A Hét 1972/1 (17. évfolyam, 1-26. szám)
1972-01-28 / 4. szám
Változások a kozmetikában Az elmúlt években inkább halványrózsaszín gyöngyházszínű rúzst használtak a nők. Ezt most, a harmincas évek divatja szerint, az élénkpiros ajakrúzs váltja fel. Kifestés előtt feltétlen rajzoljuk meg az ajak vonalát a rúzs színével egyező színű ajakceruzával. Ha túl keskeny az ajak, a ceruzával szabályozhatjuk a vonalát. A szemtus többé nem divat! Lényeges, hogy a szem minél természetesebb hatást keltsen. Egyre kevesebb „monoklis“ hölgy szaladgáL a nagyvárosok utcáin. A szemhéjfestéket a szem minden színéhez kell kiválasztani. Divat a kék, zöld, szürke, fehér. A szemöldök egész vékony és halvány, lényeges, hogy szépen ívelt legyen. Az arcot kevés rúzzsal színezhetjük és a bőr színénél valamivel sötétebb púderral. Legfontosabb, hogy természetes hatást érjünk el. Nemcsak a kikészítés stílusa változott meg az idén, hanem a frizuradivat is. Nem találunk többé luftballon nagyságúra tupírozott, vagy aszalt-keményre lakkozott hajkölteményt. A frizura hullámos, természetesen esik a haj, s ez az új stílus a lakkot nem tűri! Alexander, a híres párizsi fodrász véleménye szerint: „A rövid haj előnyös a nőknek, fiatalítja őket és megfelel a modern stílusnak, ezért az asszonyok szívesen fogadják.“ Színben a világos a legdivatosabb, egészen a platinaszőkéig. A síkirándulásokra nők és férfiak számára egyaránt a nadrág és a félkabát a legmegfelelőbb öltözet. A nadrág hagyományos szabású, alul szűkülő szárába tűrt, vagy pedig egyenes, térd alatti hajtókával. Vastag térdzoknival és hosszúszárú cipővel hordjuk. A félkabát hossza változó — csípőig és combközépig egyaránt érhet. Meleg és praktikus fejvédő a felvarrott vagy gombolható csuklya. Divatos a meleg és a hideg színösszeállítás. Téli kirándulásokra A JÓ KONYHA TITKAIBÓL Húsleves hús nélkül « Különösen jóízű húslevest készíthetünk a következő eljárással: Vékonyra szeletelt, kevés friss szalonnát apróra vagdalt marhamájjal, pici paprikával és sárgarépával pároljuk Vi óráig, öntsük rá lVí liter vizet, sózva, lassú forralással főzzük meg. Ha tiszta levest akarunk, szűrjük le, aranysárga levesünk lesz. Tegyünk bele 1 kanál levesízesítőt, 2 kockacukrot és külön főzött betéttel tálaljuk. Székelyborda, székelygulyás Hozzávalók személyenként: 1 szelet sertéskaraj, 10 dkg káposzta, UA dl tejföl, 1 kávéskanál liszt. A sertéskarajból hirtelensült szeleteket készítünk. A visszamaradt zsírban finomra vagdalt hagymát fonnyasztunk, megszórjuk pirospaprikával, beleforgatjuk a savanyított káposztát, s annyi vízzel engedjük fel, hogy ellepje. Ha a káposzta már majdnem megpuhult, rakjuk hozzá a kisütött szeleteket, hogy a hús Is átpárolódjék benne. Tejfölből és lisztből készült habarással a kész káposztát még egyezer főzzük fel. A kitálalt káposzta tetejére rendezzük el a hússzeleteket. Ugyanígy készíthetünk székelygulyást is, azzal a különbséggel, hogy a nagyobb kockára vágott sertéshúst, melyet kocsonyahússal is vegyíthetünk, úgy kezeljük, mint a pörköltet, és vízben főzzük a káposztát puhára. Végül ezt Is tejföllel habarjuk be. Egészen pici liszt kell hozzá. A káposztát lapos tálra tálaljuk. A pörköltet a tetejére öntjük. A kása öt vándor mendegélt az úton. Együtt mentek, mendegéltek, de nem volt ennivalójuk. Hosszú volt az út, minden élelmük elfogyott. Csak az egyiknek maradt még egy maroknyi kásája. így szólt a többiekhez: — Nekem van egy kevéske kásám ... Ha lenne valami edényünk, vizünk, tűzünk és sónk, megfőzhetnénk. — Nekem van egy lábasom — mondta az egyik vándortórsa. — Nekem van gyufám... — szólalt meg a másik. — Nálam van egy kevés víz... — mondta a harmadik. — Nekem van sóm — jelentkezett a negyedik is. És ahogy mondták, úgy szedték is elő dolgaikat. A kása tulajdonosa azonban irigy ember volt, és így szólt a többiekhez: — Tudjátok ugye, hogy a kása a legfontosabb? Anélkül nem lenne élelmünk. A kása az enyém, tehát nekem több jár belőle! — És lábas nélkül hogyan főznénk meg? — kérdezte a másik. — Na, és tűz nélkül? — szólalt meg a harmadik. — Víz nélkül se lehetne megfőzni ... — mondta a negyedik. — Só nélkül sem! — szólt az ötödik is. Így vitatkoztak, és végülis nem tudtak megállapodni. Mentek tovább anélkül, hogy megfőzték volna a kását, és egyre éhesebbek lettek. Egyszer csak megint megszólal az, akinek kásája volt: — Add ide a lábasodat, főzzük meg a kását, és ketten megesszük ... Előbb vitatkoztak egy sort, hogy kettőjük közül ki kapjon többet, de nagy úr az éhség, és megegyeztek, hogy egyformán osztják szét. Beleöntötték hát a kását a lábasba, de bizony, hiába öntötték bele, nem tudtak mit kezdeni; se vizük, se tüzük nem volt. — Egy kis víz kellene — mondta végül az egyik, és vizet kért attól a vándortól, akinek vize volt még a kulacsban. Beleöntötték a vizet a kásába, de hiába ázott benne a kása, az bizony nem főtt meg — pedig még a napra is kitették. Végül megállapították, hogy tűz nélkül nem lehet főzni. Odaszóltak vándortársuknak, akinek gyufája volt: — Csinálj nekünk tüzet, hogy megfőzhessük a kását... te is kapsz belőle ... Az tüzet gyújtott, és most feltehették főzni a kását. Csakhamar forrni kezdett a víz, a kása pedig bugyogni. „Nemsokára ehetünk ...“ gondolták a vándorok, és alig várták, hogy kész legyen az étel. Amikor megfőtt a kása, elővették á kanalakat az evéshez. De bizony, hiába kóstolta egyik, kóstolta a másik, a harmadik és a negyedik — nem ízlett egyiknek sem. Pedig nagyon akartak volna enni belőle! Akié a kása volt, mindenképpen próbálgatta, evett is néhány kanállal, de aztán ő is abbahagyta. — Só nélkül se lehet megenni! — mondta, és az ötödik vándortársukhoz fordult: — Adjál nekünk sót! Megsózták a kását, és most már mindannyian jóízűen ettek, és nem vitatkoztak azon, kinek mennyi jár ... Ukrán mese Kis szánkó, nagy szánkó Csilingel a nagy szán, öreg kocsis hajtja, szembe jön a kis szán, Lacika ül rajta. öreg kocsis lenéz az apró legényre, aki meg épp felnéz a csilingelésre. — Ne cseréljünk szánkót? — kérdezi nevetve, Lacika csak ámul, mit is felelhetne?
