A Hét 1972/2 (17. évfolyam, 27-52. szám)
1972-09-15 / 37. szám
A kiílány éí a hattyú ^ Köröskörül hegyek, zöld lombok. A völgykatlanban — óriás anyaölben — pihen a város. Arculatát különböző építészeti stílusok festik sokrétűvé, színessé. A föld gyomrából gyógyforrások buzognak, az égből napfény zuhog alá. Ózondús a levegő. Itt-ott tavacskák csillognak — nagy kék szemek —, meseszerű a környezet. Nem nagy a tó. Közepén a sziget is kicsi. Rajta szomorúfűz áll. Lombja a vízre borul — vallásos asszony az oltár előtt. Ki tudja hány évtizede nézegeti magát a víz tükrében, és azt sem tudni pontosan, hány évezrede járnak le az égről a tóba mosdani a csillagok éjszakánként. Azt azonban pontosan tudni, hogy a vízen úszkáló hattyú tiz éve ékesíti a tavacskát. Hófehér csillogással, büszke tartással, méltóságteljesen lebeg lassú-ráérősen, mint gomolvfelhők a kék ég alatt, apró vitorlás a nagy tengeren. Sok a hattyú barátja. Szereti és csodálja őt gyerek s felnőtt egyaránt. Becézgetik, etetgetik és nagy a boldogság, ha a parthoz úszik és kézből fogadja el a kekszet, kalácsot. Szépen ívelő, hosszú nyaka kinyúl, piros csőre megnyílik — mosolyog, talán kacag is, de hangtalanul, a néma fajták egyike ... Érdekes módon megválasztja a barátait, illetve csak egyet: Terezát. Egyidősek. Talán egy és ugyanaznap jöttek a világra. A kis hattyú a tó vizére került. Tereza meg a kocsiba s nagyanyjával a tóparti sétányra. A kis hattyú tolla akkor még hamuszürke volt, de mire Tereza kikerült a kocsiból, a hattyú tolla is kifényesedve megfehéredett. Akkor is, azóta is állhatnak százan, akár ezren is a tó partján, a hattyú Terezához úszik, s az ő kezéből fogadja el az élelmet, az ő szavát hallgatja meg, mert Tereza csacska kislány, sok érdekes dologról tud csevegni. S mintha értené szavát a nagy madár: bólogatva bizonyít, helyesel. Hosszú nyakának ingála és ringása könnyed s kecses. Talán csak a kobra tud hasonlóan lebegni ég és föld között, ilyen játékos, táncos lejtéssel... A kislány hároméves korában így beszél a hattyúhoz: — Tudod-e kedves hattyú, hogy ma voltam először oviban?... Megleszek ott szépen. Azt hiszem. Sok a játék. Mindenféle. Igaz, otthon is van elég, apu meg anyu sokat vesz nekem, de az oviban azért mégis más... Az óvónéni is kedves. Aranyszőke a haja, tépett a szemöldöke, tudod, mint a szomszéd nénié, a cipője meg tűsarkú. Es ha hallanád a hangját! Csudaszépen tud énekelni. Szebben, mint anyuka, pedig ő is tud-----Óvodás lettem, bizony, azért ne félj, aztán is eljövök hozzád mindennap, mert én nagyon szeretlek ám téged! Tereza hatéves: — Ma voltam először iskolában. Cgy nézz rám, hogy elsős vagyok! Ha tudnád, mennyire vártam ezt a napot!... Megsúgom neked őszintén, de csak neked, hogy orvosnő leszek. És az úgy van, tudod, hogy aki orvosnő akar lenni, annak sokat kell ám tanulni, rém sokat!... Ha megtanulok olvasni, hozok meséskönyvet és felolvasok neked, jó? Tereza tízéves: — Tudsz titkot tartani, hattyúcska? Tudsz? ... Elárulok valamit: van cgy fiúm. Fekete hajú. Mérnök akar lenni. Elhatároztuk, hogy összeházasodunk. Majd. Majd ha egészen felnövünk. Mi a véleményed, hattyúcska? ... Ne, ne. addig ne szólj semmit, míg nem látod!... Elhozom és bemutatom, jó? A hattyú hosszú nyaka ingott, ringott, csőre megnyílott, mire a kislány kacagva búcsút intett és elviharzott. Vidáman ollózott lábával a kavicsos sétányon. Mintha szállt volna. Talán a fiúhoz* sietett, ahhoz a fekete hajúhoz... LOVICSEK BÉLA (A szerző felvétele) /
