A Hét 1972/2 (17. évfolyam, 27-52. szám)
1972-09-29 / 39. szám
ČévU&ifeíttt DARKÖ ISTVÁNRÓL Mindig megrendíti az embert, ha közeli barát és régi munkatárs halálhírét hallja. Így rendített meg két közös barátunk levele, amelyben Darkó Istvánnak, az első csehszlovákiai magyar állami díjas írónak haláláról számoltak be. A losonci írókolónia nesztora, Simándy Pál ezeket írta: .......Lehet, hogy talán még ma sem tudtam volna elszánni magam a levélírásra, ha nem kapom Darkó István halálának váratlan és megdöbbentő hírét. De nyomban utána Losoncra, a losonci kedves esztendőkre, a Hozzád tett kirándulásokra kellett gondolnom. Szívembe nyilallott a gondolat, hogy rajtunk a sor, ki tudja, mennyi időnk van még a barátkozásra. Adjuk jelét egymás iránti szeretetünknek ...“ Marék Antal, a másik barát ezeket írta: .......Azért is sietek írni pár sort, mert újságom van, képzeld, Darkó Pista meghalt. Pár napja még találkoztam vele az utcán, nem látszott rajta semmi.. Magam előtt látom okos fejét, jellegzetes mozdulatát, amint megsimogatja az állát és felrajzanak bennem a gondolatok, az együtt átélt útkezdés, hivő, nagy fiatalságunk és mindenekelőtt töretlen és önzetlen barátságunk. 1902-ben Szentendrén született, de onnan csakhamar átköltöztek Losoncra, ahol édesapja telekkönyvvezető volt. (Az én édesapám is telekkönyvvezető volt a pécsi törvényszéken, s Darkó néni talán ezért is látta kétszeres örömmel a két „telekkönyvvezető gyerek“ barátságát.) Gimnáziumi tanulmányait Losoncon végezte, ott is érettségizett. Utána katonának vonult be, Hradec Královéban katonáskodott az ottani tüzéreknél. Katonakorából sok gazdag élményről számolt be kedves írásaiban. Az írással már nagyobb gimnazista korában próbálkozott. A későbbiekben nagy hatással volt rá a két Losoncon élő író, Komlós Aladár és Simándy Pál, akikhez nemsokára csatlakozott a Losoncra költözött Győry Dezső. Később Marek Antal is hozzájuk tartozott. Én 1922-ben ismerkedtem meg vele, amikor a Losonc melletti Panyidarócon tanítóskodtam. Amikor 1923 elején az eldugott Jelsőcön lettem tanító, a csendes magányban írogattam, sokat olvastam, amolyan „belső“ kültagja lettem az általuk alapított losonci Madách Körnek. Írtunk mi mindenhova, ahova tehettük. De legnagyobb nevelő hatást a Kassai Napló tette ránk, ahol a vasárnapi mellékletben jelentek meg írásaink. A Kassai Napló amolyan fémjelzést adott az akkori fiatal szlovákiai magyar íróknak. Darkó István azonnal az élvonalba került. Ízes prózáját szívesen fogadták. Simándy Pálnak akkor egy kis könyvesboltja volt Losoncon, ahol a kis könyvtárszobában szoktunk összegyűlni. Ahogyan Győry Dezső írta Szlovenszkói víziójában, Komlós barátin jó esze, Simándy révült próféta szeme, Darkó felzúgó, széles himnusza, Farkas beszéde, sürge merszei jellemezték a Madách Kör íróit. Simándynak volt egy kis kölcsönkönyvtára is, minden megjelent magyar újdonságot azonnal megrendelt. Mi is éppen olyan olvasó-fegyelemnek voltunk alávetve, mint bárki más, azaz naponta egy korona olvasási díjat kellett fizetnünk, ami nagyon jó szokás volt, mert az új könyvek nem hevertek, hanem hamar gazdát cseréltek. Simándy, aki akkor már „öreg“ volt (1892-ben született), nyesegette toliunkat. Győry Dezsővel mi ketten voltunk a „nyeshetetlenek“. De soha jobb nevelőt nem kapott egy ifjú gárda, mint amilyenben mi akkoriban Losoncon részesültünk. Egymás munkáját nagy figyelemmel kísértük. Sohasem felejtem el, milyen kisebb fajta ünnepet jelentett, amikor Győry Dezső első kötete, A láthatatlan gárda kikerült a nyomdából. Ideoda forgattuk, nézegettük, arra gondolva, hogy nemsokára a „mi" könyvünk is nyomdába kerül. S amikor megjelent Darkó István első novelláskötete, a Két ember, egy árnyék, a mosolyában tükrözött az elégedettség. Én otthon éreztem magam náluk, ő otthon érezte magát nálam. Sohasem felejtem el, hogy amikor végnélküli beszélgetés után az „első szobában“, ahogy faluhelyt neveztük, hároméves Márta nevű leányom a hasára feküdt, nem hagyta aludni, úgy akart vele is játszani, ahogyan velem szokott. Aztán hamarosan Ipolyságra költöztem, Győry Dezső a Kassai Napló felelős szerkesztője lett, Losoncon csak Darkó, Komlós, Marék és Simándy maradtak. A Madách Kör is teljesítette és túlélte hivatását. Darkó István tele volt alkotó kedvvel. Egymás után jelentek meg regényei, elbeszélései, a Zúzmara, a Szakadék, kedves regénye, a Szép ötvöslegény, a Ferdetorony, majd kirobbanó élességgel a Deszkaváros. Még Losoncon próbálkozott egy társadalmi és kulturális folyóirattal, a Figyelővel, amely támogatás hiányában csakhamar megszűnt. Aztán Darkó István is elhagyta Losoncot, és Kassán a Kazinczy Társaság kiadványainak szerkesztője lett. Átvette a legjelentéktelenebb csehszlovákiai magyar folyóiratnak, a Magyar Írásnak szerkesztését is, ott jelentek meg többek között 1932-ben Radnóti Miklós első versei is. A Magyar Írás a haladó szellemű magyarság folyóiratává vált, Darkó István kezében a losonci Madách Kör hagyományai keltek új életre. Kassa lett második városa, amelyet igyekezett olyan szeretettel és hűséggel szolgálni, mint gyermekkori városát, Losoncot. A Kazinczy Kiadványok sokáig a legállandóbb jellegű magyar könyvkiadást jelentették Csehszlovákiában. Aztán jött az emlékezetes 1938. esztendő, amely kizökkentette a szlovákiai magyar írástudókat a kerékvágásból. Mi megszoktuk, hogy a kisebbségi életben féltő gonddal őrizzük a magyarság haladó értékeit, szívesen áldoztunk időt, türelmet arra, hogy népünknek igaz szolgálatában álljunk. Darkó István egy ideig a kassai magyar rádió szerkesztője lett. Mert önállóan szerkeszteni, sok akkori rádióelőadásnak egészen más hangja volt, mint a budapesti rádiónak. Aztán be kellett vonulnia. Előzőleg, mivel Pesten a Közgazdasági Egyetem hallgatója volt, a közélelmezési minisztérium szolgálatába került, ebben a szolgálatában érte 1945 áprilisában a felszabadulás. Csakhamar elhagyta Kassát és át költözött Budapestre. (Mint Csanda Sándor 1953- ban az Új Szó-ban megállapította, ő is, Tamás Mihály is, Farkas István is felhagytak az írással.) Jellegzetesen „kisebbségi“ iró volt, aki regényeinek, elbeszéléseinek tárgyát mindig egy elhatárolt táj keretébe illesztette. Ezért volt nehéz írói munkásságát a későbbiek folyamán tovább folytatnia. Írói érdemeit akkor ismerték el legjobban, amikor 1969-ben Romok és fények címen kiadták válogatott elbeszéléseit. A Madách Kiadó is magáénak vallotta. Halálával a szlovákiai magyar irodalom egyik legérdemesebb munkása, sokak által a legjobbnak tartott szlovákiai magyar elbeszélő hagyott el bennünket. Emléke azonban Losoncon is, Kassán is, az egész Palócföldön élni fog, mert munkássága kitörülhetetlen nyomot hagyott egy nagyobb táj és nemzet életében. FARKAS ISTVÁN Csontos Vilmos 0« van felétek Szeretnék ott járni felétek, Meglesném a vetkőző fákat, Nyomodra míg levelet szórnak, Ahogy járod a barázdákat. — Meglesném a vetkőző fákat. Láthatnám a mezőre szálló, S őszbe vezető ökörnyálat, Ahogy csiklandozza a réten Menésedkor, alul a térden Megvillanó meztelen lábad. Szeretnék ott járni felétek, Mint most egy éve, szüret táján, Viruló csók-virágot szedni Paraszt szerelmed rózsafáján ... — Mint most egy éve, szüret táján. ősz van felétek, fácánkakas Rikkant nagyot az esti csendben, A fejéstől sietsz befelé, Tejesköcsöggel a kezedben. — S fácán rikolt az esti csendben. Talán megállsz egy pillanatra Küszöb előtt a kerti padnál, Ahol tavaly az ősz de szép volt, Ahol dolgos, paraszt kezeddel Engem először simogattál. Szeretnék ott járni felétek, Megkérném a vetkőző fákat, Simogassanak meg helyettem, Ahogy járod a barázdákat. Megkérném a vetkőző fákat. (Kékestető, 1944) * i hét 13
