A Hét 1972/2 (17. évfolyam, 27-52. szám)

1972-09-01 / 35. szám

WL} ki Étk S i Y \ _ t-f ŰL r ü t EMU m j HgSi ij2 IMV ü ■ I I I I I Néprajzi gyűjtők szemináriuma A Duna parti város Kramáre negyedében van egy magas ház. Második emeletén ajtó és azon egy névjegy: Lovi­­csek Béla. Ha csöngetsz, Anna, a feleség nyit ajtót, a férj dolgozószobájában ül és az íróasztala fölé hajol. Immár huszadik éve kötődik az élete az íróasztalhoz, a könyvespolcokhoz és a táska-író­géphez, meg ahhoz a kis, hordoz­ható rádióhoz, amely mindig zenét sugároz munka közben. S az író­ember munkájára kíváncsi látogató kihez szóljon, kit vagy mit faggas­son, ha ide belép? Ha az asztal be­szélni tudna, elmondaná, hogy a kora reggel vagy a késő este csöndjében rendszerint foglalt. És olyankor nem szabad benyitni az ajtót. A zajt, a lármát el kell űzni a lakásból. Egyedül kell maradni a megélt él­ménnyel, faluja és szűkebb szülő­földje embereivel. Nyugalomról és az alkotó munka kényelméről a hűséges élettárs, Anna gondoskodik, aki any­­nyira ismeri a férjét, hogy talán még a gondolataiból is olvas. Három éve költözött fel családos­tul a fővárosba. Fiával, aki most ka­tona, lányával, aki Zselizre ment férjhez, s hetvenhat esztendős édes­apjával, aki másfél éve él velük egy fedél alatt. Munkahelye a Hét szer­kesztősége. A munkahely és a három lent. Aztán sorra következtek a re­gények és a színdarabok. 1958-ban megírta a Húsz év után-t. Ezzel a darabjával a Népművelési Intézet pályázatán első díjat nyert. Szlovák­ra is lefordították. A Szlovák Tele­vízió, a Szlovák Rádió és a rádió magyar adása sugározta. Többszáz magyar és szlovák színjátszó csoport tűzte a műsorára. Az 1961-ben könyvalakban megjelent Csillagsze­mű asszonyt korábban a Hét közölte folytatásban. Nagy volt a sikere, visszhangja. A regény hamarosan második kiadást ért meg, s színpadi változatát a MATESZ mutatta be. 1963-ban az átalakuló falut ábrázoló Tűzvirág című regénye lett könyv­siker, amelyet még ugyanabban az évben a Baj van a szerelemmel című víg játéka követett. Magyar és szlo­vák színjátszó csoportok játszották ezt a darabját is. Később még két színdarabot írt Ezüstlakodalom és Végállomás címmel. Közben kisre­gényei láttak napvilágot a magyar lapokban: Ágnes, Valakihez tartozni (Oj Ifjúság), Egy szikra az égen, Álmok nélkül (Szabad Földműves), Aranyfüst keringő (Hét), Rózsák »a kertben (Nő), Forgószélben (Hét). Lovicsek Bélát nem kell az olva­sóknak bemutatni. Ismerik regényeit, színdarabjait a Csallóközben, Má­­tyusföldön, a Garam mentén (szű-A CSEMADOK népművészeti osztálya 1972. július hó 3—9 között a páti fürdőben (Patince) megrendezte az önkéntes néprajzi gyűjtők nyári sze­mináriumát. A CSEMADOK kezdeményezése folyamán 1967-ben elindult nálunk a magyar néprajzi gyűjtők munkája. Ebben a munkában 1968-ban 30 gyűj­tő, 1969-ben már '76 gyűjtő vett részt, tizenegy járásban. Ezek az ered­mények lehetővé tették a Csehszlovákiai Magyar Néprajzi Társaság meg­alakulását, mely a CSEMADOK Központi Bizottsága mellett működik s elnöke Marczell Béla, a Dunajská Streda-i (dunaszerdahelyi) Csallóközi Múzeum igazgatója. A Társaság alapszabályainak céljául tűzte ki, hogy a társadalmi gyűjtők széles hálózatára támaszkodva, tudományos igénnyel gyűjt, rendszerezi, feldolgozza és publikálja hazánk magyar lakosságának néprajzi értékeit. A járási szakcsoportok — munkáját a társaság bizott­sága és elnöksége vezeti, irányítja, — első feladata a Felderítő kérdőív kitöltése. A csehszlovákiai magyar néprajzkutatók tudatában vannak annak, hogy az önkéntes gyűjtők munkája mellett nagy gondot kell fordítani a szakszerű oktatásra is. A CSEMADOK 1968 óta évente nyári szemináriumot rendez, melyeken csehszlovákiai és magyarországi szakelőadók, etnográfusok és folklóristák (Katona Imre, Olsvay Imre, Martin György, Filep Antal, Kosa László, Diószegi Vilmos, Vikár László és László Gyula) vettek részt. Ebben az évben a CSEMADOK hasonló feladatra vállalkozott. A szemináriumon, amelynek Ág Tibor volt a vezetője, 25 fiatal, a Ko­­mensky Egyetem és a nyitrai Pedagógiai Fakultás hallgatói vettek részt. Az oktatók és előadók viszont most a bratislavai Komenský Egyetem filozófiai fakultásának néprajz-szakos hallgatói voltak. Szakelőadásokon kívül a szeminárium résztvevői megtekintették a Csallóközi Múzeumot Dunajská Stredán és a Duna menti Múzeumot Komáromban. A szemi­nárium résztvevői terepkutatásokat végeztek. Meglátogatták Radvaň nad Dunajom (Dunaradvány), Patince (Pat) és Virt községeket (Komárnói járás). Mint az elmúlt években a vállakózás szervezői ebben az évben is kiváló előadókról gondoskodtak. Dr. Ján Podolák docens a Komenský egyetem Etnológiai Kabinetjének vezetője előadásaiban az önkéntes néprajzi gyűjtők társadalmi és politi­kai feladataival, a néprajzi monográfiák problematikájával,, a néprajzi kutatás módszerével és a népi kultúra rendszerezésével foglalkozott. Kajtár József, a komárnói Duna menti Múzeum igazgatója a Duna menti terület történetéről és településéről beszélt. Marczell Béla Csallóköz törté­netéről és néprajzáról tartott előadást. Dr. F. Nagy Géza a budapesti Eötvös Lóránt Tudomány Egyetem Néprajzi Intézetének munkatársa a néprajztudomány történetéről, felosztásáról, a legújabb kutató módszerek­ről és más kérdésekről tájékoztatta a résztvevőket. Dr. Vikár László kandidátus, a Magyar Tudományos Akadémia Nép­­zenekutató csoportjának főmunkatársa, Kodály tanítványa, két előadás­ban Kodály és Bartók népzenei gyűjtőmunkájáról, a népzene és műzene összehasonlításáról, továbbá a Közép-Volga mentén élő finnugor népek körében folytatott kutatásairól beszélt. Dr. Vikár László előadását a Ma­gyarországon és a Szovjetunióban végzett kutatásai során gyűjtött nép­dalok bemutatásával egészítette ki. . A páti szeminárium, melynek szervezésében a komárnói múzeum munkatársai segédkeztek, olyan kezdeményezés, amely figyelmet érde­mel. PETER MARÁKY, a Komenský Egyetem Néprajzi Tanszékének hallgatója Köt 10 termő szoba-konyhás lakás közötti távolság I körülbelül két kilométer. Gyalog vagy villamoson jár munkába, haza. S ha bent tartózkodik a szerkesztő­ségben, a villamosozás is, a gyaloglás is nagyon jó a töprengésre, az ábrán-Idozásra, újabb emberi sorsok, törté­netek végiggondolására. Mert az író rendszerint előbb megérez valamit, aztán végiggondol valamit, csak az­után ül le az írógépéhez. Persze nem csupán ennyi az élete: az otthon és Ia szerkesztőség. Gyakran kiruccan vidékre, közeli és távoli riport-utak­­ra. Egy-egy országjáró útja után I frissen, a szerzett élmény izgalmával tér vissza. Gyerekesen örül a szép­nek, a jónak, a jobb életre törekedő Iés berendezkedő hangyaszorgalmú embervilágnak, s szomorkodik vagy bosszankodik a visszásságokon, fo­nákságokon. Lovicsek Béla ötvenéves. Az öt­venes évek legelején, egészen ponto­san 1952-ben, az Alkotó Ifjúságban jelentkezett először elbeszéléssel: Apám azt akarta, hogy tanuljak. Ez az írása később, 1957-ben Haragosok J című elbeszélés-kötetében is megje-Riport-úton, tanulószobában kebb hazájában), az Ipoly mentén (szűkebb hazájához közel), Gömör­­ben és Bodrogközben. Talán nincs is olyan dél-szlovákiai táj, amelynek valamelyik falujában vagy kisváro­sában meg ne fordult volna. Azok közé tartozik, akit az olvasókkal való találkozásra nem kell különösebben invitálni. Mindig örömmel készül s vállalkozik ilyen találkozásra. Mert az olvasóknak a már kész regény­ről, elbeszéléskötetről vagy szín­darabról vallani mindig élményt je­lent számára. Magam is több helyen megfordultam vele, s csodáltam a nyugalmát, a magabiztos fellépését és nagy-nagy szerénységét, amely ke­resetlen szavaiból áradt. Szinte majd minden író-olvasó találkozón úgy teszik fel nekünk a kérdést, miért írunk, kikről és kiknek írunk, mi­lyen rendkívül nyugtalanító élmény ragadtatta meg velünk a tollat? ö soha nem tünteti fel úgy a dolgot, hogy az író valamilyen különös te­remtmény, akire fel kell nézni, akit meg kell csodálni. Vallomásából az derül ki, hogy veleszületett képesség, adottság ösztönzi írásra, készteti té-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents