A Hét 1972/2 (17. évfolyam, 27-52. szám)
1972-08-04 / 31. szám
Török Elemér versei óda a lebukó Naphoz Hallgatózó fák felett időtlen mély csend lebeg az ég von csillagsátrat a páváskodó éjszakának minden oly nesztelen s akár a kő meztelen ó ez nagy hallgatás tűzmadaram hova szállsz ha rám kopog a hajnal fürdess sugaraddal a te fényed oldja szét földi létem éjjelét Látlak-e még? Kedvességed képe alkonyba szőve leng aranyfonálon te minden csillagoknak örökéletű fénye látlak-e még vagy ez marad e csendzizegésü virágcsipkés kőtemető zarándok helynek őrizni márvány-arcú álmod közel vagy s mégis messze akár az idő végtelenje szivem naptalan mezején hiányod virága hervad ó mért adtad nappalod sötét éjszakáknak Boráros Imre (Gábor), Gyurkovics Mihály (Sebők) és Érsek György (Jóska) Azelifózefr paradicsom Sarkad! Imre drámája d MATESZ Thália Színpadán Mit olvassunk? Örkény István: Időrendben A kötet három kisregényt tartalmaz: a Glóriá-t, a Macskajáték-ot és a Tóthék-at. A címek egymásutánja nemcsak a keletkezési időrendet jelzi, hanem azt a folyamatot is, mely az Örkényi groteszket egyre tökéletesebbé érlelte. Egyik nyilatkozatában az író mind a három kisregényt az egypercesek alapképletére vezette vissza, s mind a hármat nagyobb arányú groteszknek nevezte. S a közös nevezőt, a látásmód és a hangvétel rokonságát nem is nehéz felfedezni bennük. Kodolányi János: En vagyok Kodolányi posztumusz regényének Jézus a hőse, méghozzá a modem ábrázolásokkal ellentétben — az evangéliumok Jézusa. A tudományos és regényes életrajzokkal ellentétben Kodolányit nem az érdekli, milyen történelmi körülmények adtak Jézusnak kivételes szerepet, őt az izgatja, miért nem fogadta el környezete a „Megváltó“-t, nemes tanításai, emberfeletti csodatettei ellenére, miért árulta el legbensőbb híveinek, tanítványainak egyike. Igazában tehát az áruló érdekli, s nem az elárult. A regénynek csak szerkezetileg főhőse Jézus, tartalmilag inkább Júdás, azaz Jehuda bar Simon. Mikszáth Kálmán: A Noszty fiú esete - Tóth Marival • v A magyar irodalom egyik legnépszerűbb regénye egy rövid újsághír ötletéből született. Néhány soros hír egy házassági botrányról megmozgatta Mikszáth fantáziáját, s megszületett a magyar dzsentritársadalom leleplezésének egyszerre keserű és mulatságos története. A valóban megtörtént botrány szélesedett regénnyé Mikszáth kezén. Illyés Gyula írja Sarkadiról: „Apja afféle duhaj dzsentri volt, anyja parasztszármazék, »lentről« került a házba, amelynek aztán haláláig »úrnője« Lett. A különös, de mégis oly természetes frigyük gyermeke szóval erről sohasem beszélt. Annál többet mozdulataival, különösen vegyített gondolataival, írásainak fölényes és ugyanakkor fogcsikorgatóan tiborci mondataival. Dózsa György szelleme lakott benne társbérletben Krúdy homokfutón vágtató hőseivel." Tömörebb emberi-írói megfogalmazását a korán és tragikusan elhunyt Sarkad! indulásának s pályájának aligha találnánk. De most nem Sarkadiról, hanem utolsó művének, Az elveszett paradicsomnak a bemutatásáról akarok beszélni. Elöljáróban azt szeretném leszögezni, hogy Sarkadi drámája napjainkban egyre inkább aktuálissá válik. Sarkadi Az elveszett paradicsomban valami olyat fogalmazott meg, aminek az aktualitása az idővel nem fogy, hanem egyre Inkább növekszik. S ez ritka nagy írói teljesítmény. S hogy a drámát a színház műsorára tűzte, jóleső érzéssel nyugtázható. A hetvenötödig életévét ünneplő Sebők Imrénél látogatóban van kolozsvári keresztfia, egyetemista lányával, Mirávai. A születésnapra megérkeznek Sebők gyerekei is, elsőnek Zoltán, aki „menő" agysebész, de elkövetett egy nagy hibát, abortuszt hajtott végre saját rendelőjében, s az asszony meghalt. Ezzel a tragédiával érkezik meg a szülői házba, ahol találkozik Mirávai. Zoltán tudja, hogy csak egy-két napja van a letartóztatásig. „Megszereztem eddig az élettől mindent, ami szép és jó volt, — mondja az apjának. — Mi van még? Ugyanennek az ismétlődése. Arra már nem vagyok kíváncsi. A börtönre se ... Rokkant, elaggott kuvaszként jönnek ki belőle ... Nem akarok ilyen lenni. A halál már akkor érdekesebb.“ Csendes László (Zoltán) és Tóth Erzsébet (Mira). A fiatal, tehetséges orvos, nem tudja — itt még nem! — vállalni tettének következményeit, s főleg az újrakezdést nem tudja és nem akarja vállalni. Akkor inkább a halált. Ez a menekülés legkönnyebb formája. De csak addig, amíg a mérleg mutatója el nem mozdul a holtpontról. Az öreg, bölcs és tapasztalt apa így válaszol a fiának: „A halál is csak az élőknek érdekes, a halottaknak már nem. Nincs olyan, hogy elölről ne lehetne kezdeni... Nem fárad az ember abba bele soha, hogy él.“ S a bölcsesség, az apai tanács mellé a legfőbb érvként odaáll a frissen kibomló szerelem, Mira tisztító szerelme. „Az író modelljének ... ad Igazat — elfogadva a tudatos-szorgalmas munkát, az élet minden pillanatát átható humanista magatartást, s minden egyéni önzéstől mentes életformát. S az ehhez erőt adó szerelem oldódásában szeretné elfogadni jövendő életét is“ — írja Sarkadiról Az elveszett paradicsom kapcsán Kónya Judit Sarkadimonográfiájában. Lényegében a dráma feloldása is ennek a lehetőségnek a megtalálásában rejlik. Beke Sándor, a rendező is itt kereste és találta meg az előadás súlypontját, mintegy helyrebillentve a mérleg nyelvét. Pontosan fogalmazott* s még azt is pozitívumként kell a rendezés javára írni, hogy ebben az esetben elmaradt a megszokott békéi túlexponáltság. Nyilván a rendező megszívlelte a korábbi munkáival kapcsolatban felhozott ilyen jellegű bírálatokat. A három főszerepben Gyurkovics Mihályt (Sebők Imre), Csendes Lászlót (Zoltán) és a fiatal Tóth Erzsébetet (Mlra) láttuk. Gyurkovics Mihály Sebőkje az „élet minden pillanatát átható humanista magatartás" hitele színpadi megfogalmazása volt. Csendes László is nagyon „feljött“ a Csongor után, s Zoltán megformálásában véleményem szerint az évad egyik legjobb teljesítményét nyújtotta. A fiatal — és hadd tegyem hozzá — nagyon tehetséges Tóth Erzsébet számára Mira megformálása — úgy tűnik — nehezebb feladat volt, mint Vörösmarty Csongor és Tündéje című mesejátékában Tünde alakítása. Mirában az öröm és a derű természetes, mint ahogy a szerelem és a vele hirtelen és váratlanul párosuló tragédia is természetes emberi arcot ölt. Tóth Erzsébet Mirája kissé mesterkéltre sikerült, nyilván azért, mert a legnehezebb a színpadon természetes önmagunkat megformálni. A többi szereplő, Lengyel Ferenc (János), Boráros Imre (Gábor), Érsek György (Jóska), Gombos Ilona (Zsófi), Tamás Eszter (Éva) és Kövesd! Szabó Mária (Klári) megfelelő színvonalon látta el a feladatát, s ha a három főszereplő mellett egy kicsit háttérbe is szorultak, nagyban hozzájárultak a dráma sikeréhez. Platzner Tibor díszlete hiteles keretet adott a drámának, s Gyarmathy Ágnes kosztümjei is szépek, ízlésesek voltak. Sarkadi Imre Az elveszett paradicsom című drámájával a MATESZ Thália Színpadán a harmadik szezont zárta. Szép évadzárás volt, méltó alap a következő nyitáshoz. — gs — (Sárközi Ferenc felvételei) hét; 13
