt, mint más hasonló napokon. A kelet-szlovákiai kerület járásai­ból itt gyülekeztek azok a küldött­ségek, amelyek az első külön­­vonattal indultak Prágába, a „Szovjetunió 50 éve“ című kiállí­tás megnyitására. A hangulat kitűnő. A rövid bú­csúztató után beszállunk a kije­lölt kocsikba. Minden járás, min­den küldöttség egy-egy hálókocsit foglal el. A tizenegy kocsiban 440-en indulunk Prága felé, hogy reggel elsőkként léphessük át a kiállítás küszöbét. A szervezés pél­A főbejárat a világ ep'hatoda -dás, s ezért a Cedok minden dicsé­retet megérdemel. A vonat indu­lása után felkerestem Viera Eli­­zeušovát, a Cedok alkalmazottját, aki a különvonat vezetője volt, s megkérdeztem, hogy milyen is lesz a prágai program. — Kilenc órakor, a kiállítás megnyitásával kezdődik a prágai program és délután kettőig tart. Azután a különvonat utasait autó­buszokkal a szálláshelyükre szál­lítjuk, s este a Tyl Színház elő­adását tekintjük meg. A csütör­töki műsor városnézés lesz, szintén autóbuszokkal, délután pedig min­denki a kedve szerint töltheti ide­jét a fővárosban. Haza csütörtö­kön este indulunk, s pénteken reg­gel érkezünk meg. Lassan elcsendesedik a vonat, csak a kerekek kattognak a síne­ken ... Reggel Prágában Szép, tiszta reggellel köszönt a főváros. A vonat begördül az állo­másra, s mi — kilépve a peronra — kinyújtjuk kissé elnyomorodott végtagjainkat. Hiába, ilyen hosszú úton az alvásba is belefárad az ember. De nincs idő az ilyen rész­letkérdésekre, híradósok, tévések, újságírókollégák, fotósok várnak s dolgoznak nagy igyekezettel. Zsong a pályaudvar. Az egyes küldöttségek vezetőit az állomás egyik fogadótermében köszöntik, s a megérkezés és a barátság örö­mére koccintunk egyet. A hangu­lat kitűnő. Az éjszaka, a vonato­zás, mintha nem is lett volna, az emberekben a várakozás izgalma friss kedvet gyújt. Nem sokkal kilenc óra előtt ér­kezünk meg a Fučík Kultúrpark­­ba, ahol a „Szovjetunió 50 éve“ kiállítást megrendezték, s ponto­san kilenc órakor belépünk a kongresszusi csarnokba, ahol a küldöttséget a kiállítás főigazgató­ja, Kilián elvtárs köszönti. Kint, a főbejárat előtt fúvószene szól, mi pedig elindulunk, hogy végig­járjuk a kiállítást. Nem csodák ... Fél évszázaddal ezelőtt alakult meg a Szovjet Szocialista Köztár­saságok Szövetsége. Az idén ötven­éves. Az ember életében hosszú idő, az emberiség történetében a pillanat egy töredéke. Az emberi-Fogadás az első látogatók tiszteletére ség viszonylatában azonban ez az ötven év olyan óriási változásokat eredményezett, amelyekhez fogha­tókra a történelemben nincs példa. S ez a kiállítás ezt a tényt igazolja. Nem csodákat mutat fel, hanem egyszerűen tényeket közöl. Így, itt kezdték a szovjet emberek, s ide értek el. Az adatok a legerősebb érvek. Gazdasági, szociális, kultu­rális viszonylatban egyaránt. S itt, ezen a kiállításon bőven találunk olyan adatokat, amelyeken kell hogy elgondolkodjék az ember. A kiállítás tervezői magát a kiállítást négy részre osztották fel. Az első rész, a kinti, ahol főleg mezőgazdasági gépeket s autókat látni, 13 ezer négyzetméteren terül el. A kongresszusi palotában a belső, fedett rész pedig 12 ezer négyzetméter helyet foglal el. A

Next

/
Thumbnails
Contents