A Hét 1972/2 (17. évfolyam, 27-52. szám)
1972-08-25 / 34. szám
Internacionalizmus és nemzeti érdek A Béke és Szocializmus elméleti konferenciája Prágában A Béke és Szocializmus, a kommunista és munkáspártok elméleti és tájékoztató folyóiratának szerkesztősége Prágában elméleti konferenciát rendezett A nemzeti és a nemzetközi dialektikája a szocialista világrendszerben címmel. A konferencián, amelyen részt vettek Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, Mongólia, az NDK, Románia és a Szovjetunió tudósai, valamint 34 kommunista és munkáspártnak a folyóirathoz delegált képviselői, elemezték az internacionalizmus és a nemzeti érdek kapcsolatának kérdéseit. (A prágai konferencia anyagát a Béke és Szocializmus 1972. évi 7. száma részletesen ismerteti.) K. I. Zarodov, a folyóirat főszerkesztője bevezető előadásában arról szólt, hogy a szocialista világrendszer kialakulása új módon veti fel az internacionalizmus számos kérdését a szocialista országoknak egymáshoz, valamint a nemzetközi munkásmozgalomhoz való viszonyában. — A szocialista országok államközi kapcsolatában kialakult alapelvek — a népek egymás iránti bizalma, barátsága, sokoldalú együttműködése, a segítségnyújtás, a szolidaritás — „egyáltalán nem állnak szemben az egyenjogúságnak, a szuverenitás és a nemzeti függetlenség tiszteletben tartásának, a kölcsönös előnyös együttműködésnek általános elveivel“, hanem szorosan összefüggnek ezzel — mondta. Az egyes előadások foglalkoztak a nemzeti és a nemzetközi érdekek összefüggéseivel a szocialista világrendszerben, a nemzeti és a nemzetközi összekapcsolásának elméleteit tárgyalták. Az internacionalizmus jobb- és baloldali opportunista értelmezésének bírálata során J. Pawlowicz lengyel történész a proletár internacionalizmus „policentrikus" felfogását bírálta. „A policentrizmus abban fejeződik ki — mondotta —, hogy a nemzetközi munkásmozgalom fejlődését egyoldalúan, a differenciálódás oldaláról szemlélik, s így végső soron eljutnak a nemzeti és nemzetközi érdekek szembeállításához.“ J. Obzina, cseh , filozófus „a szocializmus nemzeti modelljeinek“ j elméleteiről tartott előadást. A különböző nemzeti modellek túlhangsúlyozása — véleménye szerint — a szocializmus építése általános törvényszerűségeinek tagadására vezet és a nemzeti sajátosságok kizárólagosságának hirdetése szorosan összefügg az 1968—1969-es csehszlovákiai eseményekkel“. A nemzeti és nemzetközi érdekek megnyilvánulását vizsgálva a szocialista világrendszerben, külön foglalkoztak a gazdasági érdekek alakulásával. Megállapították, hogy mivel az egyes szocialista országok gazdasági fejlettségük színvonalát, osztálystruktúrájukat, a nemzetiségi kérdés jellegét, a szocialista átalakulás szakaszát tekintve különböznek egymástól, az egyes nemzetek gazdasági érdekei is részben különbözőek. Az érdekek különbségeit befolyásolja ezenkívül a nemzeti termelés koncentráltságának különböző foka, a nyersanyag-, a munkaerő-, és az energiaforrásokban meglevő differenciáltság az egyes országok között. Többen (például A. I. Szobolev szovjet filozófus, Szabó József, magyar közgazdász) szóltak arról, hogy a gazdaságban egyre erőteljesebben érvényesül a modern termelőerők integráló hatása, mely mindjobban kiszélesíti a kapcsolatokat az országok között. A tudományos technikai haladás hatására a termelőerők túlnőnek a nemzeti határokon, különösen a kis és a közepes országok határain, s egyre inkább nemzetközi jellegűvé válnak. Így az egyes országok népgazdasága egyre szervesebben illeszkedik be a szocialista világ- és regionális gazdaságba. A fejlődésnek ezt a törvényszerűségét fejezi ki a KGST XXV. ülésszakán 1971-ben elfogadott komplex program. Az integrálódási folyamat természetszerűen új kérdéseket is felvet, esetenként pedig ellentmondásokat is szülhet. — Lehetségesek ellentétek például a kiegyenlítődés törvényének hatására — mondotta M. V. Szenyin szovjet közgazdász —, valamint a nemzetközi szakosítás és kooperáció, a közös vállalatok és intézmények megalakítása terén. Lehetséges, hogy az ilyen együttműködés az egyes országoktól olyan ráfordításokat kíván, amelyek nem hoznak azonnal hasznot, így ezek nem vezetnek a nemzeti érdek azonnali érvényesüléséhez. Megtörténhet például — mondotta —, hogy létrehozunk olyan közös beruházási alapot, amelyhez az iparilag átlagosnál jóval fejlettebb állam is hozzájárul, habár» egyáltalán nem is vesz fel kölcsönt ebből az alapból. Ennek az államnak a részvétele egy ilyen vállalkozásban, nemzeti eszközei egy részének időleges csökkenésével járhat, de a későbbiek során a vállalkozásban integrálódó országok gazdasági megerősödése az ő számára is megjavítja a munkatermékek cseréjének feltételeit és közvetlen anyagi előnyöket hoz. Elméletileg és gyakorlatilag tehát lehetséges olyan helyzet is, amikor a gazdasági érdekek nem esnek közvetlenül egybe a politikai érdekekkel. Az ellentmondás fejlődésének útját jellemezve azt látjuk, hogy kezdetben az ideiglenes veszteség az egyik országra nézve gazdasági előnyt biztosít más országoknak, és az integráció erősödése révén az egész szocialista világrendszernek egyúttal politikai előnyt jelent. Végeredményben pedig a fejlődés meggyorsítása révén a kezdeti gazdasági veszteségek is megtérülhetnek. A. I. Szobolev szovjet filozófus ezzel összefüggésben a közvetlen és a távlati érdekek megnyilvánulásairól beszélt, elsősorban a Szovjetunió és a szocialista országok gazdasági kapcsolatairól hozva példákat. — A közvetlen és azonnali gazdasági érdekeket tekintve, nem előnyös a Szovjetunió számára az, hogy nagy és növekvő mennyiségű feldolgozatlan nyersanyagot szállít a szocialista országoknak. De előnyös, ha a szocialista világrendszer megerősödése, a kapitalizmussal folytatott verseny szempontjából nézzük — mondotta. Ennek tudatában igyekszik a Szovjetunió kielégíteni a többi szocialista ország nyersanyagigényeit. A nemzeti és a nemzetközi érdekek kapcsolata, harmóniája avagy azonossága az a kérdés, amelyre válaszolva állást foglalunk az együttműködés különböző területein folytatandó gyakorlati politika tekintetében. „A marxizmus-leninizmus klasszikusai a nemzeti és a nemzetközi érdekek összekapcsolódásának fontosságát tanították — mondotta bevezetőjében K. I. Zarodov. — A kommunisták kötelesek fellépni a kis nemzetekre jellemző szűkkeblűség, elzárkózás, elkülönülés ellen, harcolni azért, hogy az egészet és általánosat vegyék figyelembe, azért, hogy a részérdeket alárendeljék az általános érdekeknek.“ (Lenin.) Ezzel együtt külön kiemelték, hogy „internacionalista egyesülés csak olyan nemzetek között lehetséges, amelyek léte, autonómiája és függetlensége a belügyekben következésképpen benne foglaltatik az internacionalizmusnak már a fogalmában“. (Marx.) Az internacionalizmust tehát nem állíthatjuk szembe a nemzeti érdekekkel, nem lehetünk internacionalisták nemzeti érdekeink semmibevételével, s nem képviselhetjük nemzeti érdekeinket egyedül, a többi szocialista országgal és a nemzetközi munkásmozgalom egészével való internacionalista együttműködés nélkül. Mégis egyesek a figyelmet olykor Marxnak, Engelsnek és Leninnek csupán azokra a kijelentéseire igyekeznek összpontosítani, amelyek a nemzeti érdekek figyelembevételének, az állami önállóság elismerésének a szükségességét hangsúlyozzák. E nézetek hívei azt hangoztatják, hogy elsősorban a belső fejlődés problémáit kell megoldani, s háttérbe szorítják a nemzetközi kapcsolatokat. Találkozhatunk olyan nézetekkel is, amelyek kisebbítik a nemzeti — állami — érdekek szerepét, egyoldalúan azt bizonyítják, hogy a belső fejlesztés feladatait alá kell rendelni a világforradalmi folyamatból adódó feladatoknak. Szintén hivatkoznak a marxista-leninista örökségre is, felhasználva belőle azokat a tételeket, amelyekben arról van szó, hogy a kommunisták képesek és készek feláldozni a nemzeti érdekeket a nemzetközi tőke megdöntéséért folyó harcban. Ezekben az esetekben azonban rendszerint „megfeledkeznek“ azokról az elméleti tételekről, amelyek hangsúlyozzák, hogy az egyes szocialista országok létének a ténye és gazdasági sikerük „a forradalom gigászi ereje és tényezője...“ Lenin. Az egyes felszólalók példákkal illusztrálták a nemzetközi domináns jellegét, s a fejlődésnek azt a tendenciáját, hogy a nemzetközi oldal szerepe tovább növekszik. E folyamat alapja a termelőerők egyre erőteljesebb nemzetközivé válása a tudományos-technikai forradalom kibontakozásának idején, a két társadalmi rendszer történelmi versenyének kiszélesedése, végül pedig a szocialista világrendszernek a nemzetközi forradalmi folyamatba való bekapcsolódása. A kommunista és munkáspártok politikájukban összehangolják a szocialista országok nemzeti érdekeit a szocialista világrendszer közös, nemzetközi érdekeivel. E feladat elvégzéséhez nyújt segítséget a proletár internacionalizmus elmélete. A proletár internacionalizmusban mint ideológiában fejeződik ki és tükröződik a nemzeti és nemzetközi érdekek öszekapcsolásának szükségessége. Ezért a kommunista és munkáspártok kettős feladatot látnak el az ideológia terén, erősítik az internacionalizmus eszméjét, és fellépnek a nacionalizmus megnyilvánulásai ellen. A tanácskozáson érthetően sok előadás érintette a szocialista hazafiság, a proletár internacionalizmus kérdését s a nacionalizmus elleni küzdelem különböző kérdéseit. K. I. Zarodov már a bevezetőben kitért arra, hogy a nacionalizmus erősödésére és felülkerekedésére építenek a burzsoá ellenfeleink. „Számolnak azzal — mondotta —, hogy egyes országokban időlegesen legalábbis megélénkülnek a nacionalista érzelmek és hogy ez a megélénkülés mellékterméke a gyors gazdasági-társadalmi fejlődésnek, a nemzeti öntudat erősödésének. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a hagyományos nemzeti előítéletek szerepét sem." Ezek forrását kutatva Wirth Ádám magyar filozófus külön is kitért a nacionalizmus szívósságának pszichológiai jelenségeire: az érzelmekre, a mélyen gyökerező előítéletekre. De a pszichológiai okok mögött társadalmiak húzódnak: a nacionalizmus a társadalomra vonatkozó nézetek egész rendszere, amely a kispolgár és a burzsoázia szempontjából ítéli meg a világot. A szocialista viszonyok között a nacionalizmus fennmaradásának, jelentkezésének okait beható elemzésnek kell alávetni, meg kell vizsgálni a nacionalista érzelmek jellegét, megnyilvánulásait. A nacionalizmusnak szívós gyökerei vannak, de a marxista-leninista pártok internacionalista politikája semlegesítheti hatását. J. Pawlowicz előadásában kifejtette, hogy az internacionalizmus szubjektivísta torzítása miképpen függ össze a nacionalizmus feléledésével — elsősorban a Kínai Kommunista Párt vezetőségének politikájában. Majd ezt a politikát bírálva korunk internacionalizmusának tartalmát eképpen határozta meg: az antiimperialista akciók összehangolt irányvonalának érvényesítése, a testvéri segítségnyújtás és támogatás, harc a kommunista mozgalom egységéért, szolidaritás a Szovjetunióval, a szocialista közösség legerősebb, legtapasztaltabb államával. ■ Az eszmecserének nem az volt a célja, hogy megoldja a nemzeti és nemzetközi dialektikájának megannyi fontos, napjaink politikai gyakorlatához oly közelálló kérdését. Arra törekedett, hogy az álláspontok összetevésén és az őszinte vitán kívül néhány elméleti kérdés megfogalmazásával tovább gyarapítsa a tanulmányozandó témák körét. Ilyen témák voltak: a nemzeti és nemzetközi érdekek elméleti problémái, a proletár internacionalizmusnak mint változó, nem pedig mint megmerevedett jelenségnek a tartalma, a szocialista rendszer lényegének, belső ellentmondásainak jellege, változása. K. L. Zarodov összefoglalójában hangsúlyozta, hogy ezek a problémák az új típusú, államközi kapcsolatok elméletének legfontosabb kérdései közé tartoznak és sokoldalú vizsgálatuk a szocialista országok tudósainak egyik legjelentősebb feladata.
