A Hét 1972/2 (17. évfolyam, 27-52. szám)
1972-09-29 / 39. szám
SZÁGULD A VONAT Amikor elindul a szerelvény, mindig az ablakban állok és szeretnék búcsút inteni a kezét sapkájához emelő forgalmi tisztnek. Persze előbb szeretnék elmenni a gurítóra és köszönetét mondani azoknak, akik összeállították a szerelvényt. Évtizedek óta figyelem rémült csodálkozással a tolató munkásokat, akik a guruló vagonok közé bújnak és artistákat megszégyenitő ügyességgel kapcsolják össze vagy szét a vasúti kocsikat. És szeretnék köszönetét mondani annak is, aki egy hatalmas kalapáccsal veri a kereket, és annak, akinek utasítására felvillannak a fények, megmozdulnak a titokzatos jelzőkarok. Szeretnék köszönetét mondani mindazoknak, akik láthatatlanul a háttérben gondoskodnak arról, hogy minden baj nélkül eljussak utam végcéljához. Sokszor gondolok a mozdonyvezetőkre Is. Arra, hogy amíg én a közeledő álomtól tétova mozdulattal eloltom ágyam felett az olvasólámpát, az éjszakában mozdonyok száguldanak vontatva az emberekkel vagy az áruval zsúfolt vagonokat ... Vajon hány mozdony zakatolhat a sínszálakon, hány mozdonyvezető tekintete figyeli a végtelenbe futó acélereket? Vajon mit éreznek, amikor megcsókolják lázas kisfiúkat, vagy az új életet szíve alatt ringató feleségüket és elindulnak, mert első a szolgálat? Még soha nem beszélgettem egy őrház lakóival. Csak a vonatból látom a pályatest mellett magasodó házakat. Virágoskert van a ház mellett, a kerekes kút fölé egy öregedő gyümölcsfa lombjai borulnak, és az udvaron fehérnemű szárad. Árvák ezek a házak, társtalanok, messziről látszik csak ide a templom tornya meg a kéményekből felfelé kanyargó füst. Vajon hogyan élnek az őrházak lakói? Mit csinálnak, ha éjszaka szívrohamot kap a családfő? Amikor közeledik a vonat, leengedik a pirosfehér csíkos sorompót. A sorompó két oldalán gépkocsik sorakoznak egymás mögé. Vezetőik türelmetlenek, kiabálnak, káromkodnak ... nincs idejük, nem érnek rá... sietnek a tengerpartra, vagy a tenger mellől sietnek haza, naptól barna bőrrel, szájukban még a tengervíz sós izével, szeretnének minél előbb otthon lenni, beállni a fürdőkádba, jó hideg vízzel lemosni az út porát, és akkor az a kék egyenruhás ember leengedi előttük a sorompót. A kék egyenruhás ember még soha nem látta a tengert és az őrházban nincs fürdőszoba, legfeljebb a teknőben márthatja meg forró testét, amikor nagyon korbácsolja a napfény. És nem utazhat el a tengert csodálni, mert ki adna moslékot az ólban röfögő malacnak, ki adna szemet az udvaron kapirgáló tyúkoknak? És ha akadna is valami jótét lélek, honnan jutna rá pénz, mikor két-három gyereket nevelnek és van egy kis telkük a távoli faluban és szeretnének egy kis házat összebütykölni, hogy legyen valami csendes fészek, amikor majd végleg átadják a szolgálatot. Száguld a vonat, váltókon csattognak a kerekek, az utasok ülnek, beszélgetnek, olvasnak vagy kártyáznak, kicsit idegesek, mert „nem valami nagy élvezet vonatban ülni“. Csak a jegykezelők járnak szünet nélkül a folyosókon. Fáradhatatlanul. Még soha nem láttam kalauzt leülni, soha nem láttam nyújtózkodni olyan rendes, természetes „civil-mozdulattal“. Az állomásokon leszálltak egy kis füstös levegőt szippantani, aztán kezükkel vagy a lámpájukkal jeleznek a mozdonyvezetőnek, hangos csattanással bezárják a kocsik ajtaját, és már mozgásban van a szerelvény, amikor felugranak a lépcsőre. Kalauzok. Van közöttük fiatal lány, idősebb aszszony, legényformájú férfiember, meg deres üstökű öreg. Vajon mire gondolnak szolgálat közben? Láttam pályamunkásokat dolgozni. Esett az eső, vizes ruhájuk a testükre tapadt, de nem tették le a csákányt. Csak olyankor egyenesedett ki föld felé görnyedő testük, amikor utat engedtek egy-egy szerelvénynek. A tenyerük olya» kérges, hogy alig merik asszonyuk puha vállát megsimogatni. És valamikor ők is csecsemők voltak, selymes, puha kis kacsókkal... Minden évben van egy nap, amikor írunk a „kék hadseregről“. Dicsérjük őket, ismertetjük eredményeiket. És a következő nap már türelmetlenül szidjuk a vasutasokat, mert „késik a nemzetközi gyors“, mert leengedik gépkocsink előtt a sorompót, mert sorba kell állni a jegypénztár előtt, és vajon kinek jut eszébe, hogyan élnek az emberek a kis elhagyatott őrházakban és miről beszélgetnek, amikor a virágoskertben ülve figyelik, hogyan bon tógát ja-terítgeti sötét, puha palástját az este? Vajon kinek jut eszébe, hogy mennyi verejték hull a csillogó sínszálakra? Ady szavaival köszöntőm a vasutasokat: „Aldássál emberi Verejték.“ PÉTERFI GYULA Szeptember 15, 16, 17-én Bratislavában megtartották a SZISZ szlovákiai kongresszusát. A kong' resszust Peter Colotka a CSKP KB küldöttségének vezetője üdvözölte. arora A komáromi Magyar Területi Színház, az új évad első darabjaként nagy sikerrel vitte színre Thurzó Gábor kétfelvonásos drámáját. A Zárórában a szerző bírálja az alattomosságot, a képmutatást, köpönyegforgatást, a Janus-arcúságot, főként a kiváló matematikus és közéleti személyiség, Tormos Gusztáv professzor személyén keresztül, aki mindig és minden körülmények között, a pártban a munkahelyén és a családban karrierista céljai elérésére törekszik, s nem nagyon válogat az eszközökben és nem is mérlegeli komolyan viselkedésének következményeit. A kétrészes dráma szimpatikus kommunista alakja Bors Dezső kémia-professzor, akt az emberséghez és kommunista elvéhez is szilárdan hű tud maradni. A Záróra cselekményének és mondanivalójának a keretét egy záróráig tartó érettségi találkozó adja. A darabot Konrád József rendezte. Hozzáértéssel, szakavatott kézzel adott lendületet a játéknak. Szinte maradéktalanul kihozta aThurzó-darab mondanivalóját. A színészek közül Turner Zslgmond (Tormos Gusztáv), Bugár Béla (Bors Dezső), Tóth László (Steingrúber) és Lőrincz Margit (Stelngrúberné) nyújtott kiváló alakítást. Az új évad első darabja és a színészek játéka jó benyomást keltett. Vidéken a siker nem marad el. Turner Zsigmond (Toimos Gusztáv) és Németh Ica (Tormós Gusztáv né) Nagy László felvételei Bugár Béla (Bors Dezső) és Szentpétery Aranka Király Dezső (Springer bácsi), Palotás Gabi (Sprin(Donáta) ger néni), Lőrincz Margit (Steingrúberné) és Tóth László (Steingrúber)
