A Hét 1972/2 (17. évfolyam, 27-52. szám)

1972-08-11 / 32. szám

Olvasóink írják Szép siker Az iskolák kapui bezárultak, a gyerekek élvezik a nyári szünet különféle örömeit. Nagy és Kistárkányban (Veiké és Maié Trakany) viszont a vakáció ellenére is szívesen emlé­keznek vissza a diákok és felnőttek arra a kedves évad­záró előadásra, amelyet a kilencéves iskola diákjai tartottak a tanítás napjaiban. Nagy Éva és Tárczi Júlia tanítónők rendezésében szinre­­vitték Csetényi Anikó: „Fajankó“ című kétrészes mesejátékát elismerő, szép sikerrel. A népes szereplőgárda közül jól megállták helyüket a cím­szerepet alakító s igen tehetséges Juhász Tibor, valamint Nagy Olivér, Puskás Ilona, Nagy Gyula, Petrik László, Ju­hász Ferenc, Kovács Mária, Tóbiás Éva, de a többiek is hozzájárultak a darab sikeréhez. KASSAI B. A béke és a barátság követei A közelmúltban nagy sikerrel vendégszerepeit a Levice-i (lévai) járás több községében a hazánkban állomásozó szov­jet csapatok középső csoportjának 100 tagú tánc- és ének­­együttese. A kiváló szólistákkal, kitűnő ének-, zene- és tánckarral rendelkező művészegyüttes méltán aratott min­denütt fergeteges sikert. Felvételünk az együttes Ipolysági (Sahy) fellépésén készült. Kép és szöveg: SÁGI TÚTH TIBOR Szeretet nélkül élni igen fájó Nem véletlenül adom e cikknek a fenti címet. Szeretnék beszámolni egy igen megható, de egyben szomorú látoga­tásról. 1972. 6. 10-én az oroszkai Vöröskereszt szervezete látogatást tett a Iontól aggok otthonában (lévai járás). Gaz­dasági helyzetünkhöz mérten vásároltunk csekély kis aján­dékot az itt lakó idős emberek részére. Ezzel szerettünk volna kedveskedni. Anyagi támogatást kaptunk a helyi nem­zeti bizottságtól, Sasvári elvtárstól. A kis csomagocskákban cukorka és narancs bújt meg, a férfiak cigarettát is kap­tak. Asszonyaink sütemény elkészítését is vállalták. Termé­szetesen június lévén a rózsa bontogatta szirmait és mi ebből a kedves virágból is bőven elhalmoztuk az itt lakó idős, szeretetre vágyó embereket. Indulás előtt nagy volt az izgalom, vajon milyen lesz a fogadtatás? Begördültek a kocsik az otthon udvarára, ahol kis várakozás után az otthon igazgatónője fogadott bennün­ket nagy szeretettel, összehívta az otthon 48 megöregedett s az életben megfáradt lakóját. Az otthon ebédlőjében ke­rült sor a találkozásra és a csomagocskák szétosztására. Mészáros elvtársnő, az otthon igazgatónője, köszöntött ben­nünket és bemutatott védenceinek. Az otthon egyik lakója hegedűjátékával szórakoztatta a jelenlevőket. Majd ezt követően a Vöröskereszt elnöke, Mácsay elvtársnő, köszön­tötte az idős embereket, szavaira könny szökött szemükbe de ezek örömkönnyek voltak, mert érezték, hogy törődnek velük az emberek. Ha nem is a hozzátartozóik voltunk, de szeretetet vittünk szürke napjaikba. Tudjuk, hogy társadalmunk gondoskodása minden szük­ségest biztosit számukra, azonban egyet nem tud pótolni semmi és senki, a családi otthon melegét, az unokák zsiva­ját a szeretetet. Azután sétálni mentünk a gyönyörű parkba, amely tele van rózsával. Felvételeket készítettünk találkozásunk emlé­kére. ígéretet tettünk, hogy a fényképekből eljuttatunk az otthonba is, A parkban sétálva kértek bennünket, jöjjünk el többször, hozzunk egy kis szeretetet öreg napjaikba. Meg­ígértük. Eljövünk. Tudjuk, hogy a szívük mást vár, de mi is nagy örömet szereztünk számukra. Fájó szlvvbl távoztunk az otthonból. Szeretnénk, ha az ottlévő öregek hozzátartozói sorainkat nem csupán olvasnák, de tennének is valamit ezekért az emberekért. Ha már egyszer nem gondoskodnak róluk, legalább időnként látogassák meg őket, hiszen ettől többet nem is kívánnak. Elismerésünket fejeztük ki az otthon összes alkalmazott­jának önfeláldozó munkájáért, a szeretetért, melyet ezeknek az embereknek nyújtanak. Az SZVK vezetősége, POHRONSKÝ RÜSKOV (OROSZKA) I I I Lelkes Ernőné és Lovas Jenő a könyvtárban höt^ 5 rencet és Lovas Jenőt. Remélem még sok ürömét szereznek nekünk. — Egyszóval: elégedett a szer­vezet munkájával? — Azt így nem mondanám, hi­szen lenne még tennivaló, főkép­pen az lenne kívánatos, hogy a 85 CSEMADOK-tagból még többen vegyenek részt az aktív kulturá­lis tevékenységben. — Elfelejtettünk-e valamit? — Igen. Elfelejtettük megkö­szönni Hideghéti Kórolyné odaadó munkáját, ú tanította be az éne­keket, méghozzá hallatlan kedv­vel és lelkesedéssel . . . A lelkesedés szó, úgy látszik, gyökeret vert a felbáriak szótá­rában. Pontosabban maga a lel­kesedés, mint jellemvonás, virág­zott ki a CSF.MADOK Itteni tagjai ban. Nemhiába él rengeteg Lel­kes Horný Báron. Hiszen, mint említettem, az elnököt is Lelkes Ernőnének hívják ... De hagyománya is van a köz­ségben a kulturális munkának. Mielőtt elköszöntünk volna a zöld lombokba öltözött falutól, még meglátogattuk Kiss Ernő nyugalmazott tanítót. A 78 éves pedagógus szemének még friss a tüze; még mindig nyugtalan, örökké tevékenykedik. Énekel a CSEMADOK énekkará­ban, de otthon sem tud nyugod­tan megülni. A gyümölcsfákat gondozza, s azonkívül Is állandóan talál magának munkát. Amint mondja, ő csak így tud pihenni. Valamikor egyesegyedül tanított (és kántorkodott) a faluban, de nem volt olyan év, hogy ne taní­tott volna be legalább egy szín­darabot. Ma 18 tanító működik a faluban, színdarabot azonban ma mér nem nagyon rendeznek. Le­het, hogy a tévé az oka? Nem tudom. Mindenesetre Kiss Ernő nyugdíjas tanító, egyébként a CSEMADOK alapító tagja, élő hagyomány Felbáron. A kulturális munka helyi „ele­ven klasszikusa“. — ZSÉLYI— Szőcs Éva versmondó, a CSE- Kiss Ernő nyugalmazott tanító MADOK helyi csoportjának al­elnöke Prandl Sándor felvétele , kerüli ahol nincs fa, talán még öröm a másodikos ele­mista koromban tanult verslkét mormolom, s arra gondolok, hogy ha a versfabrlkálónak igaza van, akkor itt, ebben a kis csallóközi faluban örömben úsznak az em­berek. Lombos, koronás fák az utcák mentén, a templom körül, a ker­tekben. Ha jól látom, legtöbb a diófa, de az is lehet, hogy té­vedek. Azt mondják, van, aki a fáktól nem látja az erdőt. Itt a fáktól viszont a falut alig látni. Holott a templomtoronyba is fel­másztam ennek érdekében. Annyit azonban észreveszek, hogy a gyü­mölcsfák roskadoznak a terméstől (alma, körte, barack), ez a bő termés bizony az öröm egyik for­rása lehet. De mindez csak afféle kitérő, félresiklott meditáció, hiszen nem ezért jöttünk ide. Egy gyorsfelvétel, vagy ha úgy tetszik, gyors fénykép kedvéért jöttünk. A CSEMADOK helyi szer­vezetéről akarjuk készíteni, ar­ról a szervezetről, amelynek hí­rét egészen huzzánk „hozták a szelek“. Lelkes Ernőnét, a szervezet el­nökét, fogjuk vallatóra: Mivel is alapoztáffghát meg jó hírnevüket? — Legjobban az esztrádcsopor­­tunk működik. Fiatalok és öre­gek, nők és férfiak, kitűnő éne­kesek és remek táncosok vesznek részt munkájában. Utoljára már­ciusban rendeztünk egy nagysi­kerű Petőfi-estet, de legnagyobb sikerünk tavaly volt, egy magyar nóta és népdal-esttel, amelyen 380 fizetővendég vett részt, de sokan nem fértek be a kultúrházba. — Ki szervezte meg a csoportot és fellépéseit? — Nem lehet ezt egy ember számlájára írni. 18 tanító van a faluban, közülük öten lelkesen szervezik a CSEMADOK kulturális tevékenységét, vagy éppen sze­repelnek egy-egy műsorban. A kö­vetkező neveket említeném: Mé­száros Józsefné, Lovas Jenő, Va­jas Károlyné, Lelkes Mária, Rajj Ferenc. — Hallom, kitűnő szavalóik vannak, akik épp az említett Pe­­tőfi-esten mutatkoztak be . . . — Igen, a szavalók megérdem­lik a dicséretet. Minden igyeke­zetük az, hogy a falu lakóival megkedveltessék a szép verset, az igazi költészetet. Hadd em­lítem meg Szőcs Évát (egyébként a CSEMADOK-szervezet aleinöke), Soós Ilonát és Soós Erzsébetet, Kovács Erzsébetet, Lengyel Fe-

Next

/
Thumbnails
Contents