A Hét 1972/2 (17. évfolyam, 27-52. szám)
1972-08-04 / 31. szám
lami nem jön közbe, nem maradunk el a tavalyi hozamoktól. Ehhez csak azt szeretném hozzátenni, hogy tavaly az átlagos hektárhozam ötvenkilenc mázsa volt, de egy negyven hektáros táblán átlagosan hatvannégy és fél mázsát takarítottak be. Még egy ideig elidőztünk a Dunánál, majd lementünk megnézni a dinnyeföldet. Máshol nemigen dolgoztak, itt annál többen. Itt derült ki aztán, hogy Kulcsodot nyugodtan nevezhetnénk akár Gálfalvának is, annyi Gál, illetve Gaál lakja. Az éppen épülő faházikó mellett, ami a dinnye tárolására készül, hirtelenjében négyen is összeverődtünk, lett is nagy nevetés, mivelhogy kiderült: négyünk közül az elnök a legfiatalabb. S mindjárt mondták, hogy odébb a saraboló mögött még egy Gaál lépegeti. Erre elindultunk, hogy vele is ismeretséget kössünk. — Aztán jót írjon ám rólunk — mondta Gaál Dezső —, ha már így összejöttünk. — Mióta termeltek dinnyét? — kérdeztem az elnöktől. — Tavaly próbálkoztunk vele először. — Megéri? — Ha nem érné meg, nem termelnénk. Csak tavaly a nyulak sok kárt tettek benne. Az idén ezért az egész dinnyeföldet bekerítjük. A fóliák fekete szalagjain szépen zöldülnek a dinnyeindák, lassan már le is futnak róluk, s itt-ott előtűnnek a sárga virágok is. Permetezik, saraboljók, a tábla másik végén pedig diákok kapálják a sarabolás után a sorok között maradt gyomot. — Szeretem, ha tiszta a föld — mondja az elnök —, s ez az utolsó lehetőség, hogy rendbe tegyük. Egy hét múlva, ha ilyen marad az idő, már nem lehet sarabolni. Az istállók megtekintése délutánra maradt. Azt, hogy a növénytermesztésben milyen eredményeket érnek el, nyilván nem kell tovább bizonygatni. Egyszerűen elég, ha azt mondom, hogy világszínvonalon termelnek. Az állattenyésztésben, ha nem is állnak ezen a szinten, azért nem kell szégyenkezniök. Mint ismeretes, az állattenyésztés lényegesen nagyobb beruházásokat igényel, s a szakosítás bevezetése se megy olyan egyszerűen, mint a növénytermesztésben. De ezek, ugye, közismert tények. Az állattenyésztésben tejtermeléssel és pecsenyecslrkék hizlalásával foglalkoznak. Az elmúlt évben az átlagos tejhozam egy tehéntől 3650 liter volt. Ez, ha nem is csúcsteljesítmény, de lényegesen magasabb mint az országos átlag. Emellett évente ötvenezer darab pecsenyecsirkét adnak el. A hizlalás egy tízezres pavilonban folyik. A csirkéket ketten gondozzák, Szabó Irén és Csémi Matild. Szabó Irén fiatalasszony, nemrég ment férjhez. — Meg lehet itt élni, jobban mint máshol — mondta. — Jól keresünk, s a munka se valami nehéz. — Szereti a csirkehúst? — Nem nagyon, az ember, ha vele dolgozik, akkor az már egy kicsit más... — Itt elég sok a szabad idő. Mivel tölti el? — Mikor hogy. Kötök, horgolok, hallgatom a rádiót, néha olvasok is. A kulcsodi szövetkezet a csallóközi viszonyokhoz mérten viszonylag kicsi; hatszáz hektár a mezőgazdasági területe, ebből ötszázhúsz hektár a szántó, összesen kilencvenöt állandó dolgozót tartanak nyilván. Végignéztem az elmúlt év kimutatásait, s ebből az derült ki, hogy a dolgozók évi átlagkeresete 28—30 ezer korona körül mozog, de a többségé harminc ezer korona fölött van. A szövetkezet tagja a járásban létrejött különböző mezőgazdasági társulásoknak, s ez is hozzájárul ahhoz, hogy a gazdaság s a termelés színvonala egyaránt kielégíti a társadalom s a tagság igényeit. Mit mondjak, mit mondhatok még el? Ezt a riportot talán azzal fejezném be, hogy ez a Bodrogköztől Csallóközig megtett utam utolsó állomása. Hosszú volt az út március végétől június közepéig. Sok faluban, sok szövetkezetben megfordultam, de még több falu és szövetkezet maradt ki. Ami ebben a sorozatban megjelent, csak része az egésznek, de ahogy a cseppben is benne van a tenger, úgy itt is valahogy tükröződik az, hogy parasztságunk az elmúlt húsz év alatt hova jutott el. S ennek a változásnak — úgy érzem — a felmutatása és rögzítése nem volt hiábavaló munka. GÁL SÁNDOR Szabó Irén Gaál Dezső és Keszeg Ernő sarabolja a dinnyét Ahol hatvan mázsa búza is megterem Mi erről a véleménye névrokonomnak, aki itt ül mellettem egy kövön, s hallgatja a Duna hullámainak csobogását? Hogy látja ezt Gaál Sándor mérnök, a kulcsodi szövetkezet elnöke? — A nagyhozamú fajtákkal kezdődött — mondja —, a többi már valamivel egyszerűbb volt. Megfelelő talajelőkészítés, a tervezett terméshozamokkal arányos tápanyagellátás és jó időjárás. Az időjárási tényezőket nem szabad figyelmen kívül hagyni. A mi viszonyaink között a legkritikusabb időszak az érés ideje. Ha olyankor ködöt kapunk, az sok kárt okoz. — Az idén milyen termésre számítotok? — Hektáronként búzából ötven mázsát terveztünk, árpából pedig 43 mázsát. A gabonák szépek, s ha vaAz újjáépült Kulcsod egyik utcája Ezelőtt hét évvel tanulta meg az ország, a világ ezeket a neveket: Csicsó, Kulcsod. Ezelőtt hét évvel innen szakadt rá a Csallóközre a mindent elpusztító árvíz, vadul, könyörtelenül, s ami ismeretlen volt, lett egyik napról a másikra országos fogalommá. Lett egyik napról a másikra társadalmi gonddá, országos érdekké, tragédiájában híressé. S akkor tanultuk meg újra — ki tudja már hányadszor a történelem során —, hogy a nagy tragédiák súlya alatt születik meg az igazi emberség, az emberi összetartozás, hogy akkor és abban növekszik igazén példává „magyarok és nem magyarok“ egymásrautaltsága. Aki azokban a napokban, hetekben ezeken a tájakon járt, aligha hihette, hogy egy-két év leforgása alatt újjáépülnek a falvak, hogy a gazdasági élet egyhamar az árvíz előtti színvonalra emelkedik. A Csallóköz akkori képét Tőzsér Árpád fogalmazta meg egyik versében talán a leghitelesebben: Galambok s kacsák a háztetőkőn, ketrecéből a víz előjön, bömbölve tör az égmagasba, házakat üt le sárga mancsa. A vers alatt ez áll: Nagykeszi, 1965. június. Most szintén június van, s itt ülök a Duna-parton, alig egy kőhajításnyira attól a helytől, ahol a Duna akkor elszakította a gátat. Június van ismét, forrón süt a nap, s a nagy folyó méltóságos nyugalommal hömpölyög medrében, lusta hullámai a lábam alatt levő kövekhez csapódnak halk csobbanással. Egyébként csend van, nagy csend itt a parton. Mögöttem hallgat- az ártéri erdő, s az erdő mögött zöldellnek a búzatáblák. Ahol ezelőtt hét évvel az árvíz pusztító hullámairól röppent fel a hír, ott most a csendben érő búzakalászok hírére figyelnek. Mert ezeken a búzatáblákon ötven-hatvan mázsa búza terem hektáronként, ami nemcsak európai, de világviszonylatban is igen szép eredmény. Ilyen színvonalra emelni a termelést — ehhez már nem elég az, hogy jók a környezeti adottságok, hogy itt a Csilizközben kitűnőek a búzatermesztés számára a talajviszonyok: ehhez már valami más is kell: magas színvonalú szakmai tudás, s nem is csak egy emberé, hanem egy egész közösségé. De egy lépéssel tovább megyek, mégcsak nem is egy közösségé, mivel nem csupán a klúčoveci (kulcsodi) szövetkezetben vannak ilyen terméseredmények, hanem végig az egész Csallóközben, kisebb-nagyobb eltéréssel. Gaál Sándor mérnök, a szövetkezet elnöke Bodrogköztől - Csallóközig
