A Hét 1972/2 (17. évfolyam, 27-52. szám)
1972-08-18 / 33. szám
Tízórai az óvodában A falu pedig szép lesz... Vannak olyanok, akiknek Így la szép, dombrafelsxaladé utcájával, csinos házaival, melyek között az újak kacérkodva foglalják el «Z öregebbek és Igazán öregek helyét, a falu fölötti akácossal, a falu alatti szürke szövetkezeti teleppel meg a csönddel, amelyhez hasonló már kevés helyen található s amit csak ritkán zavarnak meg a falun áthaladó teherautók, személygépkocsik vagy egyegy motorkerékpár. E sorok Írója bevallja, hogy ónéki bizony így Is tetszik a falu, ahogy van__ Nem így azonban Hlavács József, a helyi nemzeti bizottság titkára, aki már csak hivatalból sem lehet elégedett soha, hiszen azért választották a falu élére, hogy Igyekezzen elégedetlenkedni, pontosabban: változtatni mindazon, ami elavult, régi és nem megfelelő s járuljon hozzá (vagyis járuljon az élenT, hogy Bajtava (Bajta) Is modern faluvá alakuljon. Másodszor, azért sem lehet elégedett, mert Omaga Is bajtai, Itt nőtt tel, Itt lakik, tehát szívügye, hogy a faluja szépen fejlődjön. Annyira szívügye, hogy a Járási útépítő vállalat embereivel, akik velem együtt érkeztek a községházára (vagy hatan), például szóba sem áll. Sőt, kedvesen vállon fog és betessékel az eskető terembe, hogy nyugodtan beszélgethessünk. Az útépítő vállalat emberei meg tanácstalanul állnak, téblábolnak az irodában, s látom az arcukon, legszívesebben megfognák a titkár gallérját és megráznák őt. Persze, ha az olyan könynyen ménnél Hiszen ha a titkárt nem Itt látom, hanem az olimpiai keretben, mondjuk a kalapácsvetők között, egy csöppet sem csodálkozom. Azt, hogy ötvenéves Is csak azért hiszem el, mert 0 mondja, mert az arcára van Írva, hogy nem szokott hazudni... Egyszóval Hlavacs József hnb elnök Az új iskola az útépítők téblábolnak és toporognak, ml pedig az esketőteremben beszélgetünk. — Nem haragszanak meg? — kérdem az ajtó felé Intve. — Annyi baj legyen, sose törődjön velük. — Mégis hát ml a baj? — Az, hogy az útépítő vállalat megjavította az országutat. Arra kértük őket. hogy ezt a rövid utcarészt is csinálják meg egyúttal, amit itt Iát az iskola mellett. Hiszen ha az sáros marad, akkor a szövetkezet gépjármüvet, traktorai egykettőre tönkreteszik a leaszfaltozott utat Is, ráhordva a sarat. Nem és nem. Hallani sem akartak róla. Most meg idejönnek, hogy „gyerünk, vegyük át az utat!“ Szóba se állok velük. Ezt bizony észrevettem. S megvallom, nagyon tetszett, hogy a titkár nem mérgelődött, nem gorombáskodott, egyszerűen csak levegőnek nézte az útépítők tisztviselőit. Nekem viszont szívesen és részletesen magyaráz. Elmondja, hogy elfogadták a galántal felhívást a választási program teljesítése érdekében, hogy a tömegszervezetek ötezer korona munkafelajánlást tettek, megtudom tőle, hogy a felajánlott munkát mindenekelőtt a kultúrház építésén, továbbá a faluszépftésl akcióba, és a legfontosabb mezőgazdasági munkák során a szövetkezetben akarják ledolgozni. Tehát Bajiénak kultúrháza is lesz, méghozzá nem Is akármilyen. 480 ezer korona költségvetéssel tervezték, ebből 100 ezret az államtól kaptak, 60 ezret adott a szövetkezet, a falu lakói pedig 5154 brigádóra ledolgozását vállalták az épülő kultúrházon (4125 órát már ledolgoztak). A kultúrházat egyébként az egységes földmüvesszövatkezet épltőcsoportja építi, a munka kitűnően halad s szeptember elsejére befejezik. A kultúrháznak lesz egy 150 személyt befogadó nagyterme, színpada, a színpad alatt öltüzök, Itt lesz az ú| községháza, esketőterem, könyvtár, büfé stb. Egyszóval lesz benne minden, amire kulturális szempontból Bájténak szüksége van. Ezután Hlavács elvtárs még klklsér és megmutatja az iskolát, amely ugyancsak a közelmúltban épült s Itt áll szemben a jelenlegi községházával, nyíló virágok között. Körüljárjuk, lefényképezzük s mert az óvodában folyik a tanítás, egy belső felvételt is készítünk. A< titkár semmi hajlandóságot nem mutat arra, hogy visszamenjen az útépítők közé. — Ráérnek, van Idő egész nap — mondja s nem tudom hirtelen, minket marasztal-e vagy a községházán várakozó útcsinálókra gondol. Ml azonban elköszönünk, örülünk, hogy megismertük Hlavács Józsefet, ezt a kedves és karakán bnb-tltkárt. ürömünkben sokáig Integettünk neki. Zs. NAGY LAJOS P. Iíasko felvételei ,Jé*.i T -úton - útfélen , • Ü to n á lló k Félreértés ne essék, nem holmi lélegzetelállító bűnügyről akarok számot adni, még csak nem is minket támadtak meg torzonborz útonállók — mármint engem meg a fotós barátomat, aki egyúttal gépkocsitulajdonos —, hanem mi voltunk az útonállók... egyszóval a végcél előtt mintegy harminc kilométerrel, két egymástól távol eső falu közt bedöglött a motorunk. Én sem értek sokat a motorhoz, de a barátom még annyit sem, így aztán eléggé fura helyzetbe kerültünk. Mit volt mit tennünk, útszélre toltuk a kocsinkat és kitartóan integettünk a közelgő gépjármüvek vezetőinek — persze krisztusi ábrázatot vágtunk —, majd csak megesik rajtunk a szíve valakinek. Nem esett meg. Karunk belefáradt a nagy integetésbe. Fáradtságunknál már csak az elkeseredésünk volt nagyobb. Végül mégis felcsillant bennünk a remény: egy ütött-kopolt vétrieszka lassított, az út szélére húzódott és megállt. Fiatal fiú ugrott le a volán mögül — örömömben fiatal fiúnak láttam Gajdoš Ladislavot, de mint később kiderült, már nős ember, sőt fia is van, mindegy, gondoltam, csak a motort csinálja meg —, mert neki az volt a szándéka, hogy megcsinálja. Gondterhelten hajolt a motor fölé, nézelődött, mi a barátommal segítettünk neki nézni, ő meg csak kopogtatott, szaglászott, csavargatott ezt-azt, végül meglelte a hibát: az elosztófejben az a kis „izé“ volt a bűnös. — Van ilyen kis izé? — kérdezte. — Nincs — felelte fotós barátom megsemmisülten —, nem is tudtam, hogy ilyen kis izé is van benne... Fiatal barátunk apró mosolyt rejtett a tenyere alá, megvakarta a fejebúbját: — Sebaj/ — mondta —, majd lesz... — Azzal felugrott vén csatalovára és eldübörgött mellettünk. — Samu legyek, ha ez visszajön — mondom a fotós barátomnak, aki úgy nézett az elrobogó kocsi után, mintha csalánnal paskolgatnák a meztelen fenekét. Bűnbánó arccal az égre tekintett és kétperces fohászt rebegett el. S nem hiába, mert csoda történt: negyed óra sem telt el, visszatért a reménységünk, de nem egyedül, magával hozta Gáplovsky Stanislav autószerelő barátját, aki az olajeres markában szorongatott kis izét öt percen belül a helyére tette. És nyomban felduruzsolt a motor. A fülünknek édes muzsika. A két fiatalember felháborodva utasította vissza a felkínált borravalót, ne sértegessük őket, mondták, majd további szerencsés utat kívánva elmentek. Meg mi is. Az esethez kommentárt fűzni felesleges, ugyebár? A gitáros A gépkocsitulajdonosok közül bizonyára sokan találkoztak már I az ELKON S-100-as motor tesz-I I I I I Gajdoš Ladislav és Gáplovsky Stanislav Akantis József okos tanácsokat ad a tulajdonosnak telő, illetve diagnosztáló berendezéssel, bár Szlovákiában csak három darab van: egy Bratislavában, kettő pedig Dunajská Stredán (Dunaszerdahelyen) a Zväzarm autó-motor klub tulajdonában. Én az okos kis berendezést Martinban ismertem meg együtt a kezelőjével: Akantis Józseffel, a jóképű, huszonhét éves fiatalemberrel. Három éve járja az országot és tesztel. Egy-egy városban két-három hétig tartózkodik, aztán megy tovább. Hét végén hazajár Szerdahelyre a családjához — feleségéhez és kétéves kisfiához, akiket nagyon szeret. — A klubtagok részéről nagy az érdeklődés — mondja a szimpatikus fiatalember —, örülnek, hogy kedvezményesen átnézzük a kocsijukat. Elégedettek a munkánkkal. Akantis József eredetileg autóvillanyszerelőnek tanult ki Somorján. Ugyanott végezte el a fémipari mesteriskolát, de akkor már dolgozott. — Szeretem a munkámat — mondja szerényen. — Tökéletesen kiélem magam benne. Lehet, hogy furán hangzik, de így van... Egyébként a muzsikát is szereti. Gitározik. Szombat esténként odahaza játszik a barátaival a Kulacs borozóban. No, lám, hát ilyen fiataljaink is vannak! LOVICSEK BÉLA P. Haško felvételei »s
