A Hét 1972/2 (17. évfolyam, 27-52. szám)
1972-10-13 / 41. szám
Móricz Zsigmond Ipolyságon Amikor Móricz Zsigmond átvette a Nyugat szerkesztését, gondoltam egy nagyot és merészet, és megküldtem neki „Tavaszi szimfónia“ című novellámat. Magam sem tudom már, mit és hogyan írtam, de sok volt benne az ideális szerelem, mint az ő Pillangójában. Elég hozzá, Móricz azt írta, hogy a novella tetszik, maga is szívesen aláírná a nevét, és leközli. (A novella mind a mai napig nem jelent meg, maga a Mester mondta egyszer: „Te sohasem sürgeted a novelláidat, mint a többiek.“ Nem is sürgettem, nekem elég volt, hogy neki is tetszett. Végül 1931 vége felé arra gondoltam, hogy Móricz Zsigmondot meg kellene hívni Ipolyságra. Hadd ismerje meg a kisváros személyesen is. Móricz szívesen fogadta a meghívást és feleségével Simonyi Máriával együtt 1932. január 12- én délben egy kis Tatra autón (amellyel én mentem értük) meg Is érkeztek. Azt akartam, hogy a magyar írófejedelmet az őt megillető tisztelettel fogadják. A főtéren a szálló előtt sokan vártak rájuk, bent a szálló éttermében az ebédre meghívott vendégek vártak. Életem egyik legszebb napja volt, amikor az étterembe lépő házaspárt a meghívottak felállva halk tapssal és éljenzéssel fogadták. Ebéd után Simonyi Mária lepihent, Móricz fogta elmaradhatatlan sétabotját és megindultunk — hozzám. A kétszobás kis lakás mintha maga is otthonosabbá, szebbé vált volna, amikor beléptünk. Feleségem egyszerű nyájassággal köszöntötte, gimnazista leányom elfogultan fogott vele kezet, Zoltán fiam pedig nemsokára az ölébe ült. A kis szobában duruzsolt a kályha, de annál is melegebben fogadta őt a végtelen megbecsülés és a szívünkből kisugárzó szeretet. Mondta is: — Ne küldjenek el innen, nagyon jól érzem magam. (A városka egy-két notabilitásánál kellett még tisztelgő látogatást tennünk.) Aztán kéretlenül is mesélt az életéről. Érezte, hogy amit itt szívből mond, az a szívekhez szól. Beszélt első házasságáról; kisfia haláláról, a Hét krajcár megszületéséről. Soha ilyen kedves vendége nem volt többet a háznak. Amikor végigmentünk vele a már alaposan sötétedő utcán, ismeretlenek is levett kalappal üdvözölték a Mestert. De nemcsak Ipolyság, hanem a messze környék is méltóképp felkészült a nagy író fogadására. • A nagyterem színültig megtelt közönséggel, olyannyira, hogy a nagy szárnyas ajtót is nyitva kellett hagyni, hogy a kint szorongók legalább a hangját hallják. Móricz Zsigmond beszélt életéről, felolvasta két novelláját, majd Simonyi Mária, Ady, Illyés, József Attila, Juhász, Kosztolányi, Szabó Lőrincz és Tóth Árpád verseket szávait. Hosszú, fehér estélyi ruhájában valóban lenyűgöző jelenség volt. Elváláskor úgy terveztük, hogy az autó kilenc órakor várja őket a szálló előtt. Diákok, iparosok, munkások vártak ott a szállingózó hóban vasárnap reggel, hogy az illusztris vendégektől elbúcsúzzanak. Móriczék meglepve nézték a legalább ötven-hatvan főnyi lelkesen éljenző tömeget. Én a határig kísértem őket. Ott ismét egy megható, számomra örökké felejthetetlen jelenet következett: a csehszlovák határőrök felsorakozva, fegyverrel tisztelegtek a nagy magyar író előtt. Ilyen tiszteletadásban akkoriban Magyarországon igazán nem volt részük. ... Harmadnapra Móricz levelét hozta a posta. Többek között ezeket írta: „ ... Kedves Pistám, nagyon jól éreztem magam nálatok. ... Visszamenet kiszálltam Drégelypalánkon. írtam onnan egy riportot. Az Est vasárnapi számában fog megjelenni, Téged bizonyára érdekel.. így született meg 1932 januárjában a Drégelypalánkról írt riport, „Kis falvak, nagy bajok“ címmel. Később megjelent a „Gyalogolni jó“ c. kötetben is. Több mint két év múlva Lillafüreden találkoztunk újra. Ott aztán kéretlen famulusként mindig a nyomában voltam. Lekísértem őt a hámori csárdába is, ahol az x lábú asztalok mellett igazán csárdái volt a hangulat. Ügy ültem balján, mint fegyveres csatlós ura szolgálatában. ... 1942 szeptember elején súlyos felhők tornyosultak magánéletem felett. Talán ezért is fogadtam érzékenyebben a hírt, hogy Móricz Zsigmond, a „magyar pacsirta" meghalt. Soha barátot annyira szívből annyi könnyel meg nem sirattam, mint őt... FARKAS ISTVÁN Németh István felvétele Zirig Árpád • -.V . '■ ' ' I ' ' álmodik bennem a gyermek ... itt belül az akácost vágják fényes fejszék foka törik fától fáig favágók lépnek felettük az ég őrködik este a hold kerítést ver lombok fénye falra lobban aianyágak integetnek sohanem volt ablakokban énekek, madarak szállnak betonrétekről repülök álmodik bennem a gyermek roskadoznak a nádtetők Farkas Kálmán Háztetők A háztetőkről lecsorog lassan a csend és a mosolyod Már tested egyetlen rése sem ereszt be fogsorod torlasz öled zátony szemed zsalui leeresztve így állsz amott a láthatáron megnyúlt árnyékod kétélű tőre elér aztán kúszik tovább háztetőről háztetőre
