A Hét 1972/2 (17. évfolyam, 27-52. szám)

1972-08-11 / 32. szám

AZ OLIMPIAI JÁTÉKOK £éf?tSti&£e •s js s m s A maratoni futóktól a nyolcszoros olimpiai bajnok Nurmival jutottunk el a közép- és hosszútávfutókhoz. Amíg a maratoni futás egyetlen olimpia mű­soráról sem hiányzott, addig az 5000 és a 10 000 méteres verseny csak az ötö­dik, vagyis a stockholmi olimpián sze­repelt először az olimpia atlétikai mű­sorában. Stockholm előtt ugyanis az 1500 méteres futószám volt a leghosz­­szabb stadionverseny. Ha azonban pon­tosak akarunk lenni, meg kell azt is említenünk, hogy 1908-ban — a londoni olimpián — megrendezték az ötmér­­földes versenyt, amelyet az angol Voigt nyert meg. Ez a 8046,65 méteres táv azonban kizárólag csak ezen az egy olimpián szerepelt a műsorban. Ahogy a maratoni futásnál, úgy most a közép- és hosszútávfutásnál is egye­lőre a második világháború előtti győz­tesekkel foglalkozunk. Az 1948-as lon­doni és az 1952-es helsinki olimpia külön fejezetet kapnak majd történe­tünkben. Hol is hagytuk legutóbb abba ... ? Nurminál, a húszas évek felejthetetlen emlékű „futógépénél“. Nurmi harminc világcsúcsot futott! A második világ­háború előtti utolsó olimpia idején azonban már csak a 10 000 méteren elért 30:06,2 perces eredménye szerepelt az olimpiai számok világcsúcslistáján. A hosszútávfutásnak a nagymesterei azonban a kis finn nemzet fiai marad­tak Nurmi kidőlése után is. Egy eldugott kis tanyán kilenc gyer­mekével élt Salminen papa, az egysze­rű, szegény finn földműves. Kilenc gyermeke közül Ilmari — a későbbi olimpiai bajnok — volt a legidősebb. Korán befogták a mezei munkába. Sal­minen nem ért volna rá atlétizálni akkor sem, ha akart volna. Az atlétiká­ról és a sportról az eldugott, kis ta­nyán nem is hallott. Húszesztendős volt már, amikor be­sorozták katonának. Viipuriba vonult be. Itt vette észre, hogy van „valami“ tehetsége a futáshoz. A századot gyak­ran futtatták az egyik tengeröböl körül. Noha állandóan a társai előtt futott, mégse jutott az eszébe, hogy rendsze­resen gyakoroljon. Amikor leteltek a katonaévek, hazament a tanyára, és folytatta földműves életét, ahol elhagy­ta ... Egyszer azonban egy közeli faluban mulatságot rendeztek, amelyre a már 23 éves Salminen is készült. Finn­országban régi szokás, hogy a falusi mulatságokat futóversennyel kapcsolják össze. Salminen ezen a falusi verse­nyen állt először rajthoz, méghozzá kétszer is. Az 5000 méteres versenyt megnyerte, az 1500 méteren pedig har­madik volt. De azért ez a verseny még nem jelentett fordulatot életében. Ehhez egy újabb falusi mulatságnak kellett eljönnie. Itt is rendeztek futó­versenyt. Amikor Salminen barátai meghallották, hogy Ilmari ismét futni fog, viccesen ugratták. — No, ezt a versenyt nyerd meg, ha tudod ... ! Egészen jónevű versenyzők neveztek a versenyre. Salmlnennek fogalma sem volt, mennyi idő alatt „szokás“ az 5000 métert megfutni. 0 csak futott... De úgy futott, hogy a végén elment vala­mennyi ellenfele mellett, és első lett. Később soha sem felejtette el az első Időeredményét: 15 perc 33 másodperc! Ez a siker azonban egyelőre még nem változtatta meg Salminen életét. Visz­­szatért a tanyára, maradt a föld mel­lett. De már egyre többet foglalkoztatta a futás. Szabad idejében gyakorolt, amúgy a saját feje szerint. Azután el­ment versenyekre, még Helsinkibe is. A tanyai futó javuló eredményei már 1928-ban feltűntek a finn szövetségnek, amely meghívta Salminent egy olimpiai próbaversenyre. Salminen felutazott Helsinkibe, rajthoz állt és — győzött! A finn vezetőket meglepte Salminen eredménye, de azt mondották: véletlen volt! És nem vitték el az amsterdami olimpiára. Ezzel elvették a kedvét. Két évig nem is „gondolt" az atlétikára. De az­után újra kezdte. Következett Lón An­geles, és szeretett volna eljutni az olimpiára. De ez nem sikerült. Amikor arról volt szó, hogy kik képviselik Finnországot az 5000 méteres futásban, a sok kiváló finn hosszútávfutó ver­senyt vívott a kiküldetés jogáért. Leh­­tinen és Iso-Hollo diktálták az iramot, amely a 14:17 p-es világcsúcsot ered­ményezte. Lehtinennek ez a világcsúcsa még az 1936-os olimpia idején is ér­vényben'volt. Salminen ezen a verse­nyen 3000 méternél összeroppant, mert átvette két társa kezdeti nagy iramát. Emiatt nem került el Los Angelesbe sem. De most nem hagyta abba. Nagy kedvvel dolgozott tovább. Az ered­mény: 1934-ben megnyerte a 10 000 mé­teres futás Európa-bajnokságát, 1936- ban pedig az olimpiai bajnokságot. Az 1932-es olimpiai évben beállt a hadse­regbe, s amikor az 1936-os olimpián megnyerte a 10 000 méteres versenyt, távirat jött Helsinkiből: kinevezték törzsőrmesternek! És ez a törzsőrmes­ter akkor már négygyermekes család­apa volt... Azon a berlini olimpián, amelyen Salminen győzött a 10 ezer méteren, három finn futó végzett az élen, noha a mezőnyben ott volt a japán Murakoso és az argentin Zabala is. De vajon a finn fölény 5000 méteren is ilyen impo­náló volt-e? Nézzük a második világ­háború előtti győzteseket: 1912: Kolehmainen (Finn­ország) x 14:36,6 1920: Guillemot (Francia­ország) 14:55,6 1924: Nurmi (Finnország) 14:31,2 1928: Ritola (Finnország) 14:38,0 1932: Lehtlnen (Finnország) 14:30.0 1936: Höckert (Finnország) 14:22,2 Itt is csak egyszer került „idegen kézbe“ az olimpiai bajnokság. A fran­cia futó külön dicsősége, hogy Faavo Nurmi előtt szakította el a célszalagot. Legjobban Los Angelesben forgott kockán a finn hegemónia. Ezt nem a 10 000 méteres bajnok Kusoczlnskl ve­szélyeztette, mert ő — bokarándulásra hivatkozva — elpihent a babérjain, ha­nem az amerikai Hill. Mivel az előző napokban sorra dőltek a világcsúcsok, a nézők várakozással ültek le a stadion kaliforniai naptól tüzelő betonjára. A honfitárs Hill és a két finn: Lehtinen és Virtanen állt az érdeklődés középpontjában. A sajtó­páholyban Lehtinen győzelmét tippel­ték. És valóban Miller indító lövése után — azonnal az élre állt. Virtanen azonban hamar felzárkózott. Felváltva vezettek egészen 3000 méterig, amikor felnyomult a második helyre az ame­rikai. Brundage ős a Nemzetközi Olimpiai Bizottság reprezentánsai a görögorszá­gi Olympiában. Irtózatos küzdelem fejlődött ki a világcsúcstartó és az amerikai futó kö­zött. A közönség, amely úgy látta, hogy Hill is győzhet, mint egy ember állt fel. Negyvenezer amerikai torok ordította szinte részegülten Hill nevét, aki egyre közelebb nyomult Lehtinenhez. Követ­kezett a hajrá! Hill meglehetősen friss­nek látszott. Megpróbált előzni, kiment a második pályára. Lehtinen észrevette és — eléje lépett. Hill erre megpróbált belül előretörni, hiszen már csak pár méterre volt a két futó a céltól. Lehti­nen azonban visszaugrott a belső pá­lyára. Hill kénytelen volt fékezni, de még így is csak mellszélességgel ért be a célszalagot eltépő Lehtinen mögött. Erre kitört az olimpia egyik leg­nagyobbnak „ígérkező" botránya. A negyvenezer torok elégtételt követelve ordított. Botok, napernyők emelkedtek. A közönség fékeveszetten hömpölygött a pályára. Már-már azt kellett hinni, hogy meglincseli a sportszerűtlen Leh­­tinent. Sokan a világcsúcstartó életét is féltették, mert az emberfolyam úgy se­perte el a rendőröket, mint az áradt víz a gátját. És ekkor „csoda" történt. Megszólalt a megafon, az eredmények bemondójának ismert hangja csendült meg benne: „Hölgyeim és uraim, ne feledjük, hogy Lehtinen a mi vendégünk!“ Csodálatos hatása volt ennek a fel­szólításnak. A negyvenezer ember a ro­hanásban megállt, majd csöndben visz­­szavonult a helyére. Az amerikaiak sokáig tanakodtak, hogy óvjanak-e a vendéggel szemben, vagy sem. Végül mégis óvást emeltek, de azt elvetették azzal az Indoklással, hogy Lehtinen testtel nem ért Hillhcz, és így nem akadályozta. Ez a határozat lehetett szabályszerű, de nem volt sem méltányos, sem pedig sportszerű. Ő is a müncheni olimpiára készül... (Kérem, szurkoljanak nekem_) Helena Fibingerová, a női súlylökés olimpiai esélyese — Tizenöt éves, vézna — ahogyan mondani szokták — nyakigláb kislány voltam, amikor édesapámtól születés­napomra egy háromkilós súlygolyót kaptam ajándékba. Nagyon csodálkoz­tam az ajándékon, mert az első pilla­natokban nem tudtam megérteni, hogy miért éppen súlygolyót és nem labdát kapok. Nagyon szerettem kézilabdázni; akár reggeltől-estig is eljátszottam volna, de nagyon ügyetlen voltam, ba­rátnőim csak akkor állítottak be a csa­patba, amikor valaki hiányzott. — A legszebb sport az atlétika — mondotta apám, amikor átadta ajándé­kát. — Ha ezzel a golyóval rendszere­sen edzel, meglátod, belőled is erős lány lesz, és ha a sportolást komolyan veszed, még valamire viheted is ... Helenka Fibingerová megfogadta édesapja tanácsát. Szorgalmasan edzett, centiméterről centiméterre növelte tel­jesítményét. Több mint hét évig azon­ban csak átlageredményeket ért el. 1970-ben 16,77 méteres teljesítménnyel új csehszlovák csúcsot dobott. Ez volt az első nagy sikere. Ez az eredmény azonban kevés volt a nagy nemzetközi versenyek megnyeréséhez. Jaroslav Smld edző irányítása mellett tovább dolgozott. Az egykori kiváló cseh­szlovák súlylökő pontos edzés-tervet dolgozott ki, és az volt a cél, hogy He­lenka elérje a tizenhét és fél méteres határt. — Sokat, nagyon sokat dolgoztam, edzettem. Edzőm módszere bevált, mert valóban, szinte napról napra jobb ered­ményt értem el. Sajnos, az egyik edzé­sen megsérültem. Már-már azon tűnőd­tem, hogy abbahagyom a versenyzést. Edzőm és barátnőim rábeszélésére to­vább folytattam a munkát. Sérült ke­zem lassan gyógyult, ez nagyon elkese­rített. — Minden rossz valamire jó — vi­gasztalt az edzőm. — A lábmunkádat javítani kell, ezt az időt arra használ­juk fel! Naponta rendszeresen edzet­tem. Száz-százötven ugrást végeztem naponta. Nagyon fárasztó és kimerítő volt. Bizony sokszor elbőgtem magam. — Embertelen munka ez! Minek ez? Inkább abbahagyom az egészet, a világ­élvonalba úgysem tornászom fel magam — mondogattam, de amikor ki kellett volna mondanom a döntő szót, mégis úgy határoztam, hogy folytatom. Köz­ben a sérült kezem is meggyógyult. Edzőm minden nagyobb verseny előtt tippeli az eredményemet. Papírlapra írja, hogy milyen teljesítményt vár, borítékba teszi és leragasztja. Ebben az évben két nagyobb csalódást okoztam neki. Természetesen kellemeset! Jobb eredményt értem el, mint amit tippelt. Először 17,90 métert dobtam, új orszá­gos csúcsot értem el, másodszor pedig akkor, amikor 18,70 métert dobtam. — Milyen maximális teljesítményre számít az Idén? — Ha valaki két évvel ezelőtt azt jósolgatta volna nekem, hogy 19 métert dobok, kinevettem volna ... Ma azon­ban én is hiszek abban, hogy ez az eredmény elérhető. — Münchenre gondol — ? — Talán ott sikerül! Természetesen nagyon szeretném, ha tervem valóra válna... Tudom, hogy a szovjet és az NDK súlydobónők is nagyon készülnek, de úgy érzem, sikerül majd őket le­győznöm. Nagy előnyöm, hogy 178 cen­timéter magas vagyok és a 88 kg sú­lyom is sokat segíthet. Előre megnyert verseny azonban nincsen! Még nagyon sokat kell edzenem, nagyon sokat kell dolgoznom, hogy álmom, az olimpiai győzelem valóra váljon. És ha már erről beszélek, volna egy nagy kéré­sem: nagyon kérem az olvasókat, szur­koljanak nekem, az az érzés, hogy so­kan kívánják azt, hogy győzzek, nagy erőt ad ... Helena Fibingerová, a TJ VZKG at­létanője a szorgalom példaképe. Becsü­letes felkészülésének minden bizonnyal meglesz a gyümölcse, és ahogyan kérte, sikeréért ml is szurkolunk majd. Meg­érdemli ... (0

Next

/
Thumbnails
Contents