A Hét 1972/2 (17. évfolyam, 27-52. szám)
1972-09-29 / 39. szám
lőtt. Ott csahol az akáciához kötve. Hozzámegyek. Dehogy harap, csahol, felágaskodik rám, ugrál örömében, nyalja a kezemet. így a két hátsó lábán állva, alig egy fejjel alacsonyabb csak nálam. Hernádnak hívják, ugyanúgy, mint a folyót. Közben László nyája ts az akolba kerül. A hétszáz birka ott ácsorog a rács mögött, bambán bámulnak kifelé, mozdulatlanok. A csengők és kolompok elhallgattak, A juhász-szállás, uhol a két Dobcsák-testvér esztendők óta felváltva éjszakázik, bizony illúziómnál jóval szegényesebb. Másnak képzeltem, amolyan igazi juhásztanyának. De sajnos, inkább a munkásszállások légkörét idézi fel. Téglából és nem fából épült. Kőművesek építhették, nem a juhászok, Eresze csapzott, berendezése egy szék, egy asztal, két vaságy, Az ágyakon lópokróc és nem suba. Kicsit elszomorít. Egyebek között azért, mert: a juhászember szakmai tudnivalója évszázadok folyamán nem sokkal bővülhetett, sőt, tálén csonkulhatott. Szegényesedet^ mint maga a juhászélet Is. Nem a juhászok lettek szegényebbek. Dehogy. Sose fizették őket jobban, mint manapság, amikor nemcsak, hogy jól megfizetik, de keresik is a gazdaságok a jó juhászt. Olyannyira, hogy még Iskolát is létesítettek abban a reményben, hogy az majd megoldja a juhász-utánpótlást. Nem tudom, bevált-e, megoldja-e? Szerepe nyilván abban jelentős, hogy hallgatóik mindazt megtanulhatják ott, ami a tudományos alapokra épülő állattenyésztéshez tartozik, amit természetesen tudni kell. De kérdés: lesznek-e még olyan igazi, vérbeli juhászok napjainkban mint valaha. Akik a jószág gondozásán, felnevelésén túl olyan jelentős népművészeti kincseket teremtettek és őriztek meg nemzedékeken keresztül? A két Dobcsák fivér talán ilyen juhásznak ígérkezik. Nem tudnak róla, hogy valamelyik férfiősük ne Juhász lett volna egész életén keresztül. Apjuk nyugdíjas juhász, fivérük két faluval odébb ugyanezt csinálja. Tíz-tizenkét éves koruktól juhászkodnak, mert odahaza is volt mindig ötven-hatvan birkájuk, s az iskola után ők, a gyerekek hajtották ki legelni a nyájat, Sok mindent megtanultak, s mikor hivatásszerűen is ezt kezdték folytatni, bizony már szemmel meg tudták állapítani, hogy a beteg jószágnak mi baja lehet. Fejni, túrót készíteni se most tanultak meg. Hajnali háromkor ébredés, kétszáz állatot kell megfejniük. Nem könnyű munka. Nehezen fejlődik a birka, kicsi a tőgye, mert — panaszolják a juhászok — rosszak errefelé a legelők, s nem minden van úgy, ahogy a lelkiismeretes, jószándékú juhász szeretné, öt órára nemcsak a fejőssel készülnek el, de a túró is ott lóg az eresz alatt a fehér vászonzacskók fenekén. Sietnek. Napkelte előtt kell kihajtani, mert ha felkel a nap, az állatok összebújnak, s csak állnak, nem legelnek, mert kényes fejüket féltik a napszúrástól. Legkésőbb tizenegyre ismét az árnyékos akolban kell lenniük. Kettőkor megint fejnek, de közben a juhászok felváltva hazamennek ebédelni, aztán délután ismét kihajtanak, nyolcig, fél kilencig maradnak a legelőn. S mikor már jól beesteledik, egyikük hazamegy aludni a családjához. Másnap a másik a soros, A Juhász az éjszakát sosem alhatja végig megszakítás nélkül. Főleg ilyenkor, szőlőérés idején kell sokszor felébrednie, mert a szomszédos szőlődombokon rendszeresek az éjjeli látogatók. A távoli zajt is megneszezik a kutyák, kórusban csaholni kezdenek, a birkák megriadnak, agyontaposhatják egymást a karámban. Náluk még ilyen kér szerencsére nem fordult elő, de a tavasszal majdnem leégett az akol. Valami errejáró idegen biztosan eloltatlan cigarettavéget dobott el. László maga oltotta el a tüzet, szerencsésen. Csak négy kos égett meg, riadtan belefutottak a tűzbe. Nagy a felelősség, mélyen aludni nem lehet. Kettős tehát a Juhász dolga, mert éjjel őrködnie is kell. Beszélgetés közben kiderül, hogy nem hétszáz, de nyolcszázötven birkájuk van, de ebből százötven selejtnek számít. Ellési hiba által lett selejt, s ez aránylag nem számít soknak. Milyen a selejt-jószág? Jancsi megmondja. — Begyűl a tőgyi, vagy öreg már, kihull a foga, lelöki magáról a gyap- Jat. Az anyákat kell a leggyakrabban selejtezni. Ilyen szépen mondják: begyűl a tőgyi. Aztán László beszél, még öccsénél is ízesebben. — Van nekem egy jó cimborám Szomotoron. Mondám neki, jaó vaóna a kutyájától egy kölök. Ad is ám az ősszel. Hernádot már kérték egy ezresér, mert jó kutya, éccaka remekül támad. A pulik neve? Fürge, Fickó, Kacér meg Bazsó. Van egy nyáj kutyánk. Rezervára is kellesz kutya. Tavalyon ollyan kutyámat ütötte el az autó, hogy kétezresér se adtam vaóna. Ezek is hűségesek meg okosak, tígyütt neveltük őket az öcsémmel, de az öcsém kutyája nem hajt nekem, az enyém meg nem hajt neki. Híjába ösmérős, jól tudja, ki a gazdája. De egymást viszont nagyon tudják védelmezni. Ha fejünk, szó nélkül, egyenként hajtják kéz alá a juhot. Persze tudják ám, melyik a fejős. Tudja, almezőn sokkal jobb juhászat van, mint itt, a hegyen. Két évig vótam Géresen az apjukommal, ott jobb volt a legeltetés. Az állat terelés nélkül elment a mezsgyéig, Jóllakott és terelés nélkül visszajött. Ezeket is elhajtottuk má, árrá, magyarba, béfelé. Van egy kisbárányunk is. Látta-é? Nyíráskor összehajtottuk iket az Idegenjével, nos az egyikük meg feliződött. és így van most ősszel a kisbárány. Ízlelgetem a szavakat, mondatokat. Szépek, tiszták, kihalók. László huszonkilenc éves, négy családja van. Jancsi tíz évvel fiatalabb, s már ő is egy fiú apja. László felesége megszokta már, hogy az ura csak minden másnap alszik odahaza, akkor is csak éppen aludni megy. Jancsi felesége most szokja. Havonta mindketten két és fél ezret adnak haza, no meg a családi pótlékot. A jövedelemhez a háztájit meg a terményt is hozzá kell számítani. Odahaza disznókat nevelnek, így egészítik ki a takaros fizetést. A birkasavón jól hízik a disznó, Kóstolgatom az elém rakott nagy, fehér juhtúrócipót. Ízletes, egészséges étel. De amint a juhászok mondják, készíteni jobb, mint megenni. Már mint a juhásznak. Megunja. Ok az idén még csak egyszer kóstolták meg. Leadják, aztán az üzletekbe kerül. De a Juh nem a túrójából, a gyapjából jövedelmez igazán. — Egy héttel előre bejelentik, hogy lesz a nyírás. Birkagulyást főznek, bort, sört, pálinkát hoznak, no meg nyírókat is, hogy szaporán menjen a munka. Azok tíz koronáért nyírják darabját. Nehéz dolog, nehezebb mint a kaszálás. Jó olló meg szaktudás kék hozzája. Nem lehet összevagdalni csak úgy akárhogyan, vagy ráüllés által agyonnyomni az állatot. De azért minden nyíráskor van elhullás. Mikor átvettük a nyájat, egy darabról csak három kiló negyven gyapjút tudtak levenni. Most négy kiló tíz az átlag, és az állatjainkat első osztályba veszik ét. Harmadosztályú gyapjat nem is adtunk le. Nem volt. Másodosztályú is csak három zsákkal, ami jó kevés. Az elsőosztályú gyapjúnak hétcentiméteresnek kell lenni. Nézegetem, forgatom a kezemben a jóformájú juhászbotot, a kampót, ahogy ők nevezik. Mindketten örökölték az apjuktól. Az meg a nagyapjuktól ... jó kampók. Amit ma kerít a juhász, azt, ha elhajítja a nyáj után, rögtön eltörik. Ezeknek rézből van a fejük, somfából vagy kökényfából a nyelük. A sípot is apjuktól örökölték. László próbálgatja, belefúj, aztán, ahogy ő mondja, csak kigöndörödik belőle a nóta. Udvaromon van egy vályú, abból iszik három nyál fú, én vagyok a víz meró/e, barna babám szeretője. Erlggy, fogd meg art a Babost azt a híres nagy kolompost. Kutyák Isszák meg a vérit, mink meg vigyük a )Ó részit. Lassan leszáll az alkony. A birkák jóllakottén álldogálnak a karámban. S mi is eltesszük magunkat holnapra, mert a Juhászoknak korán kell kelni. RESZELI FERENC A szerző felvételei I
