A Hét 1972/2 (17. évfolyam, 27-52. szám)
1972-09-08 / 36. szám
JOVELLANOS nagyon meglepődött. Felállt. Lassú léptekkel az ablakhoz ment. Sokáig az utca forgatagát figyelte, közben gondolkodott. — Mi, írók, művészek nem beszélhetünk így! A politikának nem fordíthatunk hátat! Mi is felelősek vagyunk azért, ami ebben az országban, hazánkban történik — mondotta csendesen az iró, majd néhánymásodpercnyi szünet után folytatta: Különösen ma, amikor Spanyolországnak olyan királya van, aki nem tud sem gondolkodni, sem uralkodni, idegen, olasz királynője van, akit semmi más, csak a ruhák érdeklik, és olyan miniszterelnöke van, akit csak a szépasszonyok combjai érdekelnek ... — Nem érzi, hogy a miniszterelnökkel szemben hálátlan? Hiszen Godoynak köszönheti, hogy ismét Madridban lehet! Jovellanos nem válaszolt. Goya egyik készülő festményét nézegette. — Az ilyen képekkel tönkreteszi a tehetségét! A kiöltözött, agyoncifrázott hölgyek helyett az életet, vagy monumentális történelmi képeket kellene festenie — folytatta az író a félbeszakadt beszélgetést. Fogadja meg tanácsomat: fesse azt, amit lát és kövesse Jacynes David Louis francia forradalmi festő példáját! Es ami a legfontosabb, ne feledje: hazánknak az igazságért, a szabadságért harcoló Goyára van szüksége. ■ — Ott kellett volna maradnia, ahol volt! Sajnálom, hogy egy szót ejtettem érdekében — mondotta dühösen a művész Estevenek. — Jovellanosnak igaza van! Az igazi, nagy művésznek az igazságot, a valóságot kell megörökítenie, a cifrázást, a szépítést kerülnie kell, és a művészetnek politikai célokat kell követnie!— jegyezte meg Esteve. — Tartsd a pofádat! A politikáról hallani sem akarok, nekem ahhoz semmi közöm sincsen! És tűnj el, látni sem akarlak! ■ Jovellanos és Esteve kritikája, noha azt Goya nem tudatosította, mégis hatással volt művészetére. Üj képeit nem cifrázta, nem szépítette, hanem azt festette le, amit látott. A királyi családról készült új, hatalmas műve is a valóságot tükrözte, az a lelkileg üres, degenerált tekintetű arcok egyvelege volt. A király megdöbbenve, ingerülten nézegette a képet, de megnyugodott, amikor látta, hogy a királynőnek tetszik. Az öntelt és beképzelt királynő elégedett volt: uralkodói méltóságnak vélte azt a keserű mosolyt, amit művén Goya megörökített. ■ Francisco Goya. San Adrian fogadásán találkozott ismét Cayatánnal, Álba hercegnőjével. Ezúttal a szépasszony kereste a művész társaságát. — Mi a békéről tárgyalunk, közben a franciák újabb és újabb spanyol területeket szállnak meg — kezdte a beszélgetést a hercegnő, majd kérdéssel fordult a művészhez: Arra vagyok kiváncsi, hogy mi az ön véleménye az ilyen béketárgyalásról? — Azt hiszem, erre a kérdésre maga a miniszterelnök, vagy a vezérkar tisztjei tudnának választ adni. Én festő vagyok. Sem a politika, sem pedig a hadászat művészetéhez nem értek. — De ahogyan hallottam: a nőkhöz ért! — folytatta a hercegnő. Azt beszélik, hogy Manuel Godoynak új barátnője van, akit ön is jól ismer. Meséljen nekem róla, azt hallottam, hogy nagyon Szép és szimpatikus asszony ... — Semmiről sem tudok, és máskülönben mások szerelmi ügyeibe nem szoktam beleavatkozni. — Miért oly diszkrét? Ugye, a hölgy az ön barátnője \ olt? No, de kíváncsi vagyok arra, mit mond majd a királynő, ha megtudja, hogy a hűtlen Godoynak új barátnője van ... — Hercegnő, én a királyi ház titkaiba nem vagyok beavatva ... — Ne nevezzen hercegnőnek, mert még majd azt hiszem, hogy ön is annak az olasz nőnek, a királynőnek akar tetszeni. És ez — őszintén elárulom — nagyon bosszantana! Nevezzen egyszerűen Albának... És, hogy bizalmam van magához, egy fontos dolgot árulok most el: Velem rövidesen valami nagyon fontos dolog történik ... — Milyen fontos dolog, és honnan tudja? — Eufemia, a legjobb barátnőm jósolta meg nekem, ö a boszorkányok titkos szövetségese. Ezt csak én tudom, és ha egyszer felbosszant, feljelentem az inkvizíciónál, — folytatta nevetve a hercegnő, majd megkérdezte Goyát: — ön elhiszi azt, hogy vannak démonok és boszorkányok? — Vannak. És gyakran láttam is — válaszolta ironikus mosollyal a művész. — Ma éjszaka egy boszorkány leikével beszélgettem. Anyám szobalánya volt, a máglyán égették el. — És mit mondott a sokattudó boszorkány? — Csöndesen, de érthetően suttogta, hogy nem érem meg az öregkort, és élvezzem úgy az életet, ahogyan csak tudom... Ezért az a kívánságom, hogy szerdán este találkozzunk ... (Folytatjuk) Sztárfotók RUTTKAY ÉVA BÜRÜS GYÖNGYI SZEGEDI ERIKA MARGITTAI ÁGI /Hungarofilm jelv.)
