A Hét 1972/2 (17. évfolyam, 27-52. szám)
1972-07-07 / 27. szám
Szabad népek szabad hazája -Milliók legjobbjai ÉSZTORSZÁG Az SZSZK alapításának időpontja: 1940. július 21; 1940. augusztus 6-tól a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének tagja. Területe: 45 100 km2, beleértve 800 szigetét és 1500 kisebb-nagyobb tavát is. Lakossága: 1 357 000 (1970). Népsűrűség: 30,1 lakos km2. Fővárosa: Tallinn, 363 000 lakos (1970). Az Észt SZSZK Legfelsőbb Szovjetjének összetétele: összesen 178 képviselő; ebből 62 nő (34,83 %), SZKP-tag 116 (65,17%), munkás és kolhozparaszt 85 (47,75 %). FRANKO, Ivan Jakovlevics (szül. 185G. VII. 15) — kiváló ukrán költő és író, publicista, kritikus. Az akkor osztrák uralom alatt álló Galíciában élt. Forradalmi demokrata volt, rokonszenvezett a marxizmussal. Realista elbeszéléseiben és regényeiben az ukrán parasztok és munkások életét rajzolta meg, nagy jellem- és környezetfestő készséggel. Értékes munkát végzett az ukrán népköltészet gyűjtésében. Marx és Engels műveinek első ukrán forditója. Lefordította Jókai Aranyember és Az új földesúr című regényét. Az ukrán nép egységesítésének érdekében kifejtett politikai tevékenységéért többször bebörtönözték. Meghalt 1918. május 28-án. 1939-ben róla nevezték el a Ívovi egyetemet. FRUNZE, Mihail Vasziljevics (szül. 1885. II. 2) — az orosz kommunista párt egyik kiváló vezetője, hadvezér és államférfi, a Vörös Hadsereg egyik kiemelkedő szervezője. 1904-től az OSZDMP tagja, az 1905-ös orosz polgári demokratikus forradalom idején az ivanovovoznyeszenszki textilmunkások politikai sztrájkjának egyik szervezője volt. 1907-ben forradalmi tevékenységéért letartóztatták, a rendőrséggel szemben tanúsított fegyveres ellenállása miatt halálra ítélték, majd az ítéletet kényszermunkára változtatták. 1915-ben megszökött a börtönből, és 1916-ban a párt megbízásából a nyugati front csapatainál folytatott forradalmi, felvilágosító és szervező munkát. 1917 októberében részt vett a moszkvai Kreml ostromában. Katonai tehetsége 1918-ban és az ezt követő években nyilvánult meg, amikor a keleti, majd a turkesztáni és a déli front hadműveleteit irányította, és szétzúzta Kolcsak, Belov és Vrangel ellenforradalmi csapatait. 1925-ben hadügyi népbiztos volt. Meghall 1925. október 31-én. Az Észt Szovjet Szocialista Köztársaság a Balti-tenger és a Finnöböl partján, az OSZSZSZK (keleten) és Lettország (délen) között terül el. Észtország területe Csehszlovákiáénak mintegy egyharmada, de csak alig tizedannyian lakják, zömükben észtek, a finnugor népek családjának finn ágán legtávolabbi rokonaink, akiknek nyelvét azonban éppúgy nem értjük, mint a finnekét. Észtországhoz tartozik mintegy 800 kisebb-nagyobb sziget, ezeknek területe 4200 km2 (az ország összterületének 9 %-a). A legnagyobbak Saaremaa (2671 km2), Hiuma (989 km2) Iés Muhu (205 km2). Télen, rövid időre partközeiben befagy a tenger vize. IA mai Észtország területe már az i. e. 7. évezredben lakott volt. Az i. e. 2. évezred közepén az itt élő finnugor és a beáramló balti törzsek összeolvadásából alakult ki Esztónia őslakossága, amely időszámításunk kezdetén földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozott. A 10—12. században kialakult a feudális osztálytagozódás, fejlődött a kézművesség és a kereskedelem, a főbb szárazföldi és vízi útvonalak csomópontjában megjelentek az első erődítmények, városok. Fontos kikötővárosok keletkeztek (Tartu, Tallinn stb.). A 13. század elején német kereszteslovagok pápai támogatással és dán hadakkal szövetségben keresztes hadjáratot indítottak a pogány lívek és észtek megtérítésére s 1227- ben sikerült meghódítaniuk az ország egész területét, amelyet aztán I felosztottak: Észak-Észtországot Dánia kapta meg, de 1346-ban eladta a livóniai Német Lovagrendnek. IA föld, a kereskedelem a német hódítók kezére jutott, a városokba I német kézműveseket telepítettek; Tallinnt (régebbi nevén Révait), Tartut és Pjarnut bekapcsolták a Hanza_ szövetség kereskedelmi áramkörébe. *\ A 15. században a parasztok többsége már a német feudális földes-Iurak röghöz kötött jobbágya volt. Az észt jobbágyságra az idegen hódítás és a feudális elnyomás kettős igája I akkora súllyal nehezedett, hogy 1343- ban, Szent György éjszakáján, fegyveres felkelés tört ki. IA 16. században Oroszország háborút indított a Balti-tenger keleti ■ partvidékének birtokáért; ebben az úgynevezett livóniai háborúban (1558 —1583) Észtország előbb átmenetileg I orosz, majd svéd, lengyel és dán fennhatóság alá került, míg a 17. században Svédország be nem kebe-Ilezte egész területét. A 18. század elején I. Péter cár, aki szintén a Balti-tengerre akart kijutni, hadat I üzent Svédországnak; ebben, az ún. északi háborúban (1700—1721) Orosz-I ország győzött s így a nystadti békében Esztónia végleg a cári birodalomhoz került. A cári Oroszország Esztóniában a 1 I német földesurakra támaszkodott, ezért előjogaikat megerősítette és kiterjesztette. A rendi intézmények és a közigazgatás nyelve a német volt. A 18. század végén és a 19. század elején a kapitalista viszonyok kialakulását akadályozta a feudális jobbágyrendszer, amelyet a parasztfelkelések nyomán eltöröltek; egy 1816 —19-ben hozott rendelet biztosította a parasztok személyi szabadságát, az 1856-i rendelet pedig engedélyezte a parasztoknak a földvásárlást, és az úrbéri terhek helyett a pénzszolgáltatást vezette be. (Oroszország többi részében csak 1861-ben került sor a jobbágyság eltörlésére.) A 19. század második felében rohamosan fejlődött az ipar, Esztónia a cári birodalom legfejlettebb területei közé tartozott. Az ipar fejlődésével párhuzamosan alakult és növekedett az észt proletariátus, amely sztrájkharcát a 19. század 70-es éveiben kezdte meg. A 90-es évek elején megjelentek az első marxista tanulókörök is. 1904-ben alakult meg az OSZDMP revali (tallinni) bizottsága. 1917 áprilisában létrehozták az OSZDMP (b) észak-baltikumi irodáját. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom után, október 26-án (november 8-án) Észtország minden fontosabb központjában a szovjetek vették át a hatalmat. 1918-ban február végén, március elején német csapatok szállták meg az országot. Novemberben szovjet csapatok kezdték meg Esztónia felszabadítását, november 29-én kikiáltották a narvai kommünt, melynek önállóságát a szovjet-orosz kormány elismerte. Amikor a Vörös Hadsereg egységei Tallinnhoz közeledtek, az észt polgári kormány angol intervenciósokat, valamint svéd, dán és finn egységeket, továbbá fehérgárdista orosz csapatokat hívott segítségül. 1919 ja-Talliiin látképe a bástyafalról nézve nuárjában a Vörös Hadsereg kénytelen volt Észtországból visszavonulni. 1919. május 19-én kikiáltották a polgári Észt Köztársaságot. Megindult a fehér terror. Észt csapatok május—júniusban Jugyenyics tábornok fehérgárdista hadseregének oldalán részt vettek a Petrográd elleni hadműveletben, valamint a lettországi szovjethatalom megdöntésében. 1920. február 2-án Szovjet- Oroszország és Észtország Tartuban aláírta a békeszerződést. A polgári köztársasággá alakult Észtország az imperialista hatalmak kiuzsorázott élelmiszerszállítója lett, ipara sorvadni kezdett, a reménytelen munkanélküliség elől ezrével vándoroltak ki az emberek. Az észt dolgozók kibontakozó harcát az 1920- ban alakult illegális kommunista párt vezette. Akcióikat, így az 1924. évi decemberi tallinni fegyveres felkelést is, vérbe fojtották. A gazdasági válság Észtországot is érintette. 1934—35 után fasiszta diktatúra alakult ki. Amikor — nem sokkal a második világháború kitörése után — 1939 szeptemberében a Szovjetunió kölcsönös segélynyújtási szerződést ajánlott fel Észtországnak, amely engedélyezte észt területen szovjet katonai támaszpontok létesítését, szovjet csapatok állomásoztatását. a kormány kénytelen volt ezt elfogadni. Miután 1940. június 17-én újabb szovjet csapategységek vonultak be az ország területére, az így kialakult kedvező helyzetben az észt dolgozók június 21-én megdöntötték a diktatúrát, s a nemzetgyűlés 1940. július 21-én kikiáltotta a szocialista szovjetköztársaságot, amelyet a Szovjetunió 1940. augusztus 6-án tagállamai közé fogadott. Észtország alig egy év múlva hitlerista megszállás alá került, s csak
