A Hét 1972/2 (17. évfolyam, 27-52. szám)

1972-11-03 / 44. szám

VLAGYIMIR

MAJAKOVSZKIJ:

Október 2

5

(Részlet)

Olykor

fegyver

koppan

a folyosó kövén.

Lenin

már végigment

észrevétlen

a Szmoinij

kanyargó

emberközén.

A népet

ma már

Iljics viszi harcba,

az arca uj,

különös.

Iljicsé ez?

Mint élezett

borotvapenge

a katonák

karca,

kiáltó szava

éles.

S ebben a célhoz ért Iljics,

acél-viharban

mintha most

ébredt volna fel;

megy,

megáll,

hátán összefonva karja,

hunyorog,

de átfog

mindent a szemeivel.

Rápillant

egy borzos,

rongyos katonára,

pontosan

céloz

éles tekintete: a katona beszél,

s Iljics

a szívét látja

a szó-lepel mögött,

nézi,

a lélek integet.

Én tudtam, * •

hogy ő

mindent

tudva tud,

hogy meghallja

ezer mérföldön át:

a front jajszavát,

a letiport falut, a Putyilov- és Nobel-művek

akaratát.

Hatalmas fejében

száz tartomány

világlott,

nyüzsögött

vagy másfél milliárd

ember,

egy éjszaka

megmérte

az egész világot, s reggel: „Mindenkihez 1“

Hallgassátok!

Frontkatonák,

kikre vér rakott pecsétet! Százfajta rabok,

százféle rabságok!

Ür-megtiporta,

kavargó cselédek!

Minden hatalmat a szovjetek kezébe!

A parasztoknak földet!

A népeknek — békét!

És kenyeret az éhezőknek!