A Hét 1972/2 (17. évfolyam, 27-52. szám)

1972-10-13 / 41. szám

Baráti látogatások Egész napi munka után szívesen ta­lálkozunk barátainkkal és Ismeréseink­kel, jélesik, ha egy kiesit elbeszélget­hetünk, érdeklődhetünk hogylétük 1- ránt, és társaságukban néhány kelle­mes percet tölthetünk. De azért leg­közelebbi ismerőseinkkel és barátaink­kal Is Jé, ha előre megbeszéljük, hogy milyen időpont a legmegfelelőbb láto­gatásukra. Bármennyire Is Jól érezzék magukat a vendégek, nem szabad meg­feledkezniük arról, hogy huzamosabb ideig történő ott-tartézkodásuk kime­rítő. Ezzel szemben nem Illik, ha fin­den pillanatban idegeskednek és azon­nal távozni készülnek, majd hagyják magukat rábeszélni és továbbra is ma­radnak. Mind a vendéglátónak, mind a vendégeknek tudniuk kell, hogy más­nap munkába kell menniük. A baráti látogatás alkalmából ugyan nem kőtelező a megvendégelés, mégis meg kell kinálni a vendéget cigaret­tával. feketével vagy borral, esetleg süteménnyel vagy gyümölccsel. UDVARIASSÁGI LÁTOGATÁSOK Mindennapi életünkben az udvarias­­sági látogatásnak is megvan a maga jelentősége. Az első udvariassági lá­togatást annál az illetőnél tesszük, aki­vel közelebbi társas kapcsolatokat ó­­hajtunk fenntartani. Nem tekinthető illetlenségnek és udvariatlanságnak, ha a látogatást nem adjuk vissza. Álta­lában ebben az elfoglaltság és más okok is gátolhatnak. A kapitalista rendszerben szokássá vált, hogy más városba áthelyezett je­lentősebb dolgozónak bemutatkozási lá­togatást kellett tennie nemcsak felette­sénél, hanem egyes befolyásos szemé­lyek családjánál Is. Szocialista rend­szerünk nem ismeri az ilyen kötele­zettséget. Tőlünk függ, hogy kinél te­szünk udvariassági látogatást. Csak azokat az embereket és családokat kell meglátogatni, akikkel a jövőben szorosabb baráti viszonyt kívánunk fenntartani, s akikről tudjuk, hogy ba­rátkozni szeretnének velünk. A látogatás idejét a helyi szokások­hoz és a házi viszonyokhoz alkalmaz­kodva válasszuk meg. Hivatalos láto­gatásra vasárnap délelőtt menjünk. A délután tett látogatás tovább tart­hat; a délelőtti látogatást az ebédidőre való tekintettel 15—20 percre korlátoz­zuk. Előfordul, hogy a látogatás alkalmá­ból olyan emberekkel találkozunk, akikkel nagyon jól megértjük egymást, rokonszenvesek és szívesen kötnénk velük közelebbi barátságot. Ilyen eset­ben kivárjuk, meghívnak-e bennünket, esetleg mi hívjuk meg őket. Az első látogatást annak kell tennie, akit első­ként hívtak meg. Ha látogatók érkeznek, a háziasszony fogadja őket, és kezet nyújt. Azután a látogató sorra köszönti a család töb­bi tagjait, esetleg a jelenlevő vendé­geket. A kölcsönös bemutatkozás után a látogató megvárja, míg hellyel kí­nálják. Addig a látogató nem ülhet le, míg a háziasszony helyet nem foglal. S mert az első látogatás nem tarthat tovább 15—20 percnél, beszélgetésünket is ehhez mérjük. Távozásunkkor meg­várjuk, míg a háziasszony kezet nyújt, a többi vendégtől meghajlással búcsú­zunk, az ajtóhoz érve újra a társaság felé fordulunk, meghajtunk és távo­zunk a szobából. Ha nő volt látogatóban, a háziasz­­szony kötelessége, hogy kikísérje őt az előszobába. Amennyiben a szobában más vendégek is vannak, ezek előtt kimenti magát. Az első látogatások bizonyos mér­tékig ünneplés jellegűek, ezeknél a há­ziasszonyai szemben illik különös tisz­teletet tanúsítani. Az első látogatáskor legyünk tartózkodóak. Ne akarjunk elhamarkodva még jóformán ismeret­len emberekkel közelebbi kapcsolatot kötni. KÖTELEZŐ LÁTOGATÁSOK A kőtelező látogatás udvariassági forma. Kőtelező látogatást bizonyos al­kalmakkor teszünk: örvendetes esemé­nyek alkalmából, gratuláció, gyászeset alkalmából, részvétnyilvánítás végeit. Barátainkat vagy jó ismerőseinket, akik hosszabb utazásra készülnek, el­utazásuk előtt vagy hazatértük után rendszerint meglátogatjuk. Ezek a töb­­bé-kevésbé kötelező látogatások bizo­nyos eseményekkel függnek össze és ez határozza meg a látogatás formáját is. A részvétnyilvánítási látogatásnak egészen más a küldetése, mint az ud­variassági, gratuláclós vagy hosszabb utazás előtti búcsúlátogatásnak vagy a hazatérés utáni látogatásnak. A láto­gatás idejét és a társalgás módját is a látogatás céljához kell alkalmazni. Az udvariassági és baráti látogatásokat rövid időn belül viszonozzuk. Ha az első látogatás bármily ókból (a háziak távolléte miatt) nem sike rült, de a látogatók névjegyet hagytak hátra, kötelességünk, hogy az ilyen, bár személyesen nem fogadott látogatást nyolc napon belül viszonozzuk. Ha .; látogatást bizonyos okokból nem fo­gadhatjuk, megfelelő és udvarias mó­don bocsánatot kell kérnünk. Koro­sabb emberek nem kötelesek a látoga­tást viszonozni, persze illik, ha a lá­togatót rövid időn belül újra meghív­ják. Hajadonnak nem Illik nőtlen férfit a lakásán meglátogatnia. Előfordulhat, hogy idősebb vagy magasabb állást betöltő egyén egy sokkal fiatalabb vagy alacsonyabb állásban levő. személyt hív meg látogatóba. A meghívott köteles­sége, hogy a látogatást mielőbb meg­valósítsa. írásbeli részvétnyilvánítást levélben köszönjük meg. Ha munkatársunk vágj szomszédunk szolgálati Jubileumát, öt­venedik vagy hatvanadik születésnap­ját, előléptetését vagy kitüntetését ün­nepli, otthonába nagyobb társaságot hív meg. Az ünnepeltnek levélben vagy megfelelő időben személyesen gratu­lálhatunk. Előnyös az ilyen ünnepséget vendég­lőben vagy az üzemi klub társalgójá­ban megrendezni. A vendéglátó a meg­rendelésben feltünteti a vendégek szá­mát, a társaság érkezési Idejét és az étterem dolgozójával személyesen meg­beszéli, milyen ételeket és italokat szolgáljanak fel. Az így megrendezett ünnepségek nem túl költségesek és le­hetővé teszik, hogy a vendéglátó tel­jesen a jelenlevőknek szentelhesse ma­gát. Főképpen olykor előnyös az éttermek dolgozóinak szolgálatait igénybe ven ni, ha külföldi vendégeink érkeztek, hogy kellemesebb érzésekkel és emlé­kekkel távozzanak el tőlünk. Iskolatáska vagy aktatáska? A hátitáska kiment a divatból. Ma már szinte kizárólag aktatáskát vásárolnak a szülők gyermekeiknek. Ha körül­nézünk a tanszerboltokban. azt látjuk, hogy — sajnos — ( az iskolatáska is divatkérdéssé vált. A szülők már nyá­ron megvásárolják az elsősöknek a tanszereket s hozzá általában a kézben hordható aktatáskát. De ami divatos, nem biztos, hogy egészséges is. Mérjük meg egy táska súlyát. Az olcsón kapható isko latáska súlya kb. 1—1,20 kg. A táska puszta súlya is le­húzza a gyerek kezét, s ez még csak az üres táska. Ebb i belekerülnek a könyvek, füzetek, tolltartó, ceruza stb. összesen kb. 2.50 kg. Kiderül, hogy a táska súlyával egy ült egy hat-hétéves kisgyerek 3,5—4 kg-ot cipel naponta az iskolába. Az egy méter magasságot alig meghaladó elsős kisgye ­rek a táskát a földtől alig tíz centiméternyire vonszolj;, s mert nehéz, súlya húzza a vállát, gyakran le is teszi földre, ahol persze piszkos lesz. Ez a súly a gyermek test súlyának mintegy egyötöde, ami azt jelenti, mintha eg; 70 kg-os férfi naponta 14 kg-os bőrönddel járna munká ba! Melyik felnőtt vállalná ezt? A rendszeres egyoldalú megterhelés eredménye azután a rossz tartás s esetleg a hátgerlncferdiilés. Megelőzhető ez, ha a szülők legalább az első osztályo­soknak hátitáskát vásárolnak vagy ha már aktatáskát vet­tek, ellenőrizzék, hogy a kisgyerek felváltva cipelje bal és jobb kezében, ezenkívül rá kell szoktatni a kisgyere­ket a rendszeres testedzésre, sétára is. mint -magazin Emléktargy-ter\ cző Évente százezernyi külföldi láto­gatja meg a Szovjetuniót, és termé­szetesen a legtöbben szeretnének va­lami szép tárgyat is hazavinni, amelyhez emlékeiket kapcsolhatják. Ilyesmit árulnak sokfélét, de hogy még nagyobb választék legyen, egy évvel ezelőtt „Kísérleti Emléktárgy­­tervező Vállalat“-ot hoztak létre Moszkvában. Ennek a vállalatnak k ’t művészét és néhány új munkáju­kat láthatjuk ezen a képen. Megy a traktor, megy Eredeti ötlete támadt 15 lengyel diáknak. Traktorhúzta autóbusszal indultak el Romániába. Úgy látszik, hogy könnyebb volt traktort szerezni mint az autóbusz motorját megjavit­­• atni. Öreg hajók seregszemléje Finnországban megrendezték az öreg hajók seregszemléjét. 12 kiszol­gált hajó vonult fel a bemutatón. Előtérben a legöregebb finn gőzhajó, mely 94 éves. Szép kort megért és még mindig működik. ti,Urak loglalkoza.su Szédülés, tériszony kizárva. Így le­hetne jellemezni azokat a bátor fér­fiakat, akiknek a San Franciscóban levő, 12 km hosszú függőhíd, a Gol­den Gate festése van a gondjaikra bízva. B. W. Brady egyike annak a fíO karbantartó munkásnak, aki 150 méter magasságban is biztonságban érzi magát. I hét 9

Next

/
Thumbnails
Contents